NOKIA IS VAN MÁR MMWAVE 5G TÁMOGATÁSSAL

A Nokia 8 V 5G UW a James Bond filmhez lett volna időzítve, de a páros start végül nem jöhetett össze a járvány miatt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. nov. 20. 8:45
Nokia is van már mmWave 5G támogatással

A HMD Global és a Verizon közösen mutatta be az első olyan Nokia okostelefont, ami kiterjesztett 5G támogatással lép a pályára, ami azt jelenti, hogy nemcsak a Sub-6, hanem már a mmWave frekvenciatartományt is támogatja. Az eszköz a Nokia 8 V 5G UW néven került be a szolgáltató kínálatába.

Az újdonság igazából csak a felszín alatt változott, a szerkezet alapja a Nokia 8.3, ami eleve tartalmazott 5G hálózati modemet, csak a mmWave szupportnak volt a híján. Ahhoz, hogy ezt pótolják a tervezők, nem volt elegendő szoftveresen módosítani a készülék működését, hardveres változtatásokra is szükség volt. A burkolat alatt több antenna került elhelyezésre, hogy a Verizon által  5G Ultra Wideband névre keresztelt sávokat is képes legyen a készülék magabiztosan „meglovagolni”. Erről azt kell tudni, hogy a vállalat a 28 és a 39 GHz-es tartományokat használja majd ki.

Galéria megnyitása

A fejlettebb hálózati támogatáson túl a Nokia 8 V 5G UW igazából nem különbözik a Nokia 8.3-tól. Ezt a készüléket még tavasszal mutatta be a HMD Global. Eredetileg az MWC keretében érkezett volna, de mivel az esemény elmaradt, mert a járvány miatt a szervezők az utolsó pillanatban lefújták, így néhány héttel később futott be a mobil.

Érdekessége még ennek az okostelefonnak, hogy a James Bond széria legfrissebb epizódjában is felbukkan majd, de ezt is el kellett tolni a koronavírus miatt, és az aktuális információk szerint 2021 előtt ennek biztosan nem lesz premierje, pedig áprilisban jött volna.

Galéria megnyitása

A Verizon eleve akkor szerette volna piacra dobni ezt az új mobilt, amikor a Nincs idő meghalni mozikba kerül. Az áprilisi csúszást követően novemberre lett tolva a film, és most, novemberben döntött a stúdió arról, hogy megint tolja ezt az alkotást. Az új tervezett bemutató időpontja 2021. április másodikára került. Azt viszont a Verizon már nem szerette volna kivárni, ami abszolút érthető is, hiszen a filmmel ellentétben az okostelefon elavul egy év alatt.

Galéria megnyitása

A kalandos sorsú Nokia 8 V 5G UW egy 6,81 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, ami Full HD+ felbontással szolgál. A készülékben a Snapdragon 765G mobilplatform található meg, így a tempójára biztosan nem lehet majd panasz.

6 GB-nyi RAM-ot vonultat fel a készülék 64 gigás tárkapacitással karöltve – a Nokia 8.3-ból készült 8/128 GB-os modell, ebből eddig ilyen nem bukkant fel. Az Android 10 rendszert vonultatja fel a masina, ami hosszú időn keresztül kap majd frissítéseket.

Galéria megnyitása

A Nokia 8 V 5G UW 64 megapixeles főkamerával rendelkezik, ami képes a pixelek összevonására, és 4K Ultra HD videózásnál is munkára fogható, ráadásul Zeiss optikával lett ellátva. Biztosított még itt egy 12 megapixeles ultra-széles látószögű egység is, és van kettő darab 2 MPixeles megoldás, az egyik makrózni, a másik portrézni – ez adja a mélységélességhez az információt. Az előlapi kamera 24 megapixeles.

Támogatott a Nokia OZO Audio is, és van egyebek mellett egy 4500 milliamperórás kapacitású telep az okostelefon alatt. Ha valakit részletesebben érdekel a készülék, akkor a Nokia 8.3-ról szóló hírünkben informálódhat vele kapcsolatban.

Galéria megnyitása

A Nokia 8 V 5G UW mostantól érhető el a Verizon kínálatában, és 700 dollárt kell érte kifizetni, szóval igencsak megkéri a termék árát a szolgáltató. De sajnos egyébként itthon a Nokia 8.3 is hasonló összegbe kerül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére