Shop menü

NAGYON ÍGÉRETES AR SZEMÜVEGET JELENTETT BE A CES-ES A TCL

A RayNeo X2 Lite már egészen könnyű, miközben sok jó lehetőséggel szolgál, és még mutatós is az eddigi megoldásokhoz képest.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nagyon ígéretes AR szemüveget jelentett be a CES-es a TCL

Egyebek mellett kiterjesztett valóság szemüveget is fejleszt a TCL, és a cég által reszelgettet konstrukció mondhatni éppen az ellenkezője az Apple Vision Prónak. Egyszerű, letisztult, bárhol hordható és a hétköznapokban segíthet a felhasználók számára. A RayNeón hosszú ideje dolgozik a vállalat, és most megmutatta, hogy áll ezen a fronton.

Nagyon változatos AR, VR, XR szemüvegek jelentek meg az elmúlt években, és a TCL egy olyan irányon dolgozik, ami tényleg nagy népszerűségnek örvendhet majd. Akár az okosórákhoz hasonlóan elterjedt lehet a könnyű kiterjesztett valóság szemüveg, a RayNeo X2 Lite pedig sokak szerint egy jelentős előrelépés ezen a fronton.

A cég tavaly a RayNeo X2 szemüveggel már sokak érdeklődését felkeltette, de az még olyan bumfordi volt, hogy teljesen nevetségesnek hatott. Az elmúlt időszakban a tervezők arra helyezték a legnagyobb figyelmet, hogy értelmes formába öntsék az eszközt, és kijelenthető, hogy ez sikerült is nekik. Tavaly a RayNeo X2 120 grammot nyomott, az új RayNeo X2 Lite viszont már csak 60 gramm, ami alig több, mint egy masszívabb napszemüveg súlya, de azért a keret vastagságán még mindig lehetne faragni.

Galéria megnyitása

Szerencsére nem kell semmilyen kompromisszumot kötni a kisebb méret mellett, remek lehetőségeket biztosít a termék. Van benne integrált mesterséges intelligencia asszisztens szolgáltatás, rendelkezik a hagyományos üvegbe épített Micro LED technológiás kijelzővel, hangszórót is tartogat, és telefonhívásokat is lehet vele bonyolítani. A RayNeo X2 Lite használatával lehet a buszon ülve videót nézni, megtekinthető a várható időjárás, fordítani is tud valós időben és azonnali értesítést küld a bejövő hívásokról.

A kijelző csak 640 x 480 képpontos felbontású, de egészen más látványt nyújt, mint egy hagyományos megjelenítő. A fényereje 1500 nit, ennek köszönhetően elvileg nappal sem okoz majd gondot a leolvasása. A szerkezet képes lesz mobilhoz kapcsolódva akár navigációs adatokat is megjeleníteni az ember szeme előtt, anélkül, hogy az elvonná a figyelmet a környezetről. Ennek köszönhetően biciklizés közben mindig lehet azt látni, mikor és hol kell lefordulni, és még a sebesség is megjeleníthető a szem elé vetített képen.

Galéria megnyitása

A TCL a hangutasításokkal használható MI segítőnek egy kicsi avatárt is biztosít, hogy személyesebbnek érdőjön a kapcsolat ezzel a beszélgetések során. A válaszokat a kérdésekre kiírhatja a szemüveg, de a szárakba építve vannak irányított hangszórók, és ezen keresztül az emberek fülébe „súghatja” az asszisztens a különböző információkat. Van direkt Whisper mód is, mikor a lehető legnagyobb diszkrécióra törekedve fog a hangszóró megszólalni, hogy minimalizálja a hangszivárgást.

Az eszköz a Snapdragon AR1 Gen 1 rendszerchipet használja, 4 GB-nyi rendszermemória van benne, ami egészen sok, és tárhely is van elég vastagon, 32 GB-os nyújt, amire akár zenéket is lehet menteni. Nagyon érdekes, hogy ez egy egészen fejlett platform, rendelkezik egyebek mellett Wi-Fi 6E támogatással és még Bluetooth 5.3 modult is szállít.

Galéria megnyitása

A szemüvegben összesen három mikrofon van ügyesen elrejtve, mindkét szárában van hangszóró, és az orrnyereg még egy kamerának is otthont ad. 12 MPixeles szenzort használ a képalkotó, videózni viszont csak Full HD minőségben képes 30 FPS mellett, szóval ezen a ponton már azért megmutatkozik a gyengéje, amin még lehetne javítani. 3DoF mozgáskövetést is tud a szemüveg és a szára érintésérzékeny, ami a kezelése során lesz fontos.

A TCL RayNeo X2 Lite megvásárolható lesz még az idei évben, arról azonban egyelőre nem nyilatkozott a vállalat, hogy mennyibe fog kerülni a termék.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére