A gyártó Atrix néven futó szériája már a harmadik készülékhez érkezik, és úgy tűnik, hogy újra az Nvidia erejét kölcsönözheti. A Mobile World Congress a négymagos okostelefonokról szól majd, ez már szinte biztos, és a Motorola sem szeretne kimaradni ebből a szűk rétegből, így az LG-hez és a HTC-hez hasonlóan ők is bemutathatnak egy Tegra 3-ra alapozó készüléket.
A Motorola Atrix 3 létezése persze hivatalosan nem megerősített egyelőre, így helyén kell kezelni a beharangozott specifikációkat. Az eszköz egy 4,3 colos kijelzőt kaphat, mely természetesen HD (1280 x 720) felbontással operál majd, a hátlapon egy 10 megapixeles főkamerát találunk, ehhez kapcsolódik egy dupla LED villanó, és feltehetően 1080p-s videózási képesség is. A Tegra 3 mellett lesz 2 GB rendszermemória. Ez utóbbi meglehetősen soknak tűnik, de végiggondolva egyáltalán nem szükségtelen, sokkal inkább elvárható lenne négy processzormag jelenlétében, és a Samsung Galaxy S III esetében is ekkora RAM-ra lehet számítani. Vélhetően azonban az Atrix üzemideje lesz, ami kiemeli majd a tömegből, ugyanis a tervek szerint a Droid RAZR MAXX akkumulátorát használnák fel, a 3300 mAh-es telep közel kétszerese lenne a riválisokénál.
A Motorola Atrix 3 az Ice Cream Sandwich-csel karöltve érkezne, de ez természetes egy ilyen készülék esetében ez elvárható. Sajnos arról nem szól a fáma, hogy a készülékhez tartozik-e majd laptop dokkoló, vagy kompatibilis lesz-e a jelenlegivel, remélhetőleg az MWC után okosabbak leszünk a felvázolt mobillal kapcsolatban.































