Vannak, akik a mai napig azt mondják, hogy az Obsidian Entertainment által fejlesztett Fallout: New Vegas volt a valaha készült legjobb rész a Fallout-sorozatban, és sokan remélik, hogy a stúdió kap majd még egy lehetőséget a Bethesdától a jövőben.

Sajnos azonban nem valószínű, hogy az Obsidian, vagy bárki más hozzáférhet majd a Bethesda saját címeihez, legalábbis Todd Howard szerint. "Soha nem mondom, hogy soha, de mivel a saját cégünk akkorára nőtt, hogy inkább megéri belül tartani a projekteket, így egyáltalán nem valószínű, hogy kiszerveznénk őket a jövőben. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy az Obsidian fantasztikus munkát végzett".

Howard beszélt a régebbi játékaik felújításáról is, ami a Skyrim Special Edition sikere után került ismét terítékre. A stúdióvezető ettől is elzárkózott: "A Skyrim esetében ennek még volt értelme, de mondjuk egy Morrowindet inkább nem újítanék fel, hanem úgy élvezném, ahogy megjelent. Ugyanez a helyzet a Fallout első részével, amit szintén sokan kérnek tőlünk. Épp azt mondom, hogy akinek van PC-je, az játszhat úgy a Fallouttal, ahogy megjelent, és ahogy annak lennie kell".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2018. júl. 20. 13:24
#1

Konyhanyelven a Special Edition az az állapot, ah ki kellett volna adniuk a Skyrimot, csak a regös Bethesda nem erről hírös.

Am pont a Skyrimmal ellentétben a Morrónál lenne létjogosultsága egy SE-nek a látványos különbségek okán. Csak abba meg közel 1 új játék árát-energiáját kéne feccölni, akk meg inkább gyúrják a TES:VI-ot.

A FO1-2 meg annyira más metodikájú, h sztem tényleg felejtős egy 3d shooter remake.

Vissza az oldal tetejére