Az Nvidia azon terveiről, amelyek alapján a jelenleg forgalomban lévő G9x GPU-val ellátott videokártyáinak nevét hamarosan megváltoztatják, korábban már kiszivárogtak információk. Most úgy tűnik, hogy az értesülések helytállóak voltak, ugyanis a ForceWare meghajtóprogramban érdekes utalásokat találhatunk, amelyek az régi kártyák új elnevezéséről árulkodnak.

A G9x GPU-val felszerelt termékek neve a GTX 200-as modelléhez hasonló típusjelzésre fog változni. Hogy ez pontosan mit is jelent? Nézzünk egy-két példát. A GeForce GTX 150-es sorozat majdani tagjai G92-es GPU-val rendelkeznek, ezek a kártyák jelenleg a GeForce 9800-as termékpalettán foglalnak helyet. A VR-Zone informátorai nem tudtak biztosan nyilatkozni arról, hogy ezek a termékek átnevezett régi egységek, vagy esetleg új kártyák lesznek-e. Ugyanez a folyamat történik egyébként a G94-es GPU-ra épülő GeForce 9600 GT-vel is, amely hamarosan GeForce GT 130-as elnevezéssel kerül a boltok polcaira.

Galéria megnyitása

Az Nvidia nem csak az asztali videokártyák, hanem a mobil videó vezérlők esetében is követi majd a fent ismertetett gyakorlatot. Ennek értelmében hamarosan megjelenik a GeForce GTX 180M típusjelzéssel ellátott mobil termék, amely G92-es GPU-val lesz felszerelve. A sorban megtaláljuk majd a GeForce GT 130M-es és G 110M-es változatokat egyaránt, ám ez utóbbi két újdonság már a G96-os grafikus processzor köré épül.

A korábbi hírek szerint az átnevezési hullám még az év vége előtt lezajlik majd, ám csak és kizárólag azokat a termékeket fogja érinteni, amelyekben 55 nm-es csíkszélességű GPU található. Az Nvidia ezzel a lépéssel átláthatóbbá kívánja tenni a jelenlegi kínálatot, de hogy az újítással javít-e vagy esetleg ront a mostani helyzeten, azt mindenki döntse el maga.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Balu92
Balu92
2008. nov. 30. 21:31
#17

Szerintem ez az átnevezés ismét parasztvakítás!!!!De ez egyértelmű.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 30. 17:57
#16

Halálosztó: Tudom, hogy felakarták vásárolni őket. Csak későn. :D Mostanra a ViA is érzékelte a helyzetet és leesett neki, hogy ő még némi fejlesztéssel könnyen megmaradhat piaci szereplőnek az NV segítsége nélkül.Ha az Intel az Atommal nem szól közbe, akkor netbook üzletből annyi plusz pénz biztos befolyt volna nekik, hogy egy Larrabee szerű architektúrával elő tudnak állni időben.Egyébként, ha jól emlékszem, akkor egy Atom ellenfelet akartak volna állítani együtt, de hogy ebből mi lesz... Szvsz. a ViA jobban tenné, ha inkább maga igyekezne létrehozni egy egész platformot, mert ha a helyzet úgy kívánja, akkor az NV minden könnycsepp nélkül faképnél fogja őket hagyni.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 30. 16:59
#15

homeware : Bár igazad van, de megjegyzem, hogy van különbség a fikázás és a helyzet realizálás között. Az NVIDIA-ról már az első Larrabee hírek óta sejteni, hogy bajban van és lépnie kell. Akkor kellett volna felvásárolnia a ViA-t, mikor az AMD az ATi-t...Bár, ha jól tudom, akkor a kezükbe került még régebben egy Inteles gárda, de nem sokat ér velük, ha az intel nem adja meg az X86 licencet. És kétlem, hogy megadná, mert nem hinném, hogy akar plusz egy ellenfelet.

Ver_Pistike
Ver_Pistike
2008. nov. 30. 15:15
#14

hy...én az elmúlt időszakban vettem egy pár videókártyát... de pl amikor a 9600 GT nagy siker volt akkor én 3870 et vettem és szerintem nem bántam meg....de előtte is csak ati-m volt... 9550 el kezdtem majd x700 majd 1950 pro és most a 3870.öcsém gépébe is vettem pár kártyát előbb egy 7300 GT-t majd egy 3650 et most épp két 8600 GT figyel benne neki SLI be kötve....1 másik gépbe meg raktam először 1 8600 GT-t majd egy 2600 XT.de sztem az ati-knak szebb a képepl videóknál is nem csak gamékban...de ha valaki kérdi h mit ajánlok... hát én már 2 éve ajánlom neki h ati-t...amit meg most az nv csinál az már fogyasztóvédelmi eset...csak nem akarja kukába dobni a sok videókarit ami a nyakukon maradt.... de ez azért már pofátlanság...megint a laikusokra apellálnak h majd azt hiszik h új név új kártya.....gusztustalan...

homeware
homeware
2008. nov. 30. 14:54
#13

Nem értem miért van mindenki úgy oda emiatt...

Ha valaki ATi fan, vagy csak párti, az legyen boldog, hogy neki ATi van, de nem kell fikázni az nV-t. Örüljetek, hogy az AMD nincs monopolhelyzetben inkább, az régen rossz lenne.

Balu92
Balu92
2008. nov. 30. 14:44
#12

Nekem Fx 5200-am van hát igen gyenge már sajnos.Én tuti hogy AMD- ATI párosítást választom ha veszek pc-t.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 30. 13:48
#11

nVidia: Világosíts már fel kérlek, hogy jelenlegi játékokban mi pluszt jelent a DX10.1??? Még a jelenlegi DX10.1-es játékok is legtöbb esetben csak az élsimítást használják ki belőle. :blink: Egy igazi DX10.1-es játékot igen tetű lassan tudna csak meghajtani egy GeForce. És nem csak 10 FPS különbség lenne. ;) És megjegyzem, hogy nem amiatt a 10FPS különbség miatt Isteníti mindenki az ATi-t, hanem azért, mert azt a 10FPS-et hazai pályán verte rá a GeForce-okra... Diablo 3-ban pl: már jóval nagyobb különbségek lesznek.A DX11-re pedig én nem feltétlen néznék megváltóként. Az ATi több mindent pakolt bele és az R600-at nem lesz valami nagy cucc átdolgozni DX11 alá, az NVIDIA-nak viszont egy teljesen új architekrúrával kell előállnia, ha versenyben akar maradni. (A jelenlegi G80-at is kitudnák dolgozni DX11 alá, csak az a gond, hogy ahoz nem biztos, hogy elég volna duplázni a GT200-at... :) Egy új architektura 0-ról felépítve pedig annyi pénzt emészt fel, hogy nem lesz pénz miből támogatni a játékfejlesztőket, hogy őket részesítsék előnyben a DX11-es játékok fejlesztésénél. )

rcv6ss
rcv6ss
2008. nov. 30. 13:45
#10

Tudom, hogy az FX-re nem voltak büszkék, meg mindenki azt mondta, hogy <mod>. Nekem még is bejött. Írtam, hogy 1280*1024-be használom, többet nem szeret a monitorom.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 30. 12:55
#9

Ricco: Az a 2 év mulva kiszálnak dolog nem lehetetlen. Néz meg, hogy csak ebben az évben hány irányba indultak el a GT200-al... És akkor még ott van a Tegra is (Mobil irány...) Nem érzik Ők magukat 100%-ig biztosnak ezen a piacon.Ha jobb kapcsolatban lettek volna az AMD/ATi-val, akkor meg is menthették volna magukat a Larrabee hullámától. Valószínűleg akkor dőlt el, hogy a hosszútávú útirány a Larrabee féle megoldások iránya lesz, mikor az NVIDIA elkezdett mindenkire köpdösni.Az NV nem rendelkezik komolyabb X86-os fejlesztésekkel, tehát egyáltalán nem lehetetlen, hogy nem tudnak előállni a Larrabee ellen semmivel. Akkor viszont vége a desktop pályafutásuknak.Salvador Dali: Mindig lesz, aki csak NV-t vesz és mindig lesz aki csak ATi-t. A gyártóknak az a dolguk, hogy a maradékot meggyőzzék, hogy inkább őket válasszák. :) Nincs semmi gond azzal, hogy Te csak GeForce karit teszel a gépedbe, sőt, inkább becsülendő.TJ: Ki akadályoz meg abban, hogy azt vegyél? :Dhmm: Azért vannak személyek, akiknek tavaly ilyenkor is nagy volt a pofája az ATi irányába, mert aki olvasta akkoriban Abu85 cikkeit, az tisztában volt vele, hogy az R600 jóval fejlettebb és az ATi helyzetelőnybe fog kerülni vele... Az már egy másik dolog, hogy a HD4800-as sorozat megnövelte a "fanok" létszámát, de ezzel nincs is semmi gond. Ha az NV újra dobbantani fog, akkor ezek a fanok újra zöldek lesznek. :) Olyat viszont felesleges kijelenteni, hogy hazugság, hogy valaki akkor sem venne GeForce-ot, ha az ATi nem létezne. Én is valószínűleg kivárnák egy Intel VGA-t és inkább azzal tolnám. Valószínűleg ezt fogják tenni a zöldek is, ha eljön az idő... :P

rcv6ss
rcv6ss
2008. nov. 30. 10:54
#8

Első karim egy radeon 9200 volt, a 128MB helyett csak 64 látott minden. Le is mondtam az ATI-ról. Utánna jött egy FX5600, majd egy FX5900 Ultra (mindkettő MSI). Idén cseréltem le, mert már nem ment a mostani játékokkal. De nagyon sok kellemes évünk volt együtt (asszem 4). Mindenki azt mondta, hogy most ATI-t kell venni. Sokat gondolkodtam, de hű maradtam. Vettem egy 9800GT OC-t. Szintén MSI. Mindenki azt mond amit akar, de minden játékkal 1280*1024-ben full <mod> nyomom és semmi akadás nincs sehol (Assasin, COD4, FarCry2, Crysis, Race Driver GRID, stb.) De mindenki saját maga dönti el, hogy milyen kártyát vesz és ez a legszebb az egészbe. Én hű maradtam és nem bántam meg.

pluto
pluto
2008. nov. 29. 21:06
#7

Majd az lesz vicces hogy vkinek van egy 9600 GT-je, és majd megveszi mégegyszer u.a.-t (persze nem tud róla).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 29. 20:32
#6

overseer: Szerintem MÁR elvesztek benne... :D Nem hiába akarnak ezek folyton egyszerűsíteni. :D

Multitask
Multitask
2008. nov. 29. 19:50
#5

Ááá biztos az eszükbe se jutott, hogy majd karácsony előtt kiadják ugyanazokat a kártyákat más névvel, aztán a kis lurkók majd megvetetik azonnal apuval... :lol:Egyébként már az a baj, hogy túl sok videókártyájuk van a piacon, ők maguk sem tudják már, hogy mennyi van lehet.. :D Lehet, hogy ezért csak az "új" kártyák kapnak új nevet. :rolleyes:

bszoke88
bszoke88
2008. nov. 29. 19:46
#4

a végén már ők sem fogják érteni :lol:

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 29. 19:31
#3

Egyébként csak nekem hasonlít az elnevezési politika az Intel chipset-jelölésére? (A betű a kategóriát, az első szám a generációt, a második "pontosít a kategórián".)Ebben az esetben jobb lett volna a 2 számjegy +1 betű jelölés. Mondjuk a fanatikusoknak jöhetett volna az E széria, középkategóriába a P széria, alsóbb kategóriákba pedig az M széria.PL:E29/28/27 - GTX290/280/270P26/25/24 - GTX260 és ha lennének kistesói...M23/22/21 - Ha lennének alsó-kategóriás 200-asok...És a 9000-eseket is ez alapján neveztem volna át. Így egy leheletnyivel átláthatóbb lenne a paletta.MOD: A GX2-esek esetében pedig csak egy D-vel toldottam volna meg az eredeti kártyát. PL: P26D, vagy PD26, vagy DP26 - GTX260GX2. :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 29. 19:04
#2

Casillas: Eredetileg az NVIDIA sem találta ki rosszul, csak mondjuk nem GTX/GTS/GT/G-vel kellett volna megkülönböztetni a kategóriákat...MOD: Megjegyzem az AMD jelölési rendszerét nagyon érthetően leírtad. :P :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2008. nov. 29. 18:32
#1

Az alap ötlet nem volna rossz. Kíváncsi leszek, hogy hogy valósítják meg. Én mondjuk nem így neveztem volna el a kártyákat...Halálosztó: Fejlesztenek ők... :D Most csak egy fatális tévedést igyekeznek kijavítani, amit még anno a 8800GT elnevezésekor követtek el.

Vissza az oldal tetejére