PLAY STORE: TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS ÉS FRISSÍTÉS

A Google az Androidhoz tartozó alkalmazásboltot több tízezer feleslegesnek vélt applikációtól tisztította meg, és útnak indította a Play Store 4.0-t.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2013. ápr. 10. 17:01
Play Store: Tavaszi nagytakarítás és frissítés

A Google az elmúlt hetek során az eddigi legnagyobb tisztogatást hajtotta végre az alkalmazásboltjának sok éves fennállása során. A különböző törlésre került programok között akadt jó néhány olyan, amit maga a fejlesztője távolított el a rendszerből, de a döntő többség kihullásáért a Google felel.

Összesen több mint 60 ezer applikációnak mondtak búcsút. Ez csaknem a teljes felhozatal 10 százalékát jelenti. Az eltávolított "termékek" valószínűleg keveseknek fognak hiányozni, hiszen főleg spameknek ítélt csengőhang és zeneletöltőkről beszélhetünk - amelyeknek nagy része kétes fejlesztők keze munkáját dicsérik -, avagy hosszú ideje kihasználatlanok.

Galéria megnyitása

A legnagyobb figyelmet azok az applikációk érdemelték ki, amik nem felelnek meg teljes mértékben a piactér Google által meghatározott általános szerződési feltételeinek. Ezek az automatikus feltöltési eljárásnak köszönhetően jelenhetnek meg a rendszerben, mivel a Google csak ezt követően ellenőrzi a behatóan az alkalmazásokat. Persze ennek is szigorú előfeltételei vannak, senki ne gondolja, hogy csak úgy röpködhet bármi a Store-ba, de nyilván vannak olyan vizsgálatok, amire nem lehet szűrőt létrehozni. A törlésről szóló információk nem hivatalosak, és a Google sem kommentálta őket, így a részletekről sem tudunk beszámolni. Ennek fényében nem ismert például, hogy milyen szintű beavatkozást eszközöltek a keresőóriásnál, hiszen joguk van, akár a felhasználók telefonjáról is törölni a veszélyes programokat.

A gyökeres takarítás egyébként a frissítéssel egybekötve történt, vagyis az elmúlt hónapokban különösen nagy figyelmet kapott a Play Store a vállalat berkeiben. Erről már korábban is esett szó, így akiket érdekelnek a pontos részletek, erre fáradjanak.

Galéria megnyitása

A Play Store 4.0 nem hoz hatalmas változásokat, de mivel a felhasználói felületet szabták át, így a tulajdonosok biztosan észreveszik, ha már megkapták a legújabb variánst. A frissített app szinte minden készülékre elérhető lesz, ami nagy pozitívum - az Android 2.2 megléte a telepítés egyetlen meghatározó feltétele. A megújult Play Store gyorsabb, gördülékenyebb használatot garantál, és az Android 4.0-ba sokkal jobban bele fog olvadni a megjelenését tekintve.

A piactér kliense éppen úgy fog feltűnni, mint a rendszerfrissítések, vagyis ki kell várnunk a sorunkat. Nem kell "megijedni", ha még nem frissült, heteket is igénybe vehet a teljes művelet. Persze ha a .APK kiterjesztésű fájlt letöltjük, akkor azonnal kipróbálható, illetve használatba vehető a Play Store 4.0.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
HUFEUR
HUFEUR
2013. ápr. 12. 19:41
#7

Crytek01:

Meg van oldva évek óta, Int2Ext, Data2SD, Link2SD, S2E, és még sorolhatnám a hasonló script-eket.

kajla_hun
kajla_hun
2013. ápr. 11. 23:55
#6

Inkább a gyártókat kellene szidni, hogy miért adtak el korábban ilyen kis tárhellyel rendelkező telefonokat, miért spóroltak ennyit a hellyel. Én is szívok emiatt.. ~20 MB-nél már SMS-t se enged fogadni, nagyon frankó ez így!

kajla_hun
kajla_hun
2013. ápr. 11. 23:54
#5

Azért nem lehet SD kártyára telepíteni teljesen, mivel sebessége jóval lassabb, mint a belső táré. Szóval ha arra telepítenénk, akkor a telefonunk nagyon lelassulna és így akár a rendszert is szidnánk, mikor nem ő tehet róla.

nemlehet
nemlehet
2013. ápr. 11. 11:29
#4

Nah jah a rendes SD kártyára telepítésnek én is örülnék. Szeretem nagyon a telefonomat, de a rom mellett kb 100 mega szabad hely marad rajta amire ugye rájön pár alap alkalmazás tehát (pl videólejátszó, BP menetrends, facebok stb). Így pedig egyrészt baromi gyorsan tele lesz, másrészt egy csomó mindent fel sem tudok telepíteni, mert túl nagy a mérete. A natív sd kártyára áthelyezés kvázi szart sem ér, a különböző rootolós dolgok szintén nem tökéletesek. Erre sokan panaszkodnak, jó lenne vele kezdeni valamit.

blaskogabor
blaskogabor
2013. ápr. 11. 9:28
#3

Crytek01-nél a pont.

csiki2
csiki2
2013. ápr. 10. 23:12
#2

Kár, hogy semmi értelme a söprésnek, ha technikai oldalról nem akadályozzák meg, hogy újra feltegyék.

Lásd:

http://www.appbrain.com/stats/number-of-android-apps

Crytek01
Crytek01
2013. ápr. 10. 22:56
#1

Azt fejleszthetnék már a nagyokosok hogy ki lehessen választani ,hogy memoriakártyára telepítse a cuccokat mert így rakás szar kisebb memóriájú telefonokon hiába van 32GB-os kártya mellette!

Vissza az oldal tetejére