Az emberek többségére nem jellemző, hogy néprajzi vagy kultúrantropológiai témájú tudományos filmeket nézne szabadidejében, pedig számos olyan dolog van, amit érdemes lenne megismerni. A videójátékok kiváló közeget nyújthatnak ahhoz, hogy szélesebb közönség által is fogyaszthatóbban közvetítsenek ismereteket.

A Mulaka pontosan ezt teszi. A Mexikó északi részén élő tarahumarák sámánjának, Sukurúaménak bőrébe bújva megismerhetjük a törzs legendáit és mítoszait, miközben egy fejtörőket is tartalmazó akció-kalandjátékban haladunk előre.

A feladatunk az lesz, hogy megszabadítsuk a játék világát a helyi gonosz szellemektől és szörnyektől, így békét és harmóniát hozva az itteni emberek életébe. A küldetés végrehajtásához egy dárda áll rendelkezésünkre, de mivel ez nem lenne elég, az istenek képességeit is használhatjuk majd.

Hatalmas, nagyon szépen megalkotott, Észak-Mexikó tájaira emlékeztető pályákon haladunk majd át, miközben állatokkal és természetfeletti lényekkel harcolunk, kisebb rejtvényeket oldunk meg, beszélgetünk az utunkba kerülőkkel, kapcsolókat aktiválunk, és megküzdünk a bossokkal. A játékmenet elemei a klasszikus akció-kalandjátékokat idézik.

A harcok során a kisebb és nagyobb támadásokból, ugrásokból és kitérésekből hozhatunk létre kombókat. Ezek használata mindenkinek ismerős lesz, aki valaha találkozott a műfaj képviselőivel. Sajnos a kivitelezésük sikerülhetett volna kicsit jobban is, a célzás nem túl pontos, az irányítás olykor mintha elgondolkodna egy cseppet, mielőtt végrehajtja az utasítást, a dodge pedig kis túlzással többször juttatott például futóhomokba, mint ahányszor megöltek az ellenfelek. Némi taktikázásra ad lehetőséget, hogy egyes lényeket csak bizonyos módon győzhetünk le, például csak akkor sebezhetőek, miután támadtak és átmennek rövid „pihenőmódba”, de az általános nehézségi fok elég alacsonyan van meghúzva, a legtöbb ellenfél egy-két ütéssel kiiktatható. Így az sem okoz problémát, hogy sokszor csapatosan támadnak.

Akadnak persze olyan részek, amelyek kicsit jobban megizzasztanak minket. Ez alatt azonban ritkán kell az egyébként nagyon szépen és hatásosan megtervezett bossok elleni küzdelmeket érteni, sokkal inkább a hozzájuk vezető úton ránk váró „próbákat”. Időről időre amolyan vizsgahelyzetben találjuk magunkat, mikor számos, több hullámban érkező ellenfelet kell legyőznünk, mielőtt továbbmehetnénk, de ők is inkább a létszámuk miatt veszélyesek, nem pedig azért, mert túlságosan ügyesek lennének.

A környezetre alapozott apróbb fejtörők kellemesen színesítik a kalandozást, bár itt sem kell órákig tartó agymunkára számítani. Egyszerűen csak szórakoztató megoldani őket, főleg, miután már képesek vagyunk állati alakot ölteni. Medveként például széttörhetünk bizonyos falakat, hogy megnyissuk a továbbvezető utat, vagy madárként kényelmesen elrepülhetünk egy rakásnyi ellenfél feje felett. Segítségünkre lesz még a speciális „Sukurúame-látás”, ami olyan dolgokat is felfed (átlátszó platformok, szellemlények, az érdekes pontok iránya és távolsága, az ellenfelek életereje), amit normál szemmel nem észlelünk.

A grafika tipikusan olyan, hogy vagy tetszik, vagy nem. A karakterek erősen low-poly modellekkel készültek el, darabosak, a párbeszédeket pedig olcsón megúszták azzal, hogy egy szövegtáblán jelenítik meg őket. Mozgás közben azonban az egész valahogy összeáll, ráadásul a táj kifejezetten szép és hangulatos. Különösen a panorámaképek tetszettek, az átvezető „mozik” pedig valójában inkább diafilmszerűségek és szinte még művészi vonásokat is mutatnak.

De mi a helyzet az alapkérdéssel, vagyis azzal, hogy átadja-e a játék az általa feldolgozott tarahumara kultúrát és folklórt? Szerintem mindenképpen, ráadásul úgy, hogy bárminemű erőlködés nélkül közvetíti az ismereteket. Főleg a már említett átvezetések tartalmazzák a lényeget, de a beszélgetésekből, a megtalált tárgyak leírásából is sok dolgot megtudhatunk.

A legjobbak az apró finomságok. A fejlesztő Lienzo együtt dolgozott a törzs modern leszármazottaival és antropológusokkal is, így mindent a lehető legautentikusabban alkothattak meg. Felvették a hagyományos zenéket, a karakterek pedig tarahumara nyelven beszélnek. A mítoszok számos eleme közvetlenül megjelenik a játékban, például az, hogy a sámánok átalakulhatnak állatokká, vagy az, hogy minden embernek három lelke van a törzs hite szerint, és ha elvesztünk egyet, csak rövid rituáléval szerezhetjük vissza. Ezek a részletek teszik igazi kuriózummá a Mulakát.

Nincs könnyű dolgom, mikor értékelnem kell a játékot. Hihető világot kapunk, és bevezetést egy olyan kultúrába, amiről valószínűleg sosem szereztünk volna tudomást a Mulaka nélkül. Az apró Lienzo stúdió kétségtelenül kiváló munkát végzett ezen a téren. Emellett azonban teljesen sablonosak a játékelemek, a harc pedig számos kisebb-nagyobb problémától szenved. Mégis azt mondom, próbáljátok ki, a tarahumarák érdekes hiedelmei megérdemlik a figyelmet!

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére