RAJA KODURI MEGMUTATTA AZ INTEL EGYIK XE-HP GYORSÍTÓKÁRTYÁJÁT

A GPU piac alaposan felpörgött az utóbbi időszakban, de jövőre még több újdonságról hullhat le a lepel, ugyanis az AMD és az Nvidia után az Intel és az Apple is bemutatja saját megoldásait.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 10. 12:31
Raja Koduri megmutatta az Intel egyik Xe-HP gyorsítókártyáját

Az Intel Xe sorozatú videokártyái körül az elmúlt időszakban elég nagy volt a csend, nem volt igazából semmi érdekes történés, ám az illetékesek úgy gondolták, csak kéne tenni valamit, ami ismét generál egy kis hírverést a jövőre érkező videokártyáknak.

Raja Koduri magára vállalta a feladatot és rögtön akcióba is lendült a Twitteren: megosztott egy érdekes fotót, amelyen egy XE-HP sorozatú gyorsítókártya látható. Mivel ez kifejezetten a párhuzamos számítási feladatok, illetve a mesterséges intelligenciához kapcsolódó munkafolyamatok gyorsítására készült, elsősorban pedig a szerverkonfigurációk szegmensét veszi célba, így videó kimenet abszolút nincs is rajta – ebben a tekintetben az Nvidia Tesla sorozatát másolja, ám a Tesla márkanév mára már nyugdíjba vonult.

Galéria megnyitása

Az egyslotos kivitelben készülő XE-HP gyorsítókártya a fotó alapján egyetlen nyolctűs PCI Express tápcsatlakozót kapott, hűtése pedig passzív lesz, vagyis az adott szerverfiók rendszerhűtése generál majd számára megfelelő mennyiségű légáramot a termelődő hő leadásához. Az új kártya egy HC3 XG310-es szerverkártya mellett foglalt helyet, ami az Intel első olyan Xe architektúra köré épülő megoldása, ami az Xe-LP architektúrát alkalmazza. Az Xe-LP esetében az energiahatékonyság került a főszerepbe, míg az Xe-HP-nél már a nagyobb teljesítményre és a jó skálázódásra koncentrálhatnak.

Raja Koduri szerint az Xe-HP, az Xe-HPG és az Xe-HPC termékek várhatóan 2021 folyamán kerülhetnek a fejlesztőkhöz. Az aktuális és az elkövetkező időszak szerinte a GPU-k aranykorának is tekinthető, hiszen az Nvidia, az AMD, az Intel és az Apple egyaránt érdekes termékekkel rukkol elő.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére