Shop menü

POZITÍV JELEK MUTATKOZNAK A PC PIACON – 2024 ÉS 2025 FOLYAMÁN MÁR NÖVEKEDÉS VÁRHATÓ

Az idei év negyedik negyedévében már növekedésre lehet számítani az előző év azonos időszakához képest, és ez a növekvő tendencia 2024-ben, illetve 2025-ben is velünk maradhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Pozitív jelek mutatkoznak a PC piacon – 2024 és 2025 folyamán már növekedés várható

Az amerikai PC piacon fordulat jelei mutatkoznak, ugyanis az előző évhez képest az idei év második negyedévében már csak 6%-os csökkenés mutatkozott, míg korábban két számjegyű volt a visszaesés mértéke. A Canalys elemzői szerint ez egy fordulat első jele, amelynek következtében ebben a negyedévben tovább csökken a lassulás, a negyedik negyedév folyamán pedig végre növekedésre lehet számítani, és ez a trend 2024-ben, illetve 2025-ben is meghatározó lesz.

Galéria megnyitása

Noha a 6%-os visszaesés semmiképpen sem olyasmi alap esetben, amit ünnepelni kéne, az elmúlt időszak eseményei alapján mégis bizakodásra ad okot. Hogy mi áll a második negyedéves eredmények hátterében, illetve miért is látják pozitívan a jövőt a Canalys elemzői? Egyrészt az oktatásban növekszik a kereslet az új konfigurációk iránt, másrészt az állami költések is növekedést mutatnak, már ami az új számítógépek beszerzését célzó programokat illeti.

Erre jön még rá az is, hogy a ChromeOS licencköltségeinek változása miatt még sokan berendelték a különböző ChromeBook modelleket a drágulás előtt, ennek hatására összességében új rekord állt be: összesen 4,7 millió ChromeBookot szállítottak le az amerikai piacon, ami a pandémia okozta 2021-es keresletnövekedés óta a legmagasabb mutatónak mondható ebben a tekintetben.

Galéria megnyitása

A Canalys elemzői szerint az idei év harmadik negyedévében már csak 4%-os visszaesés várható szállítási mutatók terén az elmúlt év azonos időszakához képest, már ami az amerikai PC piacot illeti, de a negyedik negyedév folyamán már 12% körüli növekedésre számítanak éves szinten, ami mindenképpen jó hír a piaci szereplők számára.

Galéria megnyitása

A negyedik negyedéves növekedés mögött az állhat, hogy javulnak a gazdasági kilátások, folytatódik a Windows 10-ről Windows 11-re váltás, ami jellemzően új hardverek vagy komplett új konfiguráció beszerzését indokolja, illetve egyre inkább terjednek az AI funkciókkal ellátott PC és notebook konfigurációk is, amelyek iránt később jó eséllyel tovább növekedhet a kereslet.

Galéria megnyitása

Az egyes piaci szereplők közül a HP sokat javított a helyzeten az előző év azonos időszakához képest, a Dell nagy bánatára. A HP éves növekedése 6%-os volt, míg a Dell esetében 13,1%-os csökkenés állt be, így a HP került az élre az amerikai piacon a maga 26,5%-os részesedésével. A Dell sincs vészesen lemaradva, hiszen a piac 26,4%-át uralhatja, ami az egy évvel ezelőtti 28,7%-os részesedéshez képest azért jóval gyengébb teljesítményt mutat. A TOP 5 gyártó közül az Apple is remekül szerepelt, ugyanis mindenkinél nagyobb, 32,6%-os növekedést könyvelhetett el éves szinten, így a korábbi 9%-ról immár 12,7%-ra nőtt a részesedése az amerikai PC piacon.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére