Az elmúlt héten a Respawn folyamatosan építette fel Rampart történetét az Apex Legends-ben. Hamar kiderült, hogy egy fegyver modifikáló üzlet tulajdonosa, aki bebizonyította rátermettségét és csatlakozhatott az Apex Legendák közé.

A szezonváltás viszont nem merülhet ki az új karakterekben és most bele is tekinthetünk a kedden érkező szezon tartalmába.

A kötelező Battle Pass elemeken túl a „kevésbé tehetős” játékosok is örülhetnek az új tartalmaknak.

Megváltozik a World’s Edge. A Hammond Industries nagy építkezésekbe kezdett a helyszínen és egy kilövő állomást hoznak létre. Ez az építkezés a pálya több részét is átalakítja, van, hogy új utakat nyit meg, de van, aminek szimplán a rovására megy. A vonatok például teljesen leállnak és szétszerelik őket, az eddig szabad síneket fedezékekkel rakják tele.

A World’s Edge tehát már nem lesz ugyanolyan hely, mint korábban, és a Respawn a hivatalos blogposztban erről bővebben is beszámol.

Érkezik a modrendszer is, aminek a segítségével szuper fegyverekhez és töltényekhez juthatunk, amennyiben az ehhez szükséges nyersanyagot megszerezzük a pályán.

A Szezon 6 augusztus 18-án érkezik minden támogatott platformra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére