Az Intel X299-es lapkakészlete köré épülő alaplapok már kaphatóak, csak úgy, ahogy a Kaby Lake-X processzorok és a Skylake-X sorozat egy része is. A termékek egyre több felhasználóhoz és tuningoshoz érnek el, így egyre több tapasztalat gyűlik össze velük kapcsolatban – és ezek a tapasztalatok egyelőre nem festenek túl kedvező képet a platformról.

Galéria megnyitása

A német extrém tuningos, „der8auer”, akinek a neve több korábbi hírünkben is feltűnt már, ezúttal egy érdekes videót tett közzé a YouTube-on, amelyben az X299-es alaplapokkal szerzett tapasztalatokat osztja meg. Szerinte az X299-es platform tuningra egyelőre nem ajánlott, ennek oka pedig az, hogy az Intel augusztusról júniusra módosította a platform rajtját, ami elég nagy kapkodást okozott az alaplapgyártók körében. Ez a kapkodás oda vezetett, hogy a platformok VRM áramkörei nincsenek a helyzet magaslatán, ha tuningra kerül sor: a VRM eléggé durván melegszik, ami negatívan hat a teljesítményre, a rendszerstabilitásra és a tuningpotenciálra is.

Próbálkozásai során több alaplapot is kipróbált: először egy Gigabyte Aorus X299 Gaming 3 típusú deszkával kezdte a tuningot, amelynél 4,6 GHz-es magórajelig sikerült eljutni egy Skylake-X processzort használva, de a VRM már a csekély tuning és az extrémnek nem nevezhető 1,2 voltos CPU magfeszültség hatására is eléggé durván melegedni kezdett a VRM. A PCB hátoldalán egészen 106 Celsius fok magasságáig, a hűtőborda pedig 84,2 Celsius fokig kúsztak fel a hőmérsékletek. Szerinte a VRM hűtőbordák inkább hőszigetelő funkciót látnak el jelenlegi formájukban, mint sem hőleadó szerepkört, ugyanis a VRM bordák dizájnja nem megfelelő, a chipekre ragasztott hővezető lapkák pedig nem jó minőségűek. Próbaképpen megvizsgálta, mi a helyzet, ha a hűtőbordát eltávolítja és egy 120 milliméteres ventilátorral biztosítja a chipek közvetlen hűtését: a VRM hőmérséklete átlagosan 40 Celsius fokkal csökkent.

Szerinte az is probléma, hogy a platform extra tápellátását csak egy 2 x 4 tűs EPS csatlakozón keresztül lehet megoldani, ami egy tuningolt tízmagos processzor esetében egyszerűen kevés. Éppen ezért tuningra nem is ajánlja azokat az alaplapokat, amelyeken csak 2 x 4 tűs EPS tápcsatlakozó lapul, sőt, szerinte most abszolút nem is érdemes X299-es alaplapot vásárolni, ha a tuning is cél.

A jelek szerint az alaplapgyártók már vizsgálják a problémát, legalábbis az ASUS-tól származó információ erre utal, így az elkövetkező 1-2 hónap során jobb VRM hűtéssel ellátott X299-es alaplapok jelenhetnek meg. Addig érdemes várni.

Azt persze érdemes kiemelni, hogy a videó alapján a processzor hűtését kompakt folyadékhűtő szett végezte, ami árnyalhatja egy kicsit a képet, hiszen köztudott, hogy megfelelő légáramlás hiányában a passzív hűtőbordák elég hamar elkezdenek forrósodni, hiszen nem tudják elég gyorsan leadni a termelődő hőt. De mivel nem kezdő felhasználóról, hanem vérbeli tuningosról van szó, erre biztosan gondolt der8auer is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
shadow152
shadow152
2017. júl. 2. 9:51
#9

Sose, tudtam megérteni, mi a francnak kell húzni a procikat, ha vidikariról, ha ramról, ha cpuról van szó MI A FRANC ÉRTELME VAN??? Veszel egy 50ezres intel procit felhúzod az alap szintjét eléred vele azt amit egy 70ezres proci alapból tud, csak mi a különbség? Az, hogy a te szarrá húzott procid előbb fogja kiköhögni a belét pusztán azért mert skót voltál kiadni egy picit drágább procira/vidikarira/ramra. Mert hiába a profi hűtés a processzorokat nem véletlen adják annyi külön beállítással azokat arra lőtték be az az ahol élvezi az életet, te sem élveznéd ha séta helyett non-stop rohannod kellene és mindezt miért? Mert kell az a +5-10fps FŐLEG CSGO-BAN ahol egy közel 15éves géppel is elértem a 80fpst -.-''' sokkal menőbb vagy az 500fpsel mi? játszani nem tudsz jobban attól....

Az aki meg nagy számítás igényes munkákra vesz gépet igenis adjon ki értelmes pénzt a gépért ha már dolgozik vele....

Az AMD ryzene is egy rakás szar ha húzatni kell, ott is sírás volt az első hónapok most az intelnél is, mivel most már a proci gyártók is rájöttek sokkal jobb az ha a termék full titokban érkezik meg, de cserébe a lapgyártóknak fingjuk sincsen milyen lesz a processzor amit belekell majd építeni a gépbe, olyan mint a vakon repülés, hogy amíg látod a műszereket letudod tenni a gépet, de itt már a szemedet is bekötötték... hajrá csinálj működő alaplapot arról amiről ötleted sincsen hogy működik...

ivanfi
ivanfi
2017. okt. 6. 4:34

Nem a plussz fps miatt húzzuk a procikat hanem mert az ember mindig kiváncsi meddig tudja megemelni a proci órajelét mi a felső határ.Én is épp ezért most venni akarok egy kompreszoros hűtést(chillert) ami kb 250 ezer forint lesz mindennel együtt.

tigerboy
tigerboy
2017. júl. 2. 9:34
#8

Nem trollkodásképp de amikor az AMD kihozta a Ryzen procikat úgy ment a köpködés mint a fene, mert bezzeg az Intel... Most kihozta az intel is a frisset és ennek is megvannak láss csodát a gyerekbetegségei. Érdekes h most nem megy az asztalcsapkodás h mekkora sz@r ez az egész. Akkor is azt mondtam mint most hogy nincsenek csodák. Ennek is kell majd idő, mire minden ok lesz és nyugodtan lehet ezt is megvenni.

B_Real
B_Real
2017. júl. 2. 10:39

Mivel az AMD hírek 90%-ánál megjelenik az a szokásos kb. 3-4 jómadár (otto, kadar, firebird, időnként Terror), jellemzően rögtön 1. hsz-esként, megalapozva a témát a topikban. :) Intel vagy NV híreknél az esetek 90+ %-ában pedig nem jelennek meg az "AMD ügynökök". Teljesen igazad van.

shadow152: Egyrészt, ha már Intelnél vagyunk, ott a csúcsmodelleket lehet tuningolni (i5-nél 7600K, i7-nél 7700K, stb.). Másrészt ha egyszer tuningolható CPU-ként árulják, akkor miért ne tuningolja az ember, ha úgy tartja kedve? Én sem vagyok tuning párti, ettől még aki akarja, csinálja. Más kérdés, hogy mindkét gyártónál tuning bizonyíthatóságánál a garancia elvész, ami egy tuningos procinál meglehetősen furcsa.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. jún. 30. 23:27
#7

Miért is gyenge a VRM ? Nem gyenge az , csak a CPU többet kajálna , csak nincs ami azt tolja /biztosítsa neki . Rálehet tenni egy emeletes háztömböt ha kevés a cpu-nak a kakaó . Nem szégyen csak gáz . Ha mindez AMD -nál volna , akkor lenne a tűzokádás AMD -re .

Ráadásul droppolnak is a vasak , nem bírják ez van... Több áremellátást igényel a proci . Hja hogy úgy már nem fest olyan szépen ? Majd jönnek a rev2 -es alaplapok erősebb tápellátással , addig meg az alsóbb kategóriás , azaz kissebb CPU -kat ajánlatos ezkebe tenni-venni .

Kevés a 2x4 tű , lesz maj akkor 2x6 , vagy 3x4 tűs és ha kell 16-24 fázisú tápellátás lesz . A proci listáról meg ezeknél ki kell venni a 10 magost .

Dav111
Dav111
2017. jún. 30. 0:56
#6

Bezzeg a jó kis FX-ek. A 8320-am 3.6-ról 4.6-ra kis fesz emeléssel simán megy, 68 fok 100%-os terheléssel CM Hyper 212 EVO-val alapjáraton futtatott ventikkel. Durva, hogy mennyire vissza estek a tuningolási lehetőségek.

eltevettlo
eltevettlo
2017. jún. 30. 8:43

khm...,

az FX-eknél anno is voltak hasonló gondok. baromira nem volt mindegy melyik alaplapot is rakod alá (pl. asrock), igaz ott 20-50ezrFt környéki lapok voltak, és nem 300-500$-os lapok.

Zoli191
Zoli191
2017. jún. 29. 21:20
#5

Nekem az i7 6800k 3,4Ghz-ről 4,1Ghz-re van húzva úgy, hogy feszültséget nem növeltem. Elég jól bírja. :)

B_Real
B_Real
2017. jún. 30. 0:11

Nem is az ilyen CPU-val van gond, mint a tied, hanem az újakkal.

thestock
thestock
2017. jún. 29. 16:59
#4

Szerintem annyira nem érdemes felfújni ezt a dolgot. Persze, nem tesz jót egyik gyártó reputációjának sem, de majd megoldják. A cikk is írja,hogy 1-2 hónap, ami azt jelenti hogy az először tervezett megjelenésre még akár jó is lehet. Ezért kár volt szarul kiadni 500 dolláros alaplapokat...

thedeveloper
thedeveloper
2017. jún. 29. 16:42
#3

106 fok? az semmi. :D A kis Gigabyte GA-AB350 Gaming 3 VRM szenzora 110 fokot mutat 400MHz-s tuning (R7 1700X) és 5 percig futó stabilitás teszt esetén :D

Állítólag 70-80 fok körül throttling-elnie kellene a procinak, de nem teszi.

Viszont a cikk alapján érdemes a csilivili VRM borda alá nézni és esetleg egy értelmes bordát rakni rá.

s_otto
s_otto
2017. jún. 29. 15:09
#2

[off]Itt most gyorsan elhangzana az alábbi, ha a ryzen tuning potenciálról lenne szó:

  • alig tuningol már valaki

  • a tuning nem része a normális használatnak, amúgy meg jó[/off]

HEDT platform, ami a stabil, biztonságos működésről szól, tuning kizárva.

És ahogy a cikk is írta, lehet a proci hűtő venti hiánya is okozta a problémát, ha egy ventivel rögtön 40 fok csökkenést ért el.

Ettől függetlenül grat a lap gyártóknak hogy fontosabb az rgb led mint a jó hűtés.

B_Real
B_Real
2017. jún. 29. 17:04

Intel OC és a garancia:

"Further, this Limited Warranty does NOT cover:

...any Product which has been modified or operated outside of Intel’s publicly available specifications ..."

Asagrim megelőzött.

Asagrim
Asagrim
2017. jún. 29. 15:05
#1

Gond egy szál se, ha már a processzornak is kell a delid, akkor megkapja a VRM is, aki meg ezután még tuningolna, az majd vesz rá EK hűtőblokkot. :P

Ez a 2x4 EPS kevés, meg szerintem csak extrém tuningos rinyálás, hogy nem tud vele világrekordokat döntögetni.

Asagrim
Asagrim
2017. júl. 10. 16:45
Vissza az oldal tetejére