Shop menü

NAGYSZERŰ NEGYEDÉVEN VAN TÚL A GOOGLE, A GEMINI SZÉLSEBESEN TERJED

Már csaknem 1 milliárd ember használja a Geminit, miközben a vártnál is nagyobb bevételre és profitra sikerült szert tennie a cégnek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nagyszerű negyedéven van túl a Google, a Gemini szélsebesen terjed

Kiválóan teljesít a Google (Alphabet) az idei második negyedévben is. A vállalat folyamatosan a topon tud lenni, amivel időről időre sikerül megerősítenie a befektetők bizalmát. Bár azért azt is látni kell, hogy a cég eszelős összegeket tervez az MI-re költeni minden fronton, és ezt azért kicsit aggódva nézik a vállalat mögött álló nagytökések, befektetési intézetek.

Az Alphabet bevétele 24 százalékkal emelkedett, a Google Kereső forgalma 17%-ot javult, a Cloud részleg 82%-kal bővült, a YouTube hirdetésekből 13%-kal nagyobb összeg folyt be, és őrült módon pörög a Gemini. Röviden így lehetne összefoglalni a Google második negyedévét. 

Az előzetesen várt 116,9 milliárd dollárt gond nélkül túlteljesítve, 119,8 milliárd dollár lett a Google második negyedéves bevétele. Egy évvel korábban még a 100 milliárd dollárt sem haladta meg a cég forgalma. A működési nyereség is szárnyal, 40,77 milliárd dollárra emelkedett, ez éves szinten majdnem 10 milliárd dolláros bővülést jelent. Növekedett az Alphabet “haszonkulcsa”, a cég a teljes bevételének 34%-át tudta a kasszában tartani.

A Google 112,1 milliárd dolláros nettó nyereségről számolt be, ami egészen döbbenetesen hangzik. Ehhez viszont kell “némi” magyarázat. 

A vállalat ebben elkönyvelt 97,98 milliárd dollár egyéb bevételt, melynek csaknem az egésze a “realizált és nem realizált befektetésekből” jött. Jellemzően nem realizált befektetési “nyereségről” van szó, ami a SpaceX tőzsdei bevezetése során keletkezett (a Google a SpaceX egyik legnagyobb befektetője). Szóval ez leginkább egy könyvelési trükknek tudható be.

A Google forgalmának túlnyomó többsége továbbra is a hirdetési bizniszből származik, ezúttal 81,63 milliárd dollár folyt be ebből, melyhez 11,06 milliárd dollárral járult hozzá a YouTube platform. A szolgáltatásokból származó forgalom éves szinten több mint 1,7 milliárd dollárral bővült, már elérte a 12,91 milliárd dollárt. 

A Cloud ágazat rakétaként emelkedik a fellegekbe, egy évvel ezelőtt az akkori rekord bevétele 13,62 milliárd dollár volt, most pedig 24,77 milliárd dollár folyt be erről a területről. Jó úton van afelé, hogy ez legyen a Google második legjelentősebb bevételi forrása. Az elemzők sem reméltek ilyen nagy növekedést, az előrejelzések 22,4 milliárd dolláros forgalmat jósoltak. A vállalat közlése szerint a felhőalapú szolgáltatásokra vonatkozó megrendelésállomány összesen 514 milliárd dollárt tesz már ki.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Google, hogy a Gemini applikáció már 950 millió felhasználót mozgat meg havi szinten, ami új rekordnak számít, és egészen biztos, hogy a következő negyedévre az aktív tábora átlépheti az 1 milliárdos álomhatárt. Még olyan háttérinfót is megosztott a cég, hogy már percenként 22 milliárd tokent égetnek el a felhasználók, miközben egy negyedévvel korábban még 17 milliárd token alatt volt ez a mutató. Egy negyedév alatt a harmadával bővült a Gemini forgalma.

Galéria megnyitása

Ezekkel a számokkal igyekezett a cég megalapozottnak beállítani azt az információt, hogy az éves kiadásait már 195-205 milliárd dollár közé teszi a korábbi 180-190 milliárd dolláros szintet felülírva. Ennek kapcsán pedig látni kell, hogy már eleve egy megemelt keretre “licitált” most rá a keresőóriás, és soha korábban még ennek a közelében sem jártak a beruházási költségei. Felfoghatatlan mennyiségű pénzt lapátol a mesterséges intelligencia infrastruktúrába.

Galéria megnyitása

A cég egyéb tételei 2%-os bevételnövekedést hoztak, de ezek szokás szerint veszteségesek, most éppen 1,8 milliárd dolláros veszteséget “termeltek”. Egy sor kutatási és fejlesztési projekt tartozik ide, de a Verily és a Waymo is ezt a részleget erősíti. A vállalat a Waymo kapcsán nagyon pozitívan nyilatkozott, elmondta, hogy eljött az ideje a belső mellett a külföldi terjeszkedésnek is. Jelenleg 11 nagyvárosban üzemel a Waymo, és eközben világszerte 21 városban van folyamatban különböző korlátozott tesztelés, melynek célja értelemszerűen a szolgáltatás bevezetése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére