Shop menü

NAGY ÚJÍTÁSOKKAL ÉRKEZIK A WEAR OS 7

Lesz már Live Updates és Gemini Intelligence is az okosórákon, miközben még az üzemidő is nőtt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nagy újításokkal érkezik a Wear OS 7

Az évente megrendezésre kerülő fejlesztői konferenciája alkalmával a Google beszámolt olyan újításokról is, amik a Wear OS operációs rendszert célozzák. Az Android 17-tel karöltve, abból merítve érkezik az újdonság, és ezáltal minden eddiginél jobb funkcionalitás jellemzi majd az okosórákat

A Wear OS 7 az egyik legjelentősebb frissítés lesz a platform életében a Google elmondása alapján, és az egészen biztos, hogy változásokat jóformán minden területen lehet majd észlelni. Jobb lesz az eszközök teljesítménye, frissül a grafikus felhasználói felület rendszere, új lehetőségek nyílnak meg az MI révén, jobb lesz a médiakezelés, bővülnek a fitnesz adottságok, és a fejlesztők is több eszközt kapnak majd. 

A Google fejlesztői a rendszerszintű optimalizációs eljárásokkal elérték, hogy a Wear OS alacsonyabb fogyasztás mellett lesz képes üzemelni. A Wear OS 6-ról frissítve 10 százalékkal jobb üzemidő érhető majd el a vállalat ígérete szerint. Ennek köszönhetően egy kicsit már eleve jobb lehet a felhasználói élmény. 

Galéria megnyitása

A Wear OS 7 elhozza az emberek csuklójára a Gemini Intelligence rendszert, ami a Google zászlaja alatt az ágens működést, automatizációs lehetőségeket takarja. Az okosórákról lehet majd a Geminit például arra kérni, hogy rendeljen egy pizzát, és a szolgáltatás mindent megold a háttérben, a felhasználónak csupán annyi dolga lesz, hogy jóváhagyja a fizetést. Ezen túl több testre szabott segítséget lesz képes biztosítani a platform, és az MI fejlődésével folyamatosan jöhetnek majd a Gemini Intelligence újítások, az operációs rendszertől függetlenül.

Galéria megnyitása

Bevezetésre kerül az okosórákon a Live Updates, mely váltani fogja a korábbi aktivitáskövető API eszközt, és már sokkal több lehetőséget fog nyújtani, mint az eddigi alap. Szinte mindenféle alkalmazás valós idejű értesítéseit figyelhetik majd az emberek a csuklójukon. Ezek az információk a kapcsolódó okostelefonról származnak majd, és lényeges betekintést fognak nyújtani.

Galéria megnyitása

A korábban alkalmazott csempéket felváltják a Wear Widgetek, amik direkt okosórákra optimalizáltan mutatnak majd tömören érdekes, hasznos információkat. Ezek a widgetek az Android általános widget ökoszisztémájába kapcsolódnak be, ezáltal a fejlesztőknek is könnyebb lesz biztosítani a különböző appok esetén. 2x1-es és 2x2-es helykialakítással jöhetnek a főképernyőn lapozható widgetek, attól függően, mennyi infót szeretne a fejlesztő megjeleníteni. Ezáltal jobb lesz a mobilos és az okosórás felületek közötti összhang.

Galéria megnyitása

Minden eddiginél jobb lejátszáskezelőt kap a Wear OS, a felhasználóknak lehetősége lesz beállítani ezentúl automatikus indulást is. A különböző streaming appok egyedi felületeket használhatnak majd, és akár a kimeneti eszközt is könnyedén lehet majd a viselhető kiegészítőkről váltani szükség esetén. Jön az új Wear Workout Tracker is a fitneszrajongók számára, ennek keretében a sporttevékenység monitorozása mellett egyetlen oldalra lapozással elérhető marad a médialejátszó. Sokan hallgatnak zenét edzés közben, ezért alakította ezt így a Google.

Galéria megnyitása

A fejlesztők számára a vállalat nagyon sok új eszközt vezet be. Ennek köszönhetően nemcsak használni lehet nagyobb élmény az okosórákat a jövőben, hanem dolgozni is jobb lesz ezekkel. Elmondta a Google, hogy jön a Watch Face Format 5, melynek köszönhetően még változatosabb számlapokat lehet majd létrehozni, egyedibb felületekből válogathatnak majd a felhasználók.

Galéria megnyitása

A Wear OS 7 előreláthatólag őszre készül majd el, egyelőre előzetes frissítést tett elérhetővé a Google a fejlesztők számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére