Shop menü

MODERN CSALÁSI FORMÁN KAPTAK RAJTA EGY FORMULA E CSAPATOT

Az egyik csapat egy olyan RFID szkennert használt, amivel a teljes mezőny gumiadatait képes volt megszerezni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Modern csalási formán kaptak rajta egy Formula E csapatot

Bár motorsportok kapcsán legfeljebb akkor szoktunk híreket közölni, ha azok valamilyen játékkal kapcsolatosak, de technológiai szempontból érdekes hír reppent fel a napokban a Formula E kapcsán. Az egyik csapatot azon kapták rajta, hogy egy „újítás” révén minden indulónál képesek voltak a gumikkal kapcsolatos adatokat megszerezni.

A Formula E-ben a versenyautókra olyan gumik kerülnek, melyeknek az összetétele nemcsak azért különleges, mert különösen nagy terhelés elviselésére fejlesztették őket, hanem azért is, mert minden esetben tartalmaznak olyan elektronikát, ami menet közben lényegében folyamatosan adatokat közöl az állapotról. RFID chipekről van szó, és ilyeneket igazából már hosszú ideje használnak a motorsportokban, a Formula E esetében pedig már a széria indulása óta jelen van ez a fejlesztés.

Az RFID chipekhez kapcsolódó olvasókat a csapatok folyamatosan fejlesztgetik, hogy minél hatékonyabban, és a lehető legtöbb információt tudják megszerezni a gumik kapcsán. Az egyik csapat, a DS Penske (korábban Dragon Racing) egyenesen addig ment, hogy kifejlesztett egy olyan RFID olvasót, amivel képessé vált az összes autóból információt szerezni, így pontosan láthatta, hogy másoknál milyen állapotúak voltak a gumik bizonyos helyzetekben.

Galéria megnyitása

A szabályellenes eszközt a DS Penske a boxutca bejáratánál telepítette le az időmérő szakasz előtt, így amikor az autók érkeztek a boxba, minden gumikezeléssel kapcsolatos adatot ki tudott olvasni valós időben az összes járműből. A lebukást viszonylag olcsón megúszta a DS Penske, ugyanis csak 25 ezer eurós pénzbírságot kaptak, és az aktuális Portland ePrixen a versenyzői a boxutcából rajtolhattak, a mezőnyt követően.

„A technikai delegátus tájékoztatta a versenybírókat, hogy a csapat ma reggel RFID-olvasó berendezést szerelt fel a boxutca bejáratánál, amely képes volt élő adatokat gyűjteni az összes autóról. Először is, a csapatoknak általában tilos bármilyen berendezést a boxutcában alkalmazni. Másodszor, az ilyen módszerrel történő adatgyűjtés tisztességtelen előnyt jelent a versenyzők számára.” – olvasható a technológiai szempontból érdekes visszaélésről szóló közleményben.

A DS Penske egyébként olyan pilótákkal versenyez, mint Stoffel Vandoorne és Jean-Éric Vergne, akik egyaránt a Forumula-1-ben is vezettek korábban. A 2023-as Formula E szezonban teljesen új autókkal futnak a versenyzők, idén kerültek bevezetésre a harmadik generációs (Gen 3) járművek, amik egyébként minden eddiginél letisztultabbak lettek, és a felmenőikhez hasonlóan, számos érdekes aerodinamikai elemet tartalmaznak. De, ami a hírünk szempontjából érdekesebb, hogy új gumibeszállító is érkezett, a Michelin gumikat Hankook váltotta fel.

Galéria megnyitása

A Hankook iON gumiknak állítólag nehezen tanulták ki a kezelését a csapatok, és valószínűleg ezért dönthetett úgy a DS Penske, hogy megpróbál több adatot szerezni, és kifejlesztett egy olyan RFID olvasó berendezést, amivel mindenkitől be tudott szerezni gumikezeléssel kapcsolatos adatokat. A Hankook gumikban használt RFID chipek másképpen működtek, mint a korábbi években alkalmazott Michelin abroncsokban használt egységek, amire rájött a DS Penske, és ennek eredményeként dönthetett úgy, hogy illegális adatgyűjtéssel próbálkozik.

Egyébként a büntetés nem tűnik annyira súlyosnak, szóval valószínűleg túl sokra nem mehetett a csapat a megszerzett információkkal. Az FIA általában igyekszik keményen fellépni, és ennek ellenére ez a manőver nem került annyira sokba a DS Penskének.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére