Az okostelefonok és a táblagépek valamilyen formán már a lakosság nagy részénél jelen vannak, így a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elhatározta, hogy meg fognak jelenni ezeken a platformokon is. Ezen kezdeményezés keretében jött létre a mai elvárásoknak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer. A megoldás a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület és a Microsoft hazai képviseletének együttműködése révén valósult meg. Európában eddig egyedülálló kezdeményezésről van szó, ennek fényében pedig különösen örömteli az app létrejötte.
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság már hónapok óta dolgozott a programon, hogy az végül a lehető legkiforrottabb, részletesebb és sokrétűbb formát öltve kerülhessen a felhasználók keze közé. A megoldás létrehozását azért tartották fontosnak, mert a lakosságot egyre több környezeti veszélyhelyzet fenyegeti napjainkban, és ezek sokszor a legváratlanabb időszakokban csapnak le. Elég csak a márciusi hóhelyzetre visszaemlékeznünk, ami a felkészületlenség okán milliárdos károkat okozott a lakosságnak. Ennek mostantól valamelyest könnyebben mehetünk majd elébe a BM OKF applikációjának használatával. Az alkalmazás lényegében minden észlelt eseményről azonnal tájékoztat minket (amennyiben úgy kívánjuk), így még időben tudunk majd reagálni a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekre.
A program telepítését követően sokfajta beállítás között lavírozhatunk majd ahhoz mérten, hogy mennyire egyszerű feladatot lát el. Az első és legfontosabb beállítás, hogy megadhatjuk a lakó-, illetve tartózkodási helyünket, vagy azt, hogy hova tervezünk utazni, ha arról lenne szó. Amennyiben nem állítjuk be ezt, akkor mindenről, válogatás nélkül értesít minket az app. Természetesen a helyünket a beépített GPS vevővel rendelkező készülékek esetében, magától is meg tudja állapítani, így dinamikusan, önállóan is reagál a megoldás a pozíciónk változására. A kiadott figyelmeztetések a könnyebb áttekinthetőség érdekében nem csak listába szedve tekinthetőek meg, hanem térképen is. Az értesítések különböző fokozati jelzésekkel is megszűrhetőek lesznek. Három ilyen fokozat van: riasztások, figyelmeztetések és minden (különböző árnyalattal fognak feltűnni a jobb átláthatóságért). Ezek mellett több, egyéb opció is helyet kapott a szoftverben. Megadható csendes időszak, amikor nem szeretnénk ezekről értesülni, és tetszőlegesen állítható benne, hogy milyen hangokkal (esetleg rezgéssel, LED-ekkel) jelezze nekünk a kiadott tájékoztatókat.
Az applikáció lényege, hogy mindenkit a lehető leghamarabb tudjanak értesíteni, és ne maradjanak le a legfrissebb várható eseményekről azok sem, akiknek esetleg nem jut idejük internetezni ilyen témakörben, vagy híradókat figyelemmel követni. Éppen ezért az újdonság teljesen ingyenesen fogja kelletni magát, és az összes nagyobb platform számára elérhetővé fogják tenni. A programot gondosan készítik elő, mert nem szeretnének fennakadásokat a terjesztése során, így több fázisban tesztelik azt. Eddig belső vizsgálatoknak vetették alá, mostantól pedig már bárki kezelésbe veheti, de még béta jelzővel illetik, tehát egyelőre a felhasználói visszajelzéseket várják, hogy megfelelőre csiszolhassák mindenki számára.
Az alkalmazás letöltését és használatba vételét először az androidos okostelefonok és tabletek felhasználói tehetik meg, de az iOS-re és a Windows Phone-ra optimalizált verziók is hamarosan fel fognak bukkanni. A program elérhető a BM OKF honlapján (www.katasztrofavedelem.hu) keresztül, és persze a piacterekről közvetlenül is (BM OKF VTR néven keresendő). Az Androidra szabott változat esetében legalább a 2.3-as verziójú eszközzel kell rendelkezni, de egyéb megkötés nincs; az app 11 MB.
Letöltés: Android


































