Olcsóbb strapamobillal bővül a Cat kínálata

A B26 nyomógombos kialakítású, és a katonai szabványoknak is megfelelően bírja a gyűrődést.

Olcsóbb strapamobillal bővül a Cat kínálata

A Cat Phones az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend azáltal, hogy vonzó termékeket kínál a fizikai munkások számára, és mert egyre fogyatkozik a nyomógombos készülékeknek a kínálata. Pedig a kereslet nagy, elemzők szerint ugyanis még az idei évben is csaknem 400 millió különböző feature phone kerülhet forgalomba. A Cat termékei pedig egytől egyig olyan kialakítással bírnak, hogy a legzordabb körülmények között is bátran előkaphatóak, aligha lesz bajuk.

 A most bejelentett B26 egy olyan megoldás, ami a B30 és a B35 alá fog besorolni, szóval lefelé bővül vele a Cat palettája, éppen ezért különösen sok érdeklődő figyelmét keltheti majd fel. Viszont ennek megfelelően a specifikációja is szerényebb, mint a társainak. Ez a készülék egy 2,4 colos QVGA megjelenítőt tár a felhasználók elé a hagyományos gombsor felett. Az eszközön a vállalat egyedi igényekhez igazított operációs rendszert használ, ami csak a legfontosabb programokat vonultatja majd fel, és a szükségesebb opciókat gyorsgombokról is el lehet majd érni. Egy kamera is megjelent a B26 fedélzetén, viszont ettől semmi esetre sem érdemes sokat várni, mindössze 2 megapixeles az optika mögött található szenzor, és QVGA videókat tud felvenni 30 FPS-sel.

Galéria megnyitása

Egy Spreadtrum rendszerchipet kapott a feature phone, nevezetesen az SC6531F lapka található benne mindössze 8 MB-nyi memóriával megtámogatva. A jó hír, hogy a tárhelyet legalább nem szabta túlzottan szűkösre a tervezőbrigád, ezen a fronton már 8 GB-tal lehet számolni, amit még bővíthet is a jövendőbeli tulajdonosa. A készülék képes zenét lejátszani, és a tárhely elegendő lehet ahhoz, hogy az ember a kedvenc zenéit mindenhova magával vigye, és azokat ingázás közben hallgassa. Van a Cat B26 kelléktárában FM rádió is, ha valaki inkább azt részesítené előnyben, és ha már a kapcsolati lehetőségeknél tartunk, akkor még egy Bluetooth 2.1 modult meg lehet itt említeni, szóval headsetet is alkalmazható vele. Dual-SIM-es a termék, és normál méretű kártyák mennek bele, így nem kell az új készülék megvásárlását követően kisebb méretű SIM-re vadászni.

A Cat elmondta, hogy a B26 a kiválóan gumírozott házának köszönhetően remek fogást nyújt, és kesztyűvel is teljesen kényelmesen használható. Ráadásul 1,8 méteres magasból minden esést el tud viselni, szóval ennél az eszköznél némi ügyetlenkedés is beleférhet. A termék 1,2 méteres mélységig biztosan kibír 35 percet a víz alatt, por pedig abszolút nem juthat bele, ezáltal IP68 minősítést ért el. Továbbá megfelel a szerkezet a MIL-STD-810G katonai szabványnak is, mindenféle időjárási körülményt elvisel, -25 és 55 fok között a hőmérsékleti sokk okozta kártól sem kell tartani, borzasztó hidegben is működik legalább 4 órán keresztül. Jöhet pára vagy sós köd, de akár négyes kategóriájú vibráció is, mindent átvészel a B26.

Bár ez csak egy sima nyomógombos telefon, a robosztus felépítés miatt meglehetősen nehéz lett, 150 grammot nyom, ami pedig a térfogatát illet, 139 x 60 x 16 milliméteres lett. Van a B26 tarsolyában LED-es elemlámpa is, de ez nem a kamera mellé, hanem a burkolat tetejére került, így a képalkotáshoz nem tud segédfényként hozzájárulni. Természetesen innen nem hiányozhat a 3,5 milliméteres Jack aljzat, a töltést pedig egy Micro-USB 2.0 csatlakozón keresztül kell megoldani. A készülék egy 1500 milliamperes akkumulátort kapott, és bár csak 13 órát lehet egy töltéssel beszélgetni, napokon keresztül bírni fogja bekapcsolva – a készenléti ideje pedig 2,5 hét. És jó hír hogy a lítium-ion telep cseréjével nem kell szakszervizhez fordulni, ezt a felhasználó magának is megcsinálhatja.

A Cat B26 megvásárolható lesz Magyarországon, a vállalat közleménye szerint a hivatalos hazai forgalmazás októberben kezdődik. A készülék ajánlott fogyasztói ára kereken 20 ezer forintban lett meghatározva.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap