Shop menü

ÖNÁLLÓ MÁRKÁVÁ LÉP ELŐ A NOTHING ÁLTAL LÉTREHOZOTT CMF

Carl Pei nem kis célt tűzött ki a CMF elé, és a megvalósításhoz pedig az indiai kormány is asszisztálni fog.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Önálló márkává lép elő a Nothing által létrehozott CMF

A Nothing még mindig úgy üzemel, mint egy startup, éppen a közelmúltban zárult le egy újabb finanszírozási forduló, melyben 200 millió dolláros tőkebefektetésre tett szert. Ennek ellenére most arról számolhatunk be, hogy a vállalkozás készen áll arra, hogy egy újabb céget hozzon létre.

A 2020-ban, a COVID-19 világjárvány közepette megalapított Nothing 2021-ban mutatta be az első termékét, 2023-ban pedig már létrehozott egy fiókmárkát CMF néven.

A Color, Material, és Finish szavakból eredeztethető mozaikszóval arra igyekeztek utalni, hogy a márka termékei adnak majd a különleges, feltűnő dizájnra, és éppen ezért például az egyik alapszíne a narancssárga lett. Ám igazság szerint sokkal meghatározóbb a CMF-nél, hogy a termékei nagyon jó ár-érték arányt nyújtanak, és pont abban az árkategóriában mozognak, ahol a legtöbb vevőt tudják megszólítani.

Galéria megnyitása

A CMF kínálata is egyszerű kiegészítőkkel indult, amik hamar népszerűek lettek olyan piacokon, ahol kiemelten árézékenyek a vásárlók, így például Indiában. A CMF Phone 1 is igen jól indított, de ezen a termékvonalon a CMF Phone 2 Pro lett igazán ütőképes. Ez utóbbi már nemcsak a fejlődő régiókban lett felkapott, hanem például Magyarországon is sokan vásárolták. A kínálatunkban is előkelő helyet foglal el a népszerűségi listán, beverekedte magát a top 10-be.

Galéria megnyitása

Az elmúlt két évben egészen korrekt kínálatot alakított ki a Nothing a CMF márka alatt, és Carl Pei ezért jutott arra a döntésre, hogy akár már a saját lábán is megállhat. A szakember az X-en jelentette be a nagy hírt, és részleteket is megosztott annak kapcsán, hogy néz majd ki a márka mögött zajló szerkezeti átalakítás. A Make in India kezdeményezés keretében tervezik a CMF leválasztását megvalósítani, a kormány tagjaival történő tárgyalások után született meg ez az elhatározás.

„A CMF a saját lábára állítva India valóban első globális technológiai márkája lehet.” – jelentette ki Carl Pei. „India a jövőben kulcsfontosságú szerepet fog játszani a globális mobilpiac formálásában.”

A Nothing továbbra is segíteni fogja a CMF vezetését, miközben teljes egészében indiaivá alakul a cég. Azt is elárulta a vezérigazgató, hogy sikeresen megállapodtak a Optiemus nevű bérgyártóval, aki a továbbiakban olyan termékeket készíthet Indiában, amiknek a gyártása eddig más országokban, így például Kínában volt. A CMF-nek már eleve Indiában volt a főhadiszállása, így ebből a szempontból nem kell változásra számítani.

Galéria megnyitása

A vegyesvállalkozással és az indiai erősítéssel a jövőben rengeteg új munkahely jön majd létre az országban. A következő három évben 1800 munkavállalót vehet majd fel a CMF, a Nothing pedig magában 100 millió dollárt tervez a márkába lapátolni. hogy tovább erősítse az elkövetkezendő időszakban. Az indiai kormány a Make in India projekt keretében hatalmas pénzmagból támogatta a technológiai szektort, és minden bizonnyal a CMF is komoly befektetéseket kaphat majd a célok megvalósításához.

Érdekes lesz majd azt látni, hogy mire viszi innentől a CMF, abban biztosak lehetünk, hogy India nagyobb fókuszt fog kapni, de az elmondottak alapján a globális terjeszkedés is menni fog tovább. „Indiában készült a nagyvilág számára” – fogalmazta meg a kezdeményezés egyik fő célját Carl Pei.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére