Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

72

Mindenkinek nehéz megfelelni, tartja a mondás, és nem véletlenül. Minél több elvárásnak próbálunk eleget tenni, annál nehezebb lesz helytállni egy adott szempontrendszernek, ami persze nem lehetetlen, de magában hordozza a hibázás lehetőségét. Mai monitorunk, a Philips Momentum M5000-es sorozata tagja, és a gamerek mellett szeretne pár átlag felhasználót is megszólítani.

A termék doboza vidám kék színben pompázik, és az eszköz főbb jellemzőivel dekorálták ki. A monitor mellett benne van még az állvány, a tápegység, egy HDMI, egy DisplayPort, illetve egy USB A-B kábel, valamint a használati útmutató.

Galéria megnyitása

Az eszköz külsőleg visszafogott megjelenéssel bír. Nem rendelkezik vad RGB világítással vagy egyéb rikító jegyekkel, egyedül a minőségi fémláb geometrikus kialakítása árulkodik arról, hogy ez bizony nem egy hétköznapi irodai monitor. Az előlapon látható egy Philips és Momentum branding, valamint egy státusz LED. Ezen felül már csak a 27 colos kijelző foglalja el az előlapot, illetve három vékonyabb káva, felül és két oldalt, az alsó ugyanis egy kicsivel vaskosabbra sikeredett.

Galéria megnyitása

Az állványon állítható a monitor magassága és döntési szöge, valamint portré módba is elforgatható, mindkét irányba. Sajnos a tápegység külső, és nem beépített, aminek nem mindenki fog örülni.

Galéria megnyitása

A hátlapon található a monitor menüjében való navigálásra szolgáló joystick, ami jó megoldás, szerintem a legintuitívabb, amit használni lehet. Sztereo hangszórót is szereltek bele, egészen pontosan két 5 wattos egységről tudunk beszélni. Ez alapvetően jó, egy irodai felhasználó igényeit kielégíti, de ha komolyabb hangzásra vágyunk, filmet szeretnénk nézni, vagy éppen játszani, és elmerülni az élményben, akkor érdemes venni egy külső hangszórót. Hozzá kell azért tenni, hogy ez persze az összes monitorra igaz, már amelyikben egyáltalán van hangszóró – de azért szerettem volna megemlíteni.

Galéria megnyitása

Csatlakozók tekintetében a Philips szerencsére eléggé bőkezű volt. Ezek közé tartozik az USB hub, négy kimenettel, amiből kettő gyorstöltéssel bír. További csatlakozási lehetőség még a két darab HDMI 2.0, illetve a két darab DisplayPort 1.4, emellett pedig találunk még egy audio kimenetet is. Type-C port sajnos nincsen, ami lehetővé tudná tenni a PD-töltést, vagy éppen a videó bemenetet.

Galéria megnyitása

Most, hogy minden egyebet kibeszéltünk, rátérhetünk a lényegre, vagyis a kijelzőre, ami egy 27 colos, 2560x1440 pixel felbontású IPS Nano Color panel, HDR támogatással, és 350 nites fényerővel (HDR módban 400+ nit). Ennek a technológiának köszönhetően a monitor 133%-ban fedi le az sRGB, és 98%-ban a DCI-P3-as színteret, ami mérföldekkel jobb egy átlagos IPS panelnél. 

Galéria megnyitása

A kép nagyon szép, színhű, a színek vibrálóak, illetve a fényerő is elegendő, igaz a HDR inkább csak jelzés értékű, illetve a kontrasztarány sem a legerősebb (1000:1). A monitort nem nagyon kell kalibrálni, esetleg csak a színhőmérsékletet kell állítani, de ezen felül nagyon meg leszünk elégedve a gyári beállításokkal is.

Galéria megnyitása

Találunk gaming preset-eket is, ezek azonban befolyásolják majd a csúcs fényerőt, limitálják a kontrasztot, vagy éppen hideg színhőmérsékletet eredményeznek. Természetesen ez valahol személyes preferencia tárgya is, így ha nekünk nagyon tetszik valamelyik, akkor használjuk. Én személy szerint egy ilyen gaming presetet tudok ajánlani, az pedig az RTS, szerintem az kifejezetten jóra sikerült.

Galéria megnyitása

A másik két szám, ami gamer szemmel fontos, az az 1ms-os mozgókép-válaszidő, illetve a 170Hz-es adaptív képfrissítés, amit overdrive-módban tudunk elérni DisplayPort-on keresztül, HDMI-n ez ugyanis 144Hz lesz. Mivel 27 colról beszélünk, így akár konzollal is lehet használni a monitort, ahol 1440p felbontás mellett 120Hz-es képfrissítést tudunk elérni. 

Természetesen mindennek megvannak az erősségei, és a gyengeségei, ez pedig a nano IPS panelnél sincsen másképp. Ide tartozik az IPS-Glow is, ahol a fekete, vagy feketéhez közeli képtartalom esetében szürke/szürkés képi anomáliát láthatunk, ez pedig leginkább akkor észrevehető, ha nem szemből nézzük a monitort. A Momentum esetében is jelentkezett ez az anomália, leginkább a kijelző alsó részén. A monitor támogatja még az AMD FreeSync-et, és a G-Sync-et is, így élvezhetjük az adaptív képfrissítést 48-170Hz között (48-144Hz HDMI esetében).

A Momentum kipipálja az összes alapvető igényünket, a két tábornak való megfelelés azonban hagy maga után némi kívánni valót. Egy világos, szép színekkel operáló panelt raktak össze, ami nem annyira kontrasztos, és a HDR eléggé halványan van jelen benne, viszont támogatja a FreeSync-et, és a G-Sync-et is, valamint ugyanúgy beilleszkedik egy irodaikörnyezetbe, ahogyan egy gamer szobába is.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A Philips majdnem két szék közé esett, de sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a két közönség között.
Remek színtér lefedettség
FreeSync és G-Sync támogatás
Nano IPS és 170Hz
Alacsony kontraszt
IPS-glow
Gyenge HDR

Olvasói értékelés (3 db)

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!
Bejelentkezés
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. okt. 5. 12:17
#1

Elég egy elvárás. 5-10 év múlva lehessen hozzá kapni vezérlőt, memóriát a nyomtatott áramkörre.
Mert el fog pusztulni. Az állandó chip beírástól, ami a VGA által kiküldött adatokat tárolja.

Ezt egyik fórumon sem teszik közzé. Sehol nem publikálják.
Szépen elhallgatja minden gyártó, hogy a memória élettartamával
valójában jól ütemezik al elpusztulás dátumát.

Zlin50
Zlin50
2022. okt. 9. 14:46

@j0ttemlukra A fogyasztói társadalom nem arról szól, hogy 5-10 év múlva legyen hozzá vezérlő, hanem hogy vegyünk új monitort.

Vissza az oldal tetejére