A Unity jogosan vált az egyik legnépszerűbb játékmotorrá az elmúlt 20 évben, hiszen bizonyos feltételek mellett ingyenesen hozzáférhető, egyszerűen kezelhető, ráadásul az utóbbi években alaposan kigyúrták, így lassan már grafikai képességeit tekintve is felzárkózik a legnagyobbak közé. És habár rengeteg remek játék készül a segítségével, a cégnek nagyon fontos bevételi lábát jelenti az amerikai hadsereg.
Az egyébként nem titok, hogy a Unity kapcsolatban áll az Egyesült Államok védelmi minisztériumával, de azért nem is verik nagy dobra.
A Unity hivatalos oldalán is megtalálható például két utalás a légierővel kapcsolatban, de feltűnik a Lockheed Martin neve is. Jellemzően az ilyen üzletek a "virtuális szimuláció és modellezés" keretein belül valósulnak meg, a Lockheed Martin például azt mondja, hogy több millió dollárt tud megspórolni azzal, hogy prototípusokat épít és tesztel a Unity segítségével, így bizonyos hibák már azelőtt kiszűrhetők, hogy elkészülne egy fizikai prototípus.
Emellett ott van például a Dynepic nevű cég is, amelyik különböző kiképzési platformokat épít az ügyfeleinek, köztük az Egyesült Államok légierejének. Ezt többek között virtuális valóságon alapuló programokhoz használják, és elméletileg remek lehetőséget nyújt a fiatal katonáknak a tanulásra és gyakorlásra.
A Vice-hoz került belsős levelezések alapján a Unity vezetősége arra kéri az alkalmazottait, hogy amikor ilyenekről beszélnek, akkor kerüljék a "hadsereg" kifejezést, és helyette haszálják inkább a "kormányzati" vagy "védelmi" kifejezéseket, továbbá a menedzsment igyekszik biztosítani mindenkit, hogy a Unity semmilyen eszköze nem lesz felhasználva valódi harcokban.
Ennek ellenére a Vice-nak megszólaló három egykori és jelenlegi alkalmazott szerint a cégen belül sokan aggódnak a katonai és nem katonai projektek keveredése miatt, és többekben etikai aggályokat vet fel a dolog. Elmondásuk szerint a cégen belül valaki dolgozhat valamin anélkül, hogy tudná, hogy az később valamilyen katonai projektben köt majd ki.
Az egyik fejlesztő azt mondja, hogy bevette a Unity dumáját arról, hogy egy "nagyobb jóért" dolgoznak, így ennek tudatában helyezkedett el a cégnél, és kezdett el a mesterséges intelligencián dolgozni. Elmondása szerint azonban hamar rá kellett jönnie, hogy ez a cég sem más mint a többi, és a technológiai iparban úgy lehet a leggyorsabban a legtöbbet keresni, ha jóban vannak a hadiiparral.
A Vice megkeresésére John Riccitiello (egykori EA-vezér, jelenleg a Unity vezérigazgatója) belsős közleményben tudatta az alkalmazottakkal, hogy minden általuk megkötött üzlet erősen "korlátozott" a felhasználás jellegét tekintve, és hogy semmiképp nem mennek bele olyan alkuba, ami sértheti a vállalati értékeket. Ezen kívül felhívta a figyelmet arra, hogy van egy belsős tanácsadói körük, amit különböző hátterű és pozíciójú alkalmazottakból raktak össze, akik véleményt mondhatnak a jövőben megkötendő üzletekkel kapcsolatban.
































