Shop menü

PATRICK STEWART NEM KAPITÁNY LESZ AZ ÚJ STAR TREK-SOROZATBAN

Az egykori Picard kapitány radikálisan új életbe kezdett.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Patrick Stewart nem kapitány lesz az új Star Trek-sorozatban

Történetünk ott kezdődik, hogy a CBS nagyon erősen meg szeretné tolni az All Access néven futó streamelős szolgáltatását, úgyhogy ezerrel belekezdtek különböző Star Trek-anyagok kipumpálásába, hiszen kétségtelenül ez a csatorna birtokában álló legnagyobb név.

A Star Trek: Discovery ugyebár már a második szezonjánál tart, de ehhez is érkeztek kisfilmek, illetve már tervben egy teljes spin-off sorozat a Discovery kapitányáról, Philippa Geogiou-ról. Ezen kívül készül legalább két animációs sorozat, melyekből az egyik egy vígjáték lesz Lower Deck néven, és a Rick & Morty írója készíti.

Aztán persze ott van a Patrick Stewart főszereplésével készülő másik új sorozat, amiről viszont most kiderült, hogy Jean-Luc Picard ebben nem egy csillaghajó kapitánya lesz. A CBS egyelőre csak annyit erősített meg, hogy Picard már túllépett élete ezen szakaszán, és most más dolgokkal foglalkozik, a sorozat pedig ezt fogja bemutatni.

Patrick Stewart korábban annyit mondott, hogy Picard egy "radikálisan megváltozott" életet folytat az új szériában.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére