A Facebook szakemberei egy ideje már dolgoznak azon, hogy a Messengerbe sötét módot csempésszenek, és most kiderült, hogy ez a lehetőség a felhasználók egy jelentős részénél már elérhető, de még csak egy különleges módszerrel lehet előcsalogatni. Most elmondjuk, hogyan próbálhatják ezt ki azok, akiknél már hozzáférhető a sötét mód.
Ahhoz, hogy a rejtett sötét módot bekapcsolhassa a felhasználó, egy viszonylag egyszerű műveletsort kell végigzongorázni. Kezdésnek meg kell nyitni egy beszélgetést, majd a szövegmezőbe egy újholdat ábrázoló hangulatjelet kell beszúrni, és ezt magában el kell küldeni. Ha ez megvan, akkor teljesen újra kell indítani az applikációt, szóval be kell zárni a feladatkezelővel, és ismét be kell lépni, majd vissza kell menni ahhoz a csevegéshez, ahol a hold el lett küldve, és hosszan meg kell érinteni az emodzsit. Ekkor nem történik látszólag semmi különös, csak feljön a megszokott menü, viszont ha belép az ember a Messenger beállításaiba, akkor azonnal látható lesz a sötét mód kapcsolója a menü legtetején, tehát nem kell sokáig keresni. A sötét módot igény szerint egyetlen érintéssel lehet ki- vagy bekapcsolni.
A sötét mód elég mutatós, de kettő esetben jöhet igazán jól a felhasználóknak. Egyrészt kímélheti valamelyest a szemet, ha sötétben használja az ember a csevegő szolgáltatást, másrészt pedig energiafelhasználást lehet ezzel megtakarítani akkor, ha az adott okostelefon vagy táblagép valamilyen OLED technológiás panellel van felszerelve. A jobb üzemidő elérése végett már a Samsung is nyújt sok felületre kiterjedő sötét módot a One UI esetében, az Android következő főverziója pedig globálisan igyekszik majd ezt megvalósítani.
A Messenger sötét módját az Android és az iOS operációs rendszer esetén egyaránt igénybe lehet venni. Az egyszeri aktválást követően már elérhető marad – azt viszont nem lehet tudni, hogy a jövőben érkező frissítésekre hogyan fog reagálni. Sokan egyébként már tavaly arra számítottak, hogy ez elérhető lesz az új dizájn megjelenésével, de nem így alakulat, és azt még most sem lehet pontosan tudni, hogy mikor fog mindenkinél megjelenni, de az biztos, hogy felhasználók milliói fogadják majd tárt karokkal (addig is mindenki megpróbálhatja easter egg módjára előcsalni).