A Google fejlesztői már egy ideje minden Android kiadásba belecsempésznek egy kis rejtett animációt vagy képet, és ezúttal sem feledkeztek a meglepetésről, sőt! At új android egy egész mini-játékot kapott.

Az Android easter eggjeit a kezdetektől fogva ugyanott tudják előcsalogatni a felhasználók. Be kell lépni a beállítások közé, ott előkeresni a telefonról szóló információkat, és ha ez megvan, akkor az operációs rendszer verzióját kell villámgyorsan tapicskolni, míg elő nem ugrik a rejtett fotó vagy animáció, illetve jelen esetben már a játék.

Az első ilyen easter egg az Android 2.3 Gingerbread esetében tűnt fel, ami még napjainkban is rengeteg okostelefonon – és elvétve táblagépen – fut. A matuzsálemen egy mezei gyerekrajz töltötte be ezt a szerepet. Majd jött az Android 3.0, ahol a Honeycomb révén egy méhecske ábrája bukkant fel. Ezt követte az Android 4.0 Ice Cream Sandwich, ahol megjelent az első mozgó easter egg repülő jégkrémek alakjában. Az első olyan animáció, ami már reagált az érintésekre, a Jelly Beannél jött be. Itt cukrokat lehetett ide-oda dobálni a kijelzőn. Legutóbb, az Android 4.4 KitKat esetében egy csempés felület bukkant fel a menüben, ahol az addigi Androidok képei forgolódtak.

Galéria megnyitása

Így érkeztünk el az Android 5.0 Lollipophoz, ahol már egy rendes játékot rejtettek a mérnökök a verziószám mögé. A szóban forgó apró "ajándék" nem más, mint a Flappy Bird egy klónja, aminél az eredeti elemek helyét a Lollipophoz passzoló grafikák vették át. Egy kicsi Android robottal kell majd manőverezni a változó irányba úszó képernyőn (indulhat balra vagy jobbra is), és mindenképpen meg kell próbálkozni a hatalmas nyalókák elkerülésével a siker érdekében. A Flappy Bird nagyon frusztráló volt, és jóformán csak ennek köszönhette a hatalmas sikerét – bármilyen furcsán is hangzik ez. Nos, az első próbálkozók véleménye szerint ebben az Android easter eggje sem változott, sőt, talán még nehezedett is. Tehát ez is rendkívül idegesítő tud majd lenni. A rekordokat egyébként nem menti a telefon, de az eredményt számolja, és mivel az Android 5.0-nál már akár videóra is vehető képernyő, biztosan meg tudja majd örökíteni a felhasználó a legmagasabb pontszámát (minimum egy fotó formájában).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2014. okt. 21. 12:12
#7

Az én kis főzött romos Commtiva Z71-emben a zombis kép simán előjött.

Smooth44
Smooth44
2014. okt. 21. 9:50
#6

Mégis csak downgrade-elnem kéne droidra...

RaimiHS
RaimiHS
2014. okt. 21. 9:21
#5

HTC-n nem fog menni mivel készülékre szabott droid van le van tiltva ha minden igaz régieken sem ment

R3LaX123
R3LaX123
2014. okt. 21. 7:56
#4

Nekem a leírt eggekből egy sem bukkan fel, de viszont kiírt valami olyasmit a buiéd számnál, hogy " Még X kattintás és szoftverfejlesztő leszel", majd ha letelt az X, akkor olyasmit ír ki, hogy "Ön már fejlesztő". Ezt nem lehet 0-ázni, már csak a másodikat írja ki. (HTC One m7)

Kajafun
Kajafun
2014. okt. 21. 9:14

Ne viccelj már :D

Android verzióra kell kattogni :D

j.panzer
j.panzer
2014. okt. 20. 21:58
#3

Na ezt is csak azért tették bele, hogy legyen valami, ami miatt 2 perc után földhöz vágod a telódat, és vehetsz újat. :):)

csonti168
csonti168
2014. okt. 20. 20:20
#2

Fasza!:)

inSt4DEATH
inSt4DEATH
2014. okt. 20. 19:32
#1

Hát ez menő

Vissza az oldal tetejére