A Meta különböző platformjainál korábban már volt probléma abból, hogy a szolgáltatások nem átlátható módon vezették a felhasználási feltételekről szóló szerződéseket és az adatvédelmi nyilatkozatokat, ráadásul abba az irányba terelték az embereket, hogy mindenképpen elfogadják a dokumentumokban foglaltakat. De a jelek szerint még mindig nincs rendben ezen a téren a Metánál.
Az Európai Unió illetékesei és a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) ezúttal arról számoltak be, hogy figyelmeztették a WhatsAppot, hogy változtasson az eddigi gyakorlatán, és tegye rendbe a különböző szerződések frissítéseit, a módosítások kommunikálását, és ezeknek az általános működését. Most arról nem esett szó, hogy büntetést is kapna a WhatsApp, de az egyértelmű, hogy több szempontból is szabálytalan volt a működése, egyértelmű és félreértelmezhetetlen előírásoknak sem felelt meg, de a jövőben remélhetőleg már más lesz a helyzet a mostani vizsgálat hatására.
Megállapította az EU, hogy a Meta üzenetküldő szolgáltatása rendkívül bonyolult módon közölte a felhasználókkal a különböző módosításokat a felhasználási feltételek és az adatvédelmi előírások esetében egyaránt. Ez pedig számos esetben szándékos lehetett, a cél pedig egészen egyértelműen az volt, hogy az emberek igazából ne foglalkozzanak azzal, hogy mi változott, egyszerűen csak fogadják el, hogy a továbbiakban más feltételekkel használhatják a WhatsAppot.
A módosítások elfogadásának lehetőségét sem szabályosan kínálta fel a platform. Illetve a probléma nem azzal volt, hogy az elfogadási opció miként jelent meg, hanem ott volt a gond, hogy az elutasítás nem ugyanolyan könnyen ment. A törvények ugyanis azt írják elő az Európai Unióban, hogy a különböző szolgáltatásoknak ugyanolyan módon kell a különböző adatvédelmi és felhasználási feltételekről szóló szerződések elfogadásának lehetőségét tálalni, mint ahogy az elutasítási opciót felkínálják.
Szóval nem jelent az gondot, ha esetleg több lépésből áll az elutasítás menete, de ilyen esetben az adott szolgáltatásnak az elfogadást is több lépésből álló folyamatként kell biztosítania. Ez eddig nem így volt a WhatsApp esetében, mint ahogy sok más szolgáltatásnál sem. Sajnos ezzel nagyon sok esetben nem foglalkoznak a szolgáltatások, weboldalak. A WhatsApp a jövőben már változtatni fog ezen a gyakorlaton. A cégnek arra is fel kell majd hívnia a figyelmet külön, ha valamilyen módosítást bevételszerzési szándékkal hajt végre a szerződésekben.
Korábban a WhatsAppnak egy meglehetősen súlyos ügye már volt abból, hogy kötelezően át akart tolni egy szerződést a felhasználókon. A Meta tulajdonában levő szolgáltatás ezzel azt igyekezett elérni, hogy bizonyos adatoknál biztosítsanak a Facebooknak hozzáférési lehetőséget. Ezt sokan el is fogadták az elején, mert nem tudták, mire mondanak „igent”. Később azonban meglehetősen nagy felhajtás kerekedett ebből, ami részben a felhasználók számának csökkenéséhez vezetett. Akkor a Meta még azt is bevetette, hogy funkciókat vont meg azoktól, akik nem voltak hajlandóak elfogadni az új előírásokat. Végül erre nem került sor.
Most a WhatsApp együttműködőnek bizonyult, vállalta, hogy egyszerűsítik a szerződésmódosításokról szóló beszámolókat, és egyenrangú, kellően feltűnő módon fogja biztosítani az elfogadási és elutasítási lehetőségeket a továbbiakban. Azt pedig, hogy ezt valóban megteszik-e, és tartja magukat ehhez a jövőben is, egy felügyelő bizottság fogja figyelemmel kísérni a jövőben.