Shop menü

OKOSGYŰRŰ HELYETT GYŰRŰÓRA A CASIÓTÓL

A jelek szerint az okosgyűrűk térnyerése lendületet adhat a gyűrűórák fejlődésének is, nemcsak a Casio kezdett komolyabb fejlesztésekbe.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Okosgyűrű helyett gyűrűóra a Casiótól

Az idei évben felpörgött az okosgyűrűk piaca, és ezt a trendet próbálják az óragyártók is meglovagolni. A viselhető kütyük piacán már hosszú ideje jelen vannak a gyűrűkbe oltott órák, a Casio például több termékkel is szolgált korábban, nemrégiben pedig a Timex is előhúzott a kalapból egy ilyen újdonságot.

A Timex x MM6 Maison Margiela gyűrűóra a klasszikus T80 Timex órának a radikális újragondolásával jött létre. Az MM6 Maison Margiela divatmárkával igyekezett az óragyártó több vásárlót behálózni a rozsamentes acélból készült újdonsággal, és a siker nem maradt el. Limitált volt a kollekció, és rövid idő alatt elfogyott, annak ellenére, hogy 180 euróba került. Túl sok funkciót nem biztosított a T80 ihlette eszköz, de legalább egy különleges „szíjat” kapott, amivel több méretet tud jó tartás biztosítása mellett átfedni. No, de mivel készült a Casio?

Galéria megnyitása

Idén 50 éves a Casio az órák piacán, 1974-ben lépett be erre a területre, és részben ezt ünnepeli a CRW-001-1JR gyűrűórával. A szerkezet olyan dizájnt kapott, amit egyértelműen az első G-Shock ihletett, de nem a G-Shockoknál megszokott anyagot használja az eszköz, hanem rozsdamentes acélból van. Egy hatszegmenses LCD kijelzővel rendelkezik, és három gombot is kapott a különböző funkciók eléréséhhez.

Galéria megnyitása

A gombokat nem lesz egyszerű kezelni a nagyon kicsi méret és a G-Shock tokforma mellett, de ez a tervezőket nem tartotta vissza az elképzeléseik megvalósításában. Olyan funkciókat lehet a gombokkal elérni, mint a különböző időzónák, a dátum megjelenítése, vagy a stopper. Szóval még akár sportolóknak is jól jöhet, hiszen tudják mérni, mennyi időt töltöttek edzéssel. No, persze vélhetően senki nem lesz, aki erre fogja használni a CRW-001-1JR-t, hiszen a stopperen túl semmit nem nyújt a sportolóknak. Az okosgyűrűk képesek arra, hogy pulzust és egyéb adatokat mérjenek, itt viszont semmi ilyenről nem beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Került még a termékbe egy világítás, hogy sötétben is meg lehessen nézni, hány óra van. Valamint rendelkezik riasztási funkcióval is, de ébreszteni ez nem igazán alkalmas. A beépített LED világítással villog majd a gyűrű, mikor jeleznie kell a felhasználónak, így ennek leginkább akkor lehet hasznát venni, ha az ember nap közben akar valamire emlékeztetőt beállítani.

Galéria megnyitása

Sajnos itt a szíjat nem sikerült olyan jól megoldani, mint a Timex órájánál. A Casio vásárlói különböző méretű szilikon betétekkel ékelhetik majd ki az ujjukon az órát. Kicsit olyan ez, mint a fülhallgatók esetén az eltérő méretű szilikon harangok használata a megfelelő illeszkedés érdekében. Vízálló az eszköz, de kézmosásnál nagyobb stressznek biztosan nem érdemes kitenni. Nem közölt a cég arra vonatkozó adatot, hogy pontosan milyen mértékben bírja a víz nyomását.

Galéria megnyitása

Az órában egy apró elem található, ami a vállalat elmondása szerint nagyjából két éven keresztül lesz képes kiszolgálni a CRW-001-1JR-t. Ezt övetően könnyen lehet cserélni, és újabb két évre le van tudva a gyűrű karbantartása.

Galéria megnyitása

A Casio új fejlesztése Japánban fog debütálni később, december folyamán. A teremék ajánlott fogyasztói ára 19 800 jenben lett megszabva, ami átszámítva kb. 50 ezer forintnak felel meg a jelenleg árfolyamok mellett.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére