Az Xbox konzolokon való visszafelé kompatibilitás hosszú évek óta magától értetődő és dicséretes funkció, ami sokak életét könnyíti meg, ha konzolt szeretne váltani, de sajnálná régi játékait. Az Xbox One címek viszont a mai napig aktívan érkeznek is a konzolra, ám volt egy furcsa DRM védelem rajtuk, ami néha komoly gondokat okozott.
Történt ugyanis az év elején, hogy bizonyos Xbox One játékok nem indultak el az Xbox Series X konzolon, amennyiben a Microsoft Live szolgáltatása központilag leállt. Ez a probléma akkor is fennállt, ha lemezen volt meg a játék és be volt rakva a konzolba. Van ugyanis a régi játékoknak egyfajta online állapotellenőrzési másolásvédelme, ami viszont letiltotta a játékot akkor, mikor megszakadt a kapcsolat a központtal. A Microsoft egyetértett a felháborodott játékosokkal, és változást ígért az ügyben.
Az új frissítés értelmében, a Series X gépeknél a lemezes játékok már működnek a furcsa DRM megkötések nélkül is, így offline is elérhetőek lesznek a megvásárolt játékok.