Mobilappot kap az e-személyi

Mobilappot kap az e-személyi

A modern elektronikus személyi igazolványok fokozatosan terjednek, a Belügyminisztérium adatai alapján jelenleg mintegy 4,185 millió embernek van új e-személyije, és még 5,4 millióan használják a korábbi plasztikkártyát. Szóval még a lakosság kevesebb mint a felének van ilyenje, de ahogy lejárnak a korábbi okmányok, úgy fog egyre jobban teret nyerni az új kártya. A Világgazdaság beszámolója szerint az okmányok különleges lehetőségeivel sajnos nagyon kevesen élnek, ezért próbál az állam arról gondoskodni, hogy erre több ember figyelmét hívja fel.

Az illetékesek szeretnék egy kicsit felpörgetni az elektronikus személyik használatát, éppen ezért a közeljövőben érkezik az eSzemélyiM névre hallgató mobilos alkalmazás. Erről az applikációról egyelőre túl sokat nem lehet tudni, csak annyi biztos, hogy az e-személyi elektronikus azonosítási funkcióját erősíti – és remélhetőleg minden nagyobb platformon elérhető lesz. A legtöbb ember által kihasznált „funkció” egyébként a vészhelyzet esetén értesítendő telefonszám.

Amennyiben az emberek elkezdik felfedezni az e-személyiben rejlő lehetőségeket, akkor talán majd az olyan opciók kihasználása is felpöröghet majd, mint például az e-aláírás, ami elméletben hasznos és kényelmes, de mégis csak 230 ezren regisztráltak rá eddig. A szolgáltatás lehetővé teszi az elektronikus dokumentumok „aláírását”, tehát az igazolvány felhasználható lesz az elektronikus ügyintézésre különböző területeken, például a közigazgatási folyamatok során, de adott esetben a magánügyek intézésekor is. Az e-személyihez kapcsolódó e-aláírás a hivatalos információk szerint egy minősített tanúsítványon alapuló, fokozott biztonságú elektronikus aláírásnak felel meg. A jövőben a tulajdonosnak lehetősége lesz a lakcímet és más információt is rögzíteni a kártyáján, szóval a tervek szerint bővülni fog a lehetőségek tárháza.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward