Az X egyebek mellett a játékstreaming terén is szeretne nagyobbra nőni, de egyelőre inkább azt lehet látni, hogy a gamer közösségek távolodnak a platformtól. A Sony, a Microsoft és a Nintendo is úgy döntött, hogy szakít a mikrobloggal és felszámolja a szolgáltatás támogatását. Az okokról senki nem beszél.
Június 10-én kezdte terjeszteni a Nintendo a Switch játékkonzol 18.1.0 verziószámú frissítését, ami jellemzően általános javításokat vonultat fel. Viszont van egy komolyabb változtatás is ebben, méghozzá az X támogatás megszüntetése. Ezúttal nem ad, hanem elvesz a vállalat.
Egészen eddig a Nintendo Switch konzolokat lehetett csatlakoztatni az X felhasználói fiókhoz, és a tulajdonosok közvetlenül a közösségi oldalra tölthettek fel képeket. Így a játékok közben megörökített emlékezetes pillanatokat az X-en keresztül pillanatok alatt megoszthatták a követőikkel az emberek. Ennek azonban most vége, a frissítést követően már nem lesz elérhető a megosztási lehetőségek körében az X. Ez azt is jelenti egyben, hogy az X barátajánló rendszere sem támaszkodhat a továbbiakban az mikroblogra, nem tudja ezen keresztül felderíteni a potenciális ismerősöket.
Nem meglepetés a Nintendo döntése, legalábbis abból a szempontból, hogy már korábban, májusban jelezte, hogy erre számítani kell. Azt nem lehet tudni, hogy mikor fogja a cég kihúzni a talajt az X támogatás alól, de nem kellett erre sokáig várni. Más közösségi platformok támogatása továbbra is biztosított lesz, ami azt jelenti, hogy a Facebookra például továbbra is gond nélkül lehet majd például a Zeldából, a Marióból és más címekből készített képernyőmentéseket posztolni.
Nem beszélt arról a Nintendo, hogy mi az oka annak, hogy kivonja a forgalomból az X támogatást. Ez egy olyan lépés, ami biztosan nem szolgálja a felhasználók érdekét, de néhányan biztosan használták a lehetőséget, és számukra fájó lehet a döntés. Viszont azt is látni kell, hogy nem a Nintendo az egyedüli, aki az X hanyagolásáról dönt. A Sony és a Microsoft már korábban meglépte ezt a PlayStation és az Xbox konzolok esetében.
A Microsoft és a Sony már tavaly eltávolodott az X támogatásától a konzolok esetében. A nagyok között a Nintendo tartott ki legtovább, de végül itt is bekövetkezett a szakítás. Egyik vállalat sem részletezte, hogy mi az oka annak, hogy szakítanak a mikrobloggal, de a feltételezések szerint a pénz áll a háttérben. Az nem titok, hogy az X API elérést nagyon drágán biztosítja a közösségi oldal, havonta minimum 42 ezer dollárt kell ezért fizetnie a cégeknek – az összeg nem fix, egyedi ajánlatokkal dolgozik az X a nagy vállalatoknál.
A magas ár mellett az is gondot okozhat, hogy csökkentek az X API által nyújtott lehetőségek az utóbbi időben. Az is elképzelhető tehát, hogy mostanra a Nintendo nem tudta volna az X integrációt az általa kívánt formában biztosítani. Alternatív módszerekkel továbbra is lehet majd az X-re posztolni a Nintendóról, mint ahogy például az Xboxnál is meg lehet ezt oldani. A Microsoft az Android és az iOS platformokon elérhető Xbox applikáción keresztül nyújt X megosztási lehetőséget