Először a Reddit felhasználói posztolták, majd az Eurogamer is megerősítette, hogy hamarosan pénzvisszafizetési garancia érkezik a Windows 10 és az Xbox áruházába. A lehetőség már tesztelés alatt áll az Xbox Preview Program résztvevői számára, így számíthatunk arra, hogy hamarosan bekerül egy firmware frissítésbe.
A lényeg, hogy a Windows 10 vagy Xbox Store-ban megvásárolt digitális alkalmazásokat és játékokat 14 napon belül visszaválthatjuk, ha azokat nem használtuk tovább két óránál. Ezen kívül az adott alkalmazást vagy játékot mindenképpen le kell tölteni és legalább el kell indítani, mielőtt lehetőségünk nyílik a visszaváltásra. Ezen kívül legalább egy napnak el kell telnie a megjelenést követően.
Szóval nagyjából a bevett szokásokat követi a Microsoft, és (legalábbis a játékosok szemszögéből nézve) ismét egy lépéssel közelíteni tud majd a Steamhez.
Kivételek persze akadnak azért. A DLC-ket és a szezonbérleteket nem válthatjuk majd vissza, és néhány Windows 10-es alkalmazás is kieshet a védőernyő alól. Úgy tűnik azonban, hogy a játékok esetében nem lesz kivétel. A Microsoft mindenesetre fenntartja a jogot, hogy megtagadja a pénz-visszafizetést azoknak, akik a cég szerint abuzálják a rendszert.































