Annak idején, amikor George Lucas felélesztette a Star Wars sorozatot, film körül ritkán látható várakozás övezte. Az utókor számára viszont (az új trilógiáig biztosan) ez lett a közmegegyezés alapján a valaha készült legrosszabb Star Wars film, persze az ünnepi speciális kiadást leszámítva.

Volt viszont egy játék, ami a film egyik fontos részét, a fogatversenyt dolgozta fel és igencsak remek fogadtatásban részesült. A Star Wars Episode I: Racer sose kapott folytatást, pedig sokan a legjobb Star Wars játékok között tartják számon, annak ellenére is, hogy nem túl nehéz maga a játék.

A PC-s verzió videója

A Racer több platformon is tiszteletét tette annak idején. Megjelent Nintendo 64-re, Game Boy Colorra, PC-re és Mac-re, most pedig, 21 évvel a megjelenése után eljött az idő, hogy Nintendo Switch és Playstation 4 konzolokra is ellátogasson.

A portot az Aspyr készíti és a céljuk az volt, hogy a mai igényeknek megfelelő verzió készüljön a játékból. A videók minőségét új rendereléssel feljavították 4K-ra, a kontrollerekre szabták az irányítást és természetesen trófea vadászoknak is kedvez majd a rendszer. Ha ez nem lenne elég, az osztott képernyős játék sem lesz akadály.

Május 12-én már be is szerezhetjük a játékot az említett platformokra, de ha nem tudunk várni, PC-re például GoG.com-ról és Steamről is megvehetjük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére