Az idei év egyik legjobb felsőkategóriás okostelefonja lehet az Oppo Find X5 Pro, annak köszönhetően, hogy nemcsak a teljesítménye, hanem minden egyéb képessége is kivételesnek ígérkezik. Ezúttal pedig már arról adhatunk hírt, hogy mikor kerül a Find X5 széria a kamerák kereszttüzébe.

Február 24-én jön majd el az Oppo új felsőkategóriás eszközeinek a nagy napja. Jelen állás szerint két modellnek az érkezésére számítunk, a Find X5 Pro mellett befuthat a Find X5 is. Délben lesz a mobiloknak a leleplezése magyarországi idő szerint.

Galéria megnyitása

Online lehet majd figyelemmel kísérni a rendezvényt, és a jelek szerint globális bemutató lesz, de azt nehéz megmondani, hogy már a nemzetközi bevezetéssel kapcsolatos információkat is meg kapjuk-e, vagy egyelőre csak Kína lesz a fókuszban ebből a szempontból. Maga az esemény a vállalat hazájában kerül megrendezésre.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott információk szerint az Oppo Find X5 Pro jön majd a Snapdragon 8 Gen 1 chippel, a Find X5 pedig még a Snapdragon 888 lapkát használja majd tovább. A Find X5 egy 6,55 colos AMOLED képernyőt kaphat majd 1080p felbontással, miközben a Find X5 Pro az LTPO 2.0 AMOLED egységgel jöhet, ami 6,7 colon nyújt 1440p-s minőséget. Korábban a Find X5 Pro képességeiről szinte minden kiderült, és a Find X5-ről is sokat lehet már egyébként tudni.

Hivatalosan is felfedte mostanra az Oppo, hogy a készülékek a Hasselblad partnerségében fognak megjelenni, és azt is lehet tudni, hogy ott lesz bennük a MariSilicon X lapka, ami egy teljesen egyedi újítás, amihez hasonló eddig még nem volt az ágazatban, egy képalkotásra dedikált NPU-ról van szó, ami a gépi tanulási feladatokban a legtöbb ma elérhető rendszerchipnél erősebb magában. Ezeken felül egyéb képalkotással kapcsolatos újításokra is számítani kell, szóval nagyon erős induló lehet idén (is) a Find X5 Pro a kamerás csatában.

Galéria megnyitása

Az említett mobilok mellett felbukkanhat esetlegesen egy Lite variáns is kedvezőbb árazással. Ennek kapcsán olyan pletykákról lehetett hallani, hogy az Oppo házon belül meríthet ehhez „ihletet”, a Reno7 átnevezéséből születhet meg az olcsóbb Find X5.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére