Shop menü

PRODUKTIVITÁSBAN FEJLŐDÖTT A BOOX GO 6 ÚJ GENERÁCIÓJA

A Boox Go széria a jó hordozhatóságra lett tervezve, és az új modell hidat képez a nagyobb Go 7 és az első Go 6 között a képességeit tekintve.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Produktivitásban fejlődött a Boox Go 6 új generációja

Az Onyx Boox égisze alatt a Go széria mindig is különlegesebb konstrukciókat foglalta magában az e-papír képernyős eszközök felhozatalában. A Go 6 (Gen II) sem egy szokványos készülék, valódi kis jegyzettáblát faragott belőle a kínai tervezőcsapat.

Az újdonság megtartotta a – termék nevének megfelelő – 6 hüvelykes képátlót a monokróm alappal, és továbbra is 300 PPI-s pixelsűrűség (1448 x 1072) jellemzi az E Ink technológiás egységet. A képernyőt illetően az jelent újítást, hogy a felületet védő üveg fel lett ruházva egy nagy hatékonyságú tükröződésmentes bevonattal. Ennek köszönhetően lényegesen jobb lesz a panel leolvashatósága közvetlen napfényben. Az esti használathoz felvonultat az eszköz beépített háttérvilágítást, melynek a fényereje és a színhőmérséklete is szabályozható. 

Galéria megnyitása

A legfontosabb újítás a Go 6 (Gen II)-nél, hogy a kapacitív érintésérzékelés mellé behozta az érintőceruza támogatását. Innentől minden gond nélkül, teljesen természetesen lehet majd kézírással jegyzetelni, vagy éppen rajzolgatni a felületen. A Boox InkSense Plus tollat lehet használni a szerkezettel, ahogy azt már az eggyel nagyobb, Boox Go 7 esetében is láttuk korábban. Ez az aktív kiegészítő 4096 nyomásszintet tud megkülönböztetni. Hangjegyzeteket is lehet készíteni, diktafonként is használható a termék szükség esetén, hiszen rendelkezik mikrofonnal és hangszóróval is. Hangoskönyvek fogyasztására is alkalmas.

Galéria megnyitása

Üröm az örömben, hogy a Go 6 (Gen II) továbbra is az Android 11 operációs rendszert használja, nem lépett tovább egy újabb platformra. Abban pedig jelen állás szerint nem érdemes reménykedni, hogy biztosítana a gépre az Onyx Boox főverziós frissítést. Elérhető a Google Play Áruház az újdonságon, ahonnan bátran lehet letölteni tartalomfogyasztásra alkalmas szolgáltatásokat, akár könyveket is.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy jobb legyen a produktivitásban az eszköz, és kényelmesebben lehessen párhuzamosan alkalmazásokat futtatni, másfélszer több RAM került a fedélzetre. Az elődben látott 2 GB-ot itt a tervezők 3 GB-ra növelték. A tárhely nem módosult, maradt 32 GB, amit lehet bővíteni microSD kártyával, és akár online tárolók is igénybe vehetőek szükség esetén (10 GB-ot a cég is biztosít). A kapcsolati lehetőségek listáján szerepel kétsávos Wi-Fi 802.11ac szabványnak megfelelve, valamint Bluetooth 5.0 modul is.

Galéria megnyitása

A szerkezet nagyjából 160 grammot nyom, és 6,8 milliméter vastag testet öltött 149 x 109 milliméteres vonalakkal határolt felület mellett. Elegáns, jó fogást nyújtó burkolatot kapott a gép, és sötétkék, szürke, fehér vagy drapp színben lesz kapható. Tokot is tervezett hozzá a cég, méghozzá mágneses rögzítési lehetőséggel, így akár MagSafe rögzítési kiegészítőkkel is lehet majd használni. 

Galéria megnyitása

Egy 1500 milliamperórás kapacitású akkumulátorral kerül forgalomba a Go 6 (Gen II). Az üzemidőről csak annyit mondott a vállalat, hogy “több napig használható egyetlen töltéssel”. Az újdonság keretén egy USB-C csatlakozó kapott helyet, ami egyben a hangátvitelről is gondoskodhat, miután dedikált jack aljzat ide nem került. 

Galéria megnyitása

A Boox Go 6 (Gen II) ajánlott fogyasztói ára nettó 200 dollárban lett meghatározva. Megvásárolható lesz a termék idővel Magyarországon, és előreláthatólag a kínálatunkban is fel fog bukkanni a többi Boox Go modellhez hasonlóan.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére