Shop menü

NEM FOG EGYHAMAR ELTERJEDNI AZ ALUMINIUMOS, A GOOGLE ÚJ PC-S RENDSZERE

Friss részletek derültek ki a rejtélyes fejlesztés kapcsán, és ezek alapján a ChromeOS még egy ideig biztosan velünk marad az új hibrid rendszer mellett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nem fog egyhamar elterjedni az AluminiumOS, a Google új PC-s rendszere

Egy ideje már nyíltan lehet tudni, hogy a Google egy új operációs rendszert készít, amit személyi számítógépeken, elsősorban notebookokon szeretne alkalmazni. A ChromeOS utódjaként emlegetik ezt, és a rendelkezésre álló információk szerint bőven merít majd az újdonság az Androidból, miközben a korábbi rendszer öröksége is látszik majd rajta.

Január végén megjelent az első kép az AluminiumOS néven emlegetett rendszerről. Ez még nem hivatalos előzetes a Google-től, hanem egy véletlenül kiszivárgott felvétel, amit egy hibabejegyzéshez vett fel egy óvatlan fejlesztő. Az ALOS-ről túl sokat ez a kép még nem árult el, de azt már meg lehetett állapítani ebből, hogy le sem tagadhatná a rokonságot a ChromeOS-sel, miközben már androidos vonások is felismerhetők rajta. 

A The Verge a napokban új információkat osztott meg a fejlesztés kapcsán, amik bírósági dokumentumokban jelentek meg a cég egyik meghallgatásán. A Kereső ügyében folyó trösztellenes eljárásban kerültek elő az AluminiumOS-ről érdekes dolgok. A nyilvánosságra került iratok 2025 augusztusából származnak.

A Google tervei szerint a “Project Aluminium” elindítására 2026 legvégén kerülhet sor, de ez még nem a bevezetésre vonatkozik. Innentől nyílhat meg a tesztelőknek a platform.

Amennyiben minden a Google korábbi elképzeléseinek megfelelően alakul, abban az esetben az AluminiumOS csak 2028-ban debütálhat. A 2027-es év még a fejlesztéssel, hibák kiküszöbölésével, stabilitás és megbízhatóság javításával fog elmenni. A tesztelőktől szerzett visszajelzések alapján még sokat változhat a platform, mire elnyeri a végleges formáját. A jelek szerint a Google nem akarja elsietni az ALOS bevezetését. 

Galéria megnyitása

Korábban lehetett olyan pletykákat hallani, hogy már 2026-ban, tehát az idei évben megjelenhetnek az első laptopok az AluminiumOS-sel, de most már biztosak lehetünk abban, hogy erre nem fog sor kerülni. A dokumentumokból az is kiderül, hogy a ChromeOS is hosszú ideig marad még velünk. Legalább 2034-ig biztosítani fogja ezek támogatását a Google, és még kereskedelmi forgalomban is elérhetők maradnak majd az ALOS-t futtató gépekkel párhuzamosan. 

Galéria megnyitása

Ez annyiban nem meglepő információ, hogy erről már voltak pletykák korábban. Lehetett arról hallani, hogy az AluminiumOS nem azzal a céllal érkezik, hogy egy az egyben lecserélje a ChromeOS-t. Idővel erre sor kerülhet majd, de lesz egy átmeneti időszak, néhány év, ameddig ez a kettő még egymás mellett fog üzemelni.

Galéria megnyitása

A perben megjelenő iratokban arról is felbukkant egy kép, hogy miként épülhet majd fel az AluminiumOS a ChromeOS-hez képest. Ezen meg van jelölve, hogy a rendszer mely részei jöhetnek az Androidból, és mik maradnak majd meg a ChromeOS-ből. Az ALOS komplexebb, több lehetőséget nyújtó környezet lesz majd, amibe a Google minden tudását igyekszik belesűríteni.

A Google-nél egyébként operációs rendszer fejlesztésekből sosincs hiány, a vállalatnál készül olyan platform is például, ami az Android helyét vehetné át idővel. A Fuchsia már idén januárban is frissült a színfalak mögött, és folyamatosan dolgoznak rajta a fejlesztők. Már akad is olyan terméke a cégnek, amelyen ennek egy korábbi, még egyszerűbb verziója fut. 

Mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy az AluminiumOS mire lesz képes, és hogy mennyire lesznek erre vevők a felhasználók. Nagyon hosszú ideig nem fogunk még kereskedelmi forgalomban ilyen rendszerrel szerelt terméket látni, de az utóbbi idő változásait látva, ez éppen még kedvezhet is az ALOS-nek. Hiszen egyre nagyobb teret hódítanak az Arm-alapú gépek, melyek sorát ez az újdonság is gyarapítani kívánja majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére