Shop menü

NAGY TISZTOGATÁSBA KEZDHET A TWITTER, MILLIÓSZÁMRA TÖRÖLHET FIÓKOKAT

Elon Musk újabb fontos intézkedést jelentett be, de nem meglepő módon a részletekre várni kell, egyelőre eléggé ködös, hogy kiknek a fiókját fogják törölni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nagy tisztogatásba kezdhet a Twitter, milliószámra törölhet fiókokat

A Twitteren az utóbbi időben meglehetősen nagy volt a felháborodás azért, mert a vállalat lényegében össze-vissza elkezdett dobálózni a kék pipás jelvénnyel. Ennek az ügynek még nagyon masszív utóhatásai lehetnek, perbe is foghatják a platformot, vagy akár magát, Elon Muskot. Még nem is ült el teljesen ez az ügy, de már itt a következő: inaktív fiókokat kezdhet törölni a cég.

Egy tweetben jelezte Musk a követői és a média felé, hogy a Twitternél azon is dolgoznak jelenleg, hogy töröljenek olyan felhasználói fiókokat, amik nagyon hosszú ideje vannak a rendszerben, és már semmilyen aktivitást nem mutatnak. Arra figyelmeztet az üzletember, hogy ebből eredően a felhasználók készülhetnek arra, hogy a követőiknek a száma megcsappanhat. Főleg emiatt érezte úgy Musk, hogy érdemes ezt a lépést jelezni a közösség felé.

Galéria megnyitása

Értelemszerűen senki nem örül annak, ha azt látja, hogy hirtelen nagyon sok követőt elveszít egy-egy platformon. Főleg akkor, ha adott esetben influenszerként munkálkodik, és bizony nagyon sok ilyen influenszer van, akinek egy ilyen akció szemmel látható nyomot hagyhat a követői táborán. Elhagyott régi botfiókok kerülhetnek egyik pillanatról a másikra felszámolásra.

Elon Musk bejelentései általában sok kérdőjelet szoktak maguk után hagyni, és ezúttal sincs ez másként. Nem tudni, hogy a Twitter milyen módon fogja meghatározni azt, hogy mikor törölhető egy adott felhasználói fiók, mit is tekint pontosan úgy, hogy „nem mutat aktivitást”. Az időkeretre vonatkozóan is csak annyit mondott Musk, hogy „néhány éve”. Mindezeket érdemes lenne minél előbb tisztába tenni, hogy tudják az emberek, hogy mire is kell számítaniuk.

Az is kérdéses volt első körben, hogy a felhasználói fiókok valóban teljes egészében törölve lesznek a rendszerből, vagy csak kiveszik ezeket és archiválják. Ezt a részt mostanra a platform tulajdonosa tisztázta, és elmondta, hogy archiválásra kerülnek az érintett profilok. Tehát az adatokat a mikroblog nem fogja automatikusan megsemmisíteni. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy az archivált fiókokhoz milyen módon férhetnek majd hozzá azok, akik valamikor a jövőben mégis szeretnék feléleszteni azt, vagy szimplán csak lementenének fontos adatokat, például fényképeket.

A tisztogatás több okból is jót tenne a Twitternek. A nem használt felhasználói fiókok felszámolását követően sok felhasználói név felszabadulna, erről Elon Musk beszélt. Továbbá jót tenne ez a platform átlátható és tiszta működésének is, hiszen pontosabb képet lehetne kapni arról, hogy a felhasználói tábor valójában mekkora.

Galéria megnyitása

A Twitter működési szabályzatában egyébként van egy pont, amiben az szerepel, hogy egy fiók már akkor inaktívnak tekinthető, ha nem lépnek be 30 naponta. Az inaktív profilok esetén pedig véglegesen el lehet távolítani a korábban regisztráltakat. De az egészen biztos, hogy ennyire nagy szigort nem fog gyakorolni a platform, csak ez szerepel a felhasználási feltételekben.

Felmerült például az, hogy mi lesz a halottak profiljával. Egy felhasználó arról számolt be, hogy az édesapja korábban elhunyt, viszont a Twitter fiókját a fiú rendszeresen látogatja. A részleteket a vállalat remélhetőleg belátható időn belül tisztázni fogja, és nem arról lesz szó megint, hogy előbb cselekednek, és csak után kezdenek el azon gondolkodni, hogy a menet közben felmerülő problémákat hogyan lehetne utólag megoldani, jelen esetben törléseket visszaállítani.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére