A Meta a világ egyik legnagyobb hirdetési platformját üzemelteti, bevételeinek jelentős részét szerzi a reklámokból, amit több milliárd felhasználónak szállít napi szinten. Globálisan a Google után a Meta a második helyen áll ebből a szempontból, és a cég természetesen igyekszik a profit maximalizálása érdekében a lehető legtöbb információt gyűjteni az emberekről, ehhez pedig piszkos eszközöket használ.
Egy ideje már egyre többen vizsgálják a Meta adatkezelési és adatgyűjtési metódusát, és most a Politico arról számolt be, hogy Norvégia megelégelte a dolgot, és ultimátumot adott a vállalatnak. Azt követeli a helyi adatvédelmi hatóság, hogy a közösségi oldalak üzemeltetője hagyjon fel a felhasználók online tevékenységének monitorozásával. A Meta különböző módszerekkel igyekszik nyomon követni az emberek mozgását a kibertérben, hogy ezáltal tudjon hatékonyabban célzott hirdetéseket mutatni.
A Politico beszámolója szerint július 14-én küldött hivatalos felszólítást Norvégia a Meta helyi képviseletének a döntésről. Azt várják el a vállalattól, hogy a közöségi felületeken, így a Facebookon és az Instagramon is csak olyan reklámokat mutasson a felhasználóknak, amik nem az internetes előzményeiken, hanem csak a cégnek hivatalosan megadott információkon alapulnak.
Az emberek nagyon sok adatot közölnek magukról a legtöbb esetben, szóval a Meta már abból kiindulva is képes lehet hatékonyan reklámokat felvonultatni, de nem fogja azt tudni, hogy az ember éppen Lay’s csipszre lenne vevő, vagy egy új ASUS ROG notebookot kell neki mutatni, mert az előző gépe helyett egy újat kezdett keresni. A célzott hirdetéseknél az adatgyűjtés felfüggesztése egy jelentős csapás lehet a Meta számára. A svéd adatvédelmi hatóság nem adott sok időt a cégnek arra, hogy megtegye a várt lépéseket, ha nem működnek együtt a Metánál, augusztus 4-től büntetésre számíthatnak.
A hatóság úgy határozott, hogy napi szinten fogja számlázni a pénzbírságot a Metának, és 1 millió svéd koronát kell fizetniük.
Minden bizonnyal nem sok olyan olvasónk van, aki azonnal tudja, hogy nagyjából mekkora összegről is van itt szó valójában. De ahogy arra rögtön a címben utaltunk, ez igazából egy eléggé bagatell büntetés. Átszámítva a jelenlegi árfolyamok mellett 87 ezer euróról, vagy ha úgy jobban tetszik, 32,5 millió forintról beszélhetünk. Három hónapra szól ez a mostani döntés, szóval október elejéig folyamatosan gyűlni fog a Meta büntetése, de ez idő alatt összesen sem fogja elérni a büntetés mértéke a 8 millió eurót.
A hatóságok megelégednek azzal, ha a Meta a közösségi oldalakon lehetőséget biztosít arra, hogy kikapcsolhassák az emberek az online tevékenység nyomkövetésén alapuló célzott reklámokat. Nem várják azt az illetékesek, hogy teljesen iktassa ki a rendszeréből ezt a lehetőséget a Meta.
A norvég lépést közvetlenül megelőzte, hogy az Európai Unió bírósága jogellenesnek ítélte a Meta adatgyűjtési gyakorlatát, és kimondták, hogy nem legális az, ahogy az emberekkel kapcsolatos adatokat összekaparja különböző módszerekkel. Mindezt annak érdekében, hogy utána minél pontosabban tudja őket hirdetésekkel bombázni, ugyanis azt tisztán látszik, hogy egyéb cél nincs a háttérben, a Meta működéséhez nem kellenek olyan adatok, amiket az emberek követésével „bezsákol”.
Más országok is megléphetik ugyanazt, mint, amit Norvégia, az írek pedig akár olyan büntetést is kiróhatnak a Metára, ami kiterjed egész Európára, ugyanis a vállalat európai központja Dublinban található. Ha több régió is csatlakozna ehhez a „kezdeményezéshez”, akkor összességében már fájdalmasak lehetnek a büntetések a cégnek.