Az elmúlt hét folyamán az AMD lerántotta a leplet következő generációs videokártya-családjáról, amelynek tagjai az R7-es és R9-es sorozatot erősítik és 89 dollártól 299 dollárig, illetve 599 dollárig lefedik a videokártya piac megfelelő részeit. Az új videokártyák érkezése után a Radeon HD 7000-es sorozatú modellek várhatóan olcsóbbak lesznek, de hogy kiskereskedelmi szinten pontosan mennyivel kell majd értük kevesebbet fizetni, az egyelőre rejtély.

A jelek szerint az AMD lépését látva az Nvidia illetékesei is úgy döntöttek, csökkentik a vállalat egyes videokártyáinak árát, legalábbis ilyen pletykák kaptak szárnyra. A videokártya gyártóktól származó értesülések alapján a vállalat késő novemberben eszközöl árkorrekciót, de nem ez lesz az egyetlen lépés, amivel az Nvidia az AMD új videokártyáinak érkezésére válaszol.

A jelek szerint egy vagy két új Nvidia videokártya is érkezik, amelyekkel a cég a 149 és 249 dollár közötti árszegmenset szeretné megvédeni. Hogy az újdonságok mikor érkeznek? Várhatóan az elkövetkező hetek folyamán - pontosabb információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

Mivel az AMD R7-es és R9-es sorozatának nagy része nem következő generációs, hanem előző generációs GPU-ra alapoz, így az Nvidiának nincs túl nehéz dolga, ha válaszolni akar rájuk: egyrészt eszközölhet némi árkorrekciót meglévő termékei esetében, másrészt kiadhat új, átnevezett videokártyákat is, amelyek a korábbinál némileg magasabb órajelen működve megszorongathatják az AMD újdonságait.

Akárhogy is történik, az már biztos, hogy a nagy karácsonyi ajándékvásárlási láz idejére számos érdekes új opcióval bővül a videokártya piac kínálata.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Hasitasi
Hasitasi
2013. okt. 2. 10:34
#14

Mindkét gyártó átnevezgeti a kártyáit. Az AMD új kártyáira tavasz óta várunk és mi lett? Átnevezgetés...Ez nekem nagyon nem jön be, sőt.. Egyformák ezek..

gery84
gery84
2013. okt. 2. 10:49

Hasitasi R9 290x Hawaii lapka lapul ami új!!!

R7 250/240 Oland ez is, ez évi tervezés, és csak a HD8670 OEM tették bele.

R7 260X Bonaire ami eredetileg a HD7790-es volt, csak nagyon sok újítás le volt benne tiltva.

és a R9 270x Curaca ez is egy új chip de semmit nem lehet róla hallani.

A régi maradt a R9 280X az detó teljesen átnevezték a 7970 boost.

és a R7 260 Cape Verde (7770) ez is átnevezés lesz.

tombar
tombar
2013. okt. 1. 23:47
#13

ha nem csalnak az információim, akkor szoftveresen trükközve "támogatja". mondjuk szerintem most még az is felesleges, de ez mindegy is.

cirka 10 évente váltok, pontosan tudom h nincs időtállóság játékokban. általános szinten meg jó lesz egy combosabb cpu, aztán meg csókolom.

természetesen plusz egy generációnyi időtállóság előnyös, de nem kimagaslóan. :)

Reinkz
Reinkz
2013. okt. 1. 21:32
#12

tombar:

Nem a mantel api-ra gondoltam elsősorban hanem a dx11.1/2 amit az nvidai anno még dobozon is hírdetett aztán hoppá?, mégsem támogatja.

Az egy dolog hogy neked kifutó de vannak akik nem generációnként váltják a vga-t és nekik nem mindegy hogy meddig lesz jó.

NovaTerra
NovaTerra
2013. okt. 1. 20:42
#11

Talán azért nincs szó róla, mert a 290x még nem kézzel fogható. Pletyka ára van csak és pletyka teljesítménye. Viszont az összes többinek van mostani megfelelője, tudják az új árakat, tehát lehet rá reagálni. Minek árulják olcsóbban a mostani csúcskártyákat, amikor még nincs is ellenfél? Majd 1 hónap múlva lejjebb viszik, ha tényleg olyan jó lesz az r-290x.

jozsefm
jozsefm
2013. okt. 1. 19:27
#10

Érdekes, hogy az igazán drága (= 600$ feletti) nv kártyákról szó sem esik árcsökkentés ügyben.

Pedig pont oda fog nagyot szólni az AMD egyetlen igazi "új"( kártyája.

tombar
tombar
2013. okt. 1. 18:19
#9

átalakulóban lévő piacon minek erőltetni bármilyen új technológiát egy "kifutó" termékben, főleg úgy, h az adott technológia konkrétan zárt? nem mindig ph-n kellene szocializálódni...

Reinkz
Reinkz
2013. okt. 1. 17:49
#8

Mi az hogy nincs nehéz dolga?

az amd-nek nem is volt szüksége a váltásra hisz mindent támogatnak ami a jövőben kelleni fog, csináltak egy új felső kategóriát elég is.

Az egyetlen aki itt rászorul a váltásra az az nvidia akinek a kártyái semmi jövőben használatos dolgot nem támogatnak, és igen is nehéz dolguk lesz mivel az új generációs konzolok is gcnesek.

goofej
goofej
2013. okt. 1. 17:17
#7

Jajj istenem.... 10 éve hallgatjuk, hogy "így lesöpri majd" meg "Le fogják alázni az Nvidia-t", de valahogy ez eddig még nem jött össze soha. Azért akkora különbség nincs a két gyártó termékei között, mindig szépen egymás mellett lépkednek. Ha az egyiknek erősebb a cucca, akkor a másik lenyomja az árakat, közben meg legyárt egy új terméket, ami egy lépéssel előrébb lesz a konkurencia termékeinél. Nem értem még mindig, hogy miért veritek a nyálatokat egyik vagy akár másik gyártó termékeire, és ez valamiért mindig a pirosakra volt jellemzőbb. Én mindig hezitálok vásárlás előtt, hogy milyen kártyát vegyek, eddig a driverek miatt Nvidia volt a nyerő. Hangsúlyozom, hogy EDDIG! Szerintem nem kell olyan forrón enni a kását, nagy mágus mindkét cég, úgy is csak a pénzünk a lényeg nekik, és sok ebben a marketing meg a parasztvakítás is természetesen.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. okt. 1. 16:29
#6

Itt tovabbra is az fog donteni ki mit akar venni!Ha valaki vasarolt mondjuk

GTX780-ast vagy titant,Vagy akar titan-LE kartyat az nem fog ATI kartyat venni most decemberben!Mert minek?Nem hoz az akkora tobbletet hogy megerje.

gery84
gery84
2013. okt. 1. 17:43

Biztos vagy benne?

Most az AMD rá tud kontrázni az nv-re.

gery84
gery84
2013. okt. 1. 13:09
#5
Humbuk
Humbuk
2013. okt. 1. 12:56
#4

szergej77: és mindezt egy pletykából vontad le?

"hiszen az AMD olcsóbb és erősebb kártyákat fog kínálni" Ilyen bődületes butaságokat nem írnék le...

Olcsóbb? -- Mihez képest?

Gyorsabb?? -- Mihez képest?? PL: jobb gpgpu tulajdonságokkal fog rendelkezni, amihez egy átlag felhasználó hozzá sem szagol?

Hiába van egy bődületesen erős ferrarid, ha éppen egy kényelmes alacsony fogyasztású túra autóra vágysz. :)

A zöldek megfelelően fognak erre válaszolni, úgy, hogy gazdaságilag nekik is megérje, hiszen mind a kettőjüknek CSAK A PÉNZ KELL :D

MrFox
MrFox
2013. okt. 1. 12:25
#3

Egyszer szívesen kipróbáltam volna egy NVidia kareszt, de a sors úgy hozta, hogy anno valami ati vivo óta csak pirosak voltak a gépeimben.

Illetve a PS3-ban egy butított GeForce 7800 GTX van, ha az számít. :D

atti2010
atti2010
2013. okt. 1. 12:22
#2

Megérkeznek az AMD -s kártyák decemberben pedig a Mantle API mehetnek a levesbe.

NovaTerra
NovaTerra
2013. okt. 1. 18:56

[off]Megérkeznek az AMD -s kártyák, decemberben pedig a Mantle API. Mehetnek a levesbe.

Így kellene. Központozás nélkül egészen mást közölsz, mint szeretnél.[/off]

szergej77
szergej77
2013. okt. 1. 12:06
#1

A megszorongatást kétlem, csupán arról van szó, hogy megijedt az Nvidia, hiszen az AMD olcsóbb és erősebb kártyákat fog kínálni, így hiába volt a pár hónapos előny, lesöpri őket az AMD szerintem.

csoty
csoty
2013. okt. 1. 12:39

Hát jelenleg is nVidia olcsóbban adja ugyan azt a teljesítményt a 30-75k HUF szegmensben.

Vissza az oldal tetejére