Nyílt kialakítás mellett ígér jó hangzást az Oppo Enco Air fülhallgató

Az új TWS szép lett és az ára is kedvező, no, meg egy akkora hangkeltő került bele, ami egyáltalán nem szokványos.

Nyílt kialakítás mellett ígér jó hangzást az Oppo Enco Air fülhallgató

Az Oppo már sokféle vezeték nélküli fülhallgatóval rendelkezik, és most az Enco termékvonalon megjelent az Air, aminek a neve a könnyed, nyílt kialakításra utal. Több érdekes paraméteres is van az Enco Airnek, miközben egyébként egy egészen olcsó termékről beszélhetünk – ennek megfelelően azért gyengéi is akadnak.

Galéria megnyitása

Az újdonság úgy lett megtervezve, hogy a nyílt hangrendszer mellett is jó tartást biztosítson, ami pedig ennél is fontosabb, hogy nagy hangszórónak jutott benne hely. Az Enco Air keretei között egy 12 milliméteres dinamikus egységnek jutott szerep. A hangszóró egyebek mellett titánbevonatot is használ az elvárt minőség eléréséhez. A cég elmondása szerint nagyon tisztán szól majd az eszköz, és a basszust tudja majd erősíteni a belső kialakításával, miközben a középső tartományt részletgazdagon prezentálja, a magasakat pedig trillázóan adja át.

Galéria megnyitása

Az Oppo egyébként félig nyíltként hivatkozik a dizájnra, mivel a vetőcsőként funkcionáló rész igazából teljesen kitölti a hallójáratnak az elejét, csak nem megy be mélyebben, és nincs szilikon harang, ami elszigetelné a külvilágot. Van zajszűrés, de ez csak a hívásoknál fog üzembe lépni, nem ANC technológiáról beszélhetünk. Gépi tanulási algoritmust használ arra az eszköz, hogy felismerje a beszédhangot, és ezt képes lesz kiemelten kezelve javítani az átvitel során, így a beszélgetések magas minőségben történhetnek.

Galéria megnyitása

Érintésekkel lehet majd vezérelni a készüléket, így lehet fogadni a hívásokat, szüneteltetni a lejátszást, és még néhány főbb funkciót elérni. Támogatott a digitális assisztenseknek a használata, ezáltal pedig akár komplex utasításokat is ki lehet majd adni a mobiltelefon elővétele nélkül.

Galéria megnyitása

Nagyon alacsony, mindössze 47 milliszekundumos késleltetésre lesz képes az Enco Air szükség esetén – nem fog folyamatosan így működni, csak amikor erre szükség van. Bluetooth 5.2 modul mellett lesz képes elérni a szinte páratlan értéket. El kell mondani azt is, hogy mindössze AAC és SBC szupportról gondoskodik a termék, szóval ebből a szempontból nem teszi magasra a lécet. De lehet használni minden gond nélkül Android és iOS rendszerű okostelefonokkal, táblagépekkel egyaránt.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy IPx4 minősítéssel bír a fülhallgató. Ez azt jelenti, hogy bírni fogja a vizet, nedvességet egy bizonyos szintig. Elsősorban az izzadtság és az eső ellen kell ellenállónak mutatkoznia a fülhallgatónak, ezeket pedig teljesíti – fürdésnél már nem használható.

Galéria megnyitása

Az egyszerű fekete és fehér mellett egy szép világoskék színben lesz még kapható az Enco Air. A tokja különösen látványos ennek a fülhallgatónak, mert a nyitható teteje egy olyan matt műanyag, ami ahhoz kellően áttetsző, hogy látszódni engedje a fülhallgatókat a rejtekhelyükön. Elképesztően könnyed megoldásról beszélhetünk, mindössze 3,75 gramm egy füles, és a tok sem több 40,4 grammnál. Nem fog tehernek érződni hordás közben, az borítékolható.

Galéria megnyitása

Egy töltéssel csak 4 órán keresztül mehet majd a fülhallgató, ami nem sok, de cserébe a kerekded dizájnnal rendelkező tokba eléggé masszív akkumulátor lett elbújtatva. Egy 440 mAh-s telepnek ad otthont az eszköz hordozója, ami kihasználva összesen 24 órás üzemidőt lehet elérni. És a töltést is meg lehet oldani egészen gyorsan. 10 perc alatt annyi energiát szív magába a tok, ami 8 órányi használatra, vagyis két teljes feltöltésre elegendő. Az Oppo számára a töltés mindig egy izgalmas pálya volt, ugyebár neki köszönhetjük a VOOC gyorstöltést is.

Galéria megnyitása

Az Oppo Enco Air egyelőre csak Kínában rendelhető, de már a nemzetközi oldalon is szerepel a termék, szóval lehet abban bízni, hogy széles körben elérhető lesz idővel. A termék 250 jüanba fog kerülni a hazájában, ami rendkívül kedvező össze – átszámítva kb. 14 ezer forintról beszélhetünk.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap