OLCSÓBB KISZERELÉSBEN IS ELÉRHETŐ A SURFACE PRO 4

De az alacsonyabb árért komoly áldozatot kell majd hoznia a vásárlóknak. Le kell mondani az érintőceruzáról.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2017. jan. 25. 12:01
Olcsóbb kiszerelésben is elérhető a Surface Pro 4

A Microsoft egy új kivitelben is elérhetővé tette a 2015-ben bemutatott referencia táblagépét, a Surface Pro 4-et. Ezzel a kiszereléssel minden eddigi változatnál olcsóbban lesz megszerezhető a Windows 10 operációs rendszert futtató táblagép, így nem csoda, hogy hamar az érdeklődés középpontjába került.

Galéria megnyitása

A Surface Pro 4 legalacsonyabb áron kínált konfigurációja eddig 900 dollárt kóstált, ettől kezdve viszont már 800 dolláros összegért cserébe is hozzá lehet jutni a készülékhez, ám ezért egy komoly áldozatot kell hoznia a vásárlóknak. Az eszköz hardvere nem változott, viszont egy tartozék kikerült a dobozából, ez pedig nem más, mint a Surface Pen érintőceruza.

Galéria megnyitása

A 800 dolláros táblagépen a Windows 10 Pro fut és egy 12,3 hüvelykes megjelenítővel szolgál, ami tűéles képet biztosít és a PixelSense technológiát alkalmazza, az oldalaránya pedig 3:2-höz. A szerkezet hátoldalán található egy kihajtható támasztó, ami bármilyen felületen képes megfelelő szögben tartani az eszközt. Egy hatodik generációs Intel Core m3 processzor lapul a Surface Pro 4-ben az Intel HD Graphics 515 IGP-vel megtoldva, valamint 4 GB-nyi rendszermemória és egy 128 GB-os SSD társaságában. Egy 5 és egy 8 megapixeles kamera van benne, az előlapi egységgel még arcfelismerésre is képes a masina, így támogatja a Windows Hello szolgáltatást. A szerkezet kínál Wi-Fi és Bluetooth kapcsolódási lehetőséget. A készülék beépített akkumulátora pedig 9 órás üzemidőt biztosít a felhasználók számára átlagos használat mellett.

Galéria megnyitása

A Surface Penről fontos elmondani, hogy utólag is beszerezhető. És igen, olcsóbban lehet megvásárolni, mint amennyivel kevesebbet kér a redmondi alakulat a ceruzájától megfosztott modellért. A remekbe szabott kiegészítő ára a Microsoft hivatalos honlapján 60 dollár – más forrásból pedig egy kicsit még olcsóbban is hozzá lehet már jutni. Ha tehát megveszi valaki 800 dollárért magában a Surface Pro 4-et, és hozzácsapja külön a Surface Pent, akkor 860 dollárból lényegében ugyanott tart, mintha 900 dollárt fizetett volna ki, szóval 40 dollárt néhány plusz kattintással meg lehet spórolni, és semmiről sem kell lemondani.

Galéria megnyitása

A Microsoft egyébként valószínűleg azért kezdte el finoman lefelé faragni a Surface Pro 4 árát, mert talán már készül a következő generáció bevezetésére. Az aktuális készülékek bőven elmúltak egy évesek, és épp mostanában jelent meg az Intel új processzorgenerációja, ami kiváló alapként szolgálna a Surface Pro 5-höz. A szoftveróriás ráadásul már gőzerővel dolgozik a Windows 10 következő nagy frissítésén, a Creators Update csomagon, ami állítólag tavasszal fog befutni, és nem lenne meglepő, ha új hardvert is kapna maga mellé. Szóval nem kizárt, hogy a következő hónapokban lehull a lepel a Kaby Lake processzorral szerelt, Windows 10 Creators Update szoftvert szállító Surface Pro 5-ről. Amire már csak azért is kezd egyre nagyobb szükség lenni, mert az elmúlt időszakban (pl. a CES-en) szaporodni kezdtek a „fiatalos lendülettel ringbe szálló” Surface Pro 4 riválisok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szupersztivi
szupersztivi
2017. jan. 26. 13:34
#3

az m3 se sokkal gyengébb, 2 GHz-et tudja tartani, ha csak a CPU megy, az i5 meg inkább 2,8-at, de ott a GPU-t is lehet nyúzni mellette, mert már ventis hűtése van

szupersztivi
szupersztivi
2017. jan. 26. 11:12
#2

Már az m3 proci is túlárazott a 281 dodóval, a gép meg 262 a legolcsóbb helyen (expansys) de max 200-ért lenne jó vétel, amúgy nagyon jó cucc. Surface 3-at kapni használtan 150 körül.

okumura
okumura
2017. jan. 25. 13:30
#1

Már kezdtem érdeklődni, mert tervezem lecserélni az ipad pro-t valami windows-os megoldásra, erre kiderül hogy a lényeget veszik ki belőle :D

Ez a kb 10.000ft nyereség sajnos nem még nem elég :(

matyi009
matyi009
2017. jan. 26. 13:15

i5 4gb 128gb ajànlom legalàbb, mert abban rendes laptop proci van. És igen a surface nagyon tuti :)

Vissza az oldal tetejére