Az 5G-nek szemmel látható felára van, ezt továbbra is el kell fogadnia annak, aki ilyen okostelefont szeretne vásárolni, azonban a Moto G50 5G az elérhetőbb középkategóriás kínálatnak egy egészen kellemes tagja lett. A szerkezet globálisan elérhető lesz, és sokaknak az érdeklődését keltheti majd fel.

Az okostelefonnal való ismerkedést egyből az egyik legnagyobb hátrányával indíthatjuk. A készülék megjelenítője 6,5 hüvelykes, és IPS technológiás, ami alapnak nem rossz, viszont a felbontása csak 1600 x 720 képpontos. Öröm az ürömben, hogy 90 Hz-es üzemmódra is képes, ennek köszönhetően az animációk szebben szaladnak majd az emberek szem előtt.

Galéria megnyitása

A My UX grafikus felhasználói felület legfrissebb kiadásába csomagolt Android 11 operációs rendszer lesz jelen a mobilokon. A Motorola viszonylag tiszta környezetet biztosít, de azért néhány extra lehetőség biztosított lesz, például a képalkotás terén.

A kamerák frontján egy 13 megapixeles előlapi egység az, amiről elsőként megemlékezhetünk. Ez egy 1/3,1 colos szenzort használ és F/2.0-s rekesznyílású az optikája. Az önarcképek készítésénél már egészen korrekt eredménnyel szolgálhat, és Full HD videózást támogat.

Galéria megnyitása

A friss Moto G50 variáns főkamerája 48 MPixeles felvételek megörökítésére képes, és össze tudja vonni a képpontokat az érzékenység növelése érdekében. Biztosított itt egy F/1.7-es lencserendszer is, szóval rossz fényviszonyoknál tényleg egészen jól teljesíthet. Sajnos a társkamerákból hiába van itt kettő is, egyik sem túl sokat tud hozzátenni a fotózáshoz. 2 megapixeles megoldásokról van szó, az egyik a mélységet érzékeli a portrémódban, a másik pedig makrózásra szakosodott.

A tervezők a Dimensity 700 rendszerchipet választották a készülék alapjául, ami már kellő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy a normál napi használatban hibátlan tempót nyújtson. A rendszer számára 4 GB-nyi memóriát biztosít majd a Moto G50 5G, ami ugyancsak megfelelő lesz az átlagos igényeknél. A tárhely bővíthető, a kapacitása pedig alapesetben is elérheti akár a 128 GB-os, de 64 GB-ról indul.

Galéria megnyitása

Az 5G mobil hálózati modem mellett egy VoLTE kiterjesztéssel is megtoldott 4G LTE modem is része az okostelefonnak. A kapcsolati képességeknek a sorában ezek felül van még 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, NFC chip, A-GPS vevő, sőt mi több, még egy FM rádió is. Elérhető lesz a portéka egy és kettő SIM kezelésére képes változatban is.

Galéria megnyitása

Műanyag kabátot aggatott a Moto az eszközre, és a burkolat lehet zöld vagy kék szín. 164,9 x 74,9 x 9 milliméteres idomokkal rendelkezik a szerkezet. Az ujjlenyomat-olvasója a hátára került a Motorola logó mögé, és nagyon gyorsan teszi majd a dolgát. 3,5 milliméteres Jack és C-típusú USB csatlakozó van a gépen. Az üzemideje nagyon jó lesz, ugyanis egy 5000 mAh-s akkumulátor kerül majd bele 15 wattos gyorstöltéssel.

Galéria megnyitása

A Moto G50 5G Ausztráliában bukkant fel először, de sok más régióban is bevetésre kerül majd, és elvileg jönni fog Európába is. A termék 400 ausztrál dollárba kerül majd, ez pedig átszámítva 86 ezer forintos összegnek felel majd meg. A Lenovo égisze alatt a Moto az utóbbi időben korrekt mobilokkal állt elő, és szerencsére ez az újdonság sem jól ki a sorból.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére