Shop menü

NAGYSZERŰ EREDMÉNYEKKEL ZÁRTA A 2025-ÖS ÉVET A XIAOMI JÁRMŰGYÁRTÓ RÉSZLEGE

A megemelt célokat is sikeresen tudta teljesíteni a vállalat, így a 2026-os évre újabb komoly elvárásokkal fordulhat rá.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nagyszerű eredményekkel zárta a 2025-ös évet a Xiaomi járműgyártó részlege

Az autógyártás nem könnyű feladat, még akkor sem, ha a tisztán elektromos járművek lényegesen egyszerűbbek, mint a belsőégésű motorokkal felvértezett konstrukciók. A Xiaomi 2021-ben beszélt arról először, hogy autót szeretne gyártani, 2024 márciusában pedig már be is indult az első autójának értékesítése.

2025-ben pedig már összesen 400 ezer villanyautót tudott leszállítani két különböző modellből.

A tavalyi évre eredetileg úgy fordult rá a Xiaomi, hogy valamivel több mint 130 ezer kocsit tudott értékesíteni, és akkor a vállalat vezetője 290-300 ezer jármű leszállítását tartotta reális célnak. Jól tudta a kapacitásait növelni a vállalat, ezért év közben a célt megemelték 350 ezerre, és miután az új üzem felfutása is lendületesebben ment az előzőleg vártnál, így az év végéhez közeledve már 400 ezerre módosították a célt. Amit végül sikerült is összehozni.

Galéria megnyitása

A Xiaomi az év utolsó napjaiban sem pihent, sőt mi több, olyan iszonyatosan felpörgetett munka folyt a vállalat autógyárában, hogy a havi szinten leszállított járművek rekordja is megdőljön. Több mint kétszer annyi villanyautót volt képes leszállítani a cég az év végén, mint egy évvel korábban, ami annak köszönhető, hogy az új üzemben már kezd a termelés csúcsra járni.

Decemberben több mint 50 ezer autót tudott leszállítani a Xiaomi.

Az új személyautók túlnyomó többségét már a Xiaomi YU7 modell tette ki, de azért a SU7 is keresett maradt azok körében, akik a klasszikus szedán formához ragaszkodnak. A SUV-láz egyetlen autógyártót sem kerülheti el, és a friss számok jól mutatják, hogy a Xiaomi is jól tette, hogy beállt a sorba. 

Galéria megnyitása

Lei Jun, a vállalat alapítója és vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy már több mint 150 ezer YU7 került átadásra, és ezt hat hónap alatt sikerült elérni.

A vállalat november második felében ünnepelte a 500 ezredik leszállított személyautóját. Most pedig már azt lehet várni, hogy az új évben nagy valószínűség szerint sikeresen elérheti a cég az 1 milliós darabszámot. Ez minden gyártó életében egy fontos mérföldkő, és talán a Xiaomi lesz az a vállalat, amelynek ezt a legrövidebb idő alatt sikerült összehozni. 

Nem maradunk majd új jármű nélkül sem, 2026-ban előreláthatólag érkezik majd egy új SUV, ami minden eddiginél nagyobb és drágább lesz. A vállalat első prémium terméke lehet majd a jármű, amit YU9 néven emlegetnek. Ez állítólag nem tisztán elektromos hajtásláncot fog alkalmazni, hanem EREV lesz, egy benzinmotort használ majd a hatótáv növelésére. Ez már valószínűleg hétszemélyes változatban is elérhető lesz.

Galéria megnyitása

Készül a Xiaomi egy új YU7 variáns bevezetésére is, és számíthatunk a SU7 frissítésére is. Ezek mind hozzájárulnak majd a kereslet fenntartásához vagy akár tovább növeléséhez, de azt most még nem tudjuk, hogy a gyártókapacitását miként szeretné növelni a kínai alakulat. 2026-ban már a globális bevezetést is elkezdi előkészíteni a Xiaomi, mert a tervek szerint 2027-től egyebek mellett Európában is szeretnék megkezdeni a hivatalos forgalmazást. Ezzel együtt a cég európai gyárat is létesíthet, ahogy teszi azt például a BYD.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére