Shop menü

MISMÁSOL A SQUARE ENIX A FINAL FANTASY 16 PC-S VERZIÓJÁVAL KAPCSOLATBAN

Mintha elfelejtették volna, hogy bejelentették a játékot PC-re.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Mismásol a Square Enix a Final Fantasy 16 PC-s verziójával kapcsolatban

Érdekes dolog történt egy livestream alatt, ahol Naoki Yoshida volt a vendég, és alapvetően a Final Fantasy 14 volt a fő téma. Ennek pont ugyanúgy Yoshida a producere, mint a készülő Final Fantasy 16-nak, aminek a PC-s verziójával kapcsolatban is kérdezték a stream alatt. Yoshida erre a következőképp reagált:

"Senki nem szólt egy szót sem arról, hogy megjelenik PC-s verzió. Miért gondolják az emberek, hogy fél év múlva megjelenik egy PC-s verzió? Ne aggódjatok ilyeneken, csak vegyetek egy PS5-öt". Mindez azért érdekes, mert a PlayStation Showcase-en bemutatott első traileren ugyan nagyban a PS5-öt emelték ki, azonban alul apró betűkkel kiírták, hogy később a játék megjelenik majd PC-re is.

Ezt követően azonban érdekes módon a Square Enix lépten-nyomon igyekezett tagadni, hogy szó lenne bármiféle PC-s megjelenésről, és mindenhonnan eltávolították az erre utaló nyomokat. A legutóbbi előzetesben azonban újra előkerült a dolog: habár itt ismét azt írják ki nagy betűkkel, hogy a játék exkluzív a PS5-ön, azonban alulra apró betűkkel kitették, hogy nem lesz elérhető más platformokon 2023. december 31-ig. Itt a PC-t már nem említik, de egészen nyilvánvalóan erről van szó.

Minden bizonnyal a szokásos dolog zajlik le: a Final Fantasy 16 fél évig exkluzív lesz PS5-ön, majd megjelenik PC-re, az Xboxot pedig valószínűleg kihagyja.

De akkor miért mismásol ennyire a Square Enix, és miért próbálja Yoshida is tagadni a PC-s verzió létezését? Ezt persze sosem fogjuk megtudni, de viszonylag egyértelmű, hogy mivel fél évig egy platformon lesz elérhető a játék, nyilván minél többet akarnak eladni belőle, és nem szeretnének, ha a vásárlók kivárnának, míg megjelenik más platformokra is. A Sony pedig valószínűleg nem véletlenül fizetett az exkluzivitásért, hiszen ők minden bizonnyal konzolokat akarnak eladni, mint ahogy Yoshida is arra buzdított fentebb, hogy vegyünk szépen PS5-öt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére