A Sony tavaly már megmutatta a robotszerű lakáskiegészítő koncepcióját, de a kész termék csak most futott be. Az összetett szerkezet korábban az Xperia Agent néven futott, de kereskedelmi forgalomba már Xperia Hellóként kerül. Az újdonság rendkívül sokoldalú, de az árazása is elég húzós lesz.
A különleges eszköz magába foglal hét mikrofont, négy mozgási szenzort, van egy átlagos méretű megjelenítője és kamera is akad a fedélzetén, na meg persze a hangszórónak sincs híján. A felépítésének köszönhetően az Xperia Hello aktívan ki tudja majd venni a részét a kommunikációból. A megszólításához a „Hi, Xperia!” kulcsszavakat kell használni, ezt követően pedig munkára készen várja majd a felhasználói kérdéseket, utasításokat, kéréseket. Még forogni is tud, 340 fokban képes körülnézni, és a kamerája sem fixen tekint előre, hanem fel és le, illetve jobbra és balra is tekinthet. Hogy minél barátságosabb legyen, a Sony szakemberei úgy alkották meg az Xperia Hellót, hogy beszéd közben folyamatosan mozogjon (így életszerűbbnek tűnik), ráadásul a mozgása igazodni fog érzelmi állapotokhoz. És van rajta még jelzőfény is, ami a hangképzésének ütemére villan fel.
A körbeforgási képességének köszönhetően az embereknek nem kell majd az Xperia Hello elhelyezéséhez igazodniuk, az fordul majd a mozgásban levő személyek felé. Három méteres sugarú körben érzékeli a mozgást és követi az embereket, így a 4,55 hüvelyes, 1280 x 720 képpontos LCD kijelző és a kamera is mindig abba az irányba néz majd, amerre a felhasználó van. Az Xperia Hello képalkotója 13,2 megapixeles, egy Exmor RS szenzor dolgozik benne, ezáltal biztos, hogy a videohívások alkalmával nem hagy majd kívánnivalót maga után a képminősége. Az összes fontosabb csevegő alkalmazást támogatja a termék.
A készülék minden családtagot fel tud ismerni, ennek megfelelően pedig személyre szabott információkkal szolgál a neki szegezett kérdésekre. Nem okoz gondot a gépnek a felhasználók adatainak megfelelő kezelése: ha a családfő kérdezi, hogy milyen napi teendők várnak rá, akkor pontosan tudni fogja, hogy mely naptáradatokat kell felsorolni, amennyiben pedig észreveszi, hogy haza érkezett a família legifjabb tagja, szólni fog neki a szülők által hagyott üzenetekről, és így tovább. Minden ismert személy megadhatja a saját érdeklődési köreit a készüléknek, és onnantól kezdve azoknak megfelelő híreket fog mutatni. Még azt is megkérdezheti az Xperia Hellótól a felhasználó az okostelefonja használatával, hogy mikor látta valamelyik családtagot, például a fiát, ez beillik egy szülői felügyelet szolgáltatásnak. Nagyon sok lehetőséget rejt magában az Xperia Hello.
A Sony külön nem tért ki arra, hogy milyen személyi asszisztens dolgozik az Xperia Hello fedélzetén. Ez alapján arra következtethetünk, hogy nem valamelyik „nagyágyúhoz” nyúlt a Sony, hanem a saját megoldását fogta munkára, hiszen a japánok is rendelkeznek ilyennel. Amit még tudni lehet az Xperia Hellóról, hogy egy hatmagos központi chip dolgozik benne, nevezetesen a Snapdragon 650; a készülék rendszermemóriája 3 GB-os méretet öltött, a tárkapacitása pedig 32 gigás. A 802.11 a/b/g/n/ac WLAN támogatáson túl van a szerkezetben Bluetooth modul és NFC chip is a társítások alkalmára. Otthon a szekrényen valószínűleg hálózati áramra lesz kötve az újdonság, de egyébként hordozni is lehet, mivel került bele egy 2300 mAh-s akkumulátor. A tömege 1085 gramm és 21,6 centiméter magas. Ja, és még mielőtt megfeledkeznénk róla, az izgő-mozgó masinát még „táncolási” lehetőséggel is megtoldotta a Sony, szóval zenelejátszás közben különösen mozgékony lesz.
A Sony Xperia Hello hol máshol léphetne piacra elsőként, mint a vállalat hazájában, Japánban, ahol a robotoknak mostanra több évtizedes kultusza van. A készülék egészen pontosan november 16-ától lesz megvásárolható, és az ajánlott fogyasztói ára átszámítva nagyjából 1320 dolláros összegnek felel meg. Ennyire drága intelligens lakáskiegészítővel soha nem találkozhattunk még – éppen 10 darab Google Home-ot lehetne ekkora összegért kapni, és még az Amazon Echo Show-ból is majdnem féltucatnyi jönne ki az árából.



































