Egy sor fejlesztést jelentett be együtt a Meta az Instagram kapcsán, amiknek köszönhetően jobb élmény lehet majd a szolgáltatást használni. Több lesz az interakció lehetőség, ha az emberek is úgy akarják, de a korlátozásra is színesebb eszközök lesznek biztosítottak a továbbiakban.
2021 óta van az Instagramon olyan eszköz, amivel lehetőséget kapnak a felhasználók arra, hogy a kéretlen interakciókat, megkereséseket korlátozni tudják. Ezt a vállalat elsősorban a gyermekvédelem és a zaklatások elszaporodása miatt vezette be. Ma már széles körben vannak különböző eszközök arra, hogy a kéretlen megkereséseket kezelni, gátolni tudják az emberek a platformon.
A továbbiakban már arra is lehetősége lesz a felhasználóknak az Instagramon, hogy kizárólag a legközelebbi ismerősöktől fogadjanak közvetlen privát üzeneteket. Szinte mindenkit megakadályozhatnak az emberek az üzengetésben, így biztosan nem kapnak majd kéretlen tartalmakat. A szolgáltatásban már korábban megjelent a közeli barátok kiemelésére szolgáló opció, és most ezt fejleszti tovább olyan formában a cég, hogy már szinte az összes interakciót lehetőség lesz azoknak a körére korlátozni, akik a közeli ismerősök körébe tartoznak.
A közeli ismerősök listáját a felhasználó bármikor befolyásolhatja, frissítheti. Az emberek nem tudják azt, hogy kinél vannak felvéve a közeli barátok közé, és arról sem értesülnek, ha esetleg kikerülnek a szűkebb követői körből. A privát üzenetek mellett lehetőség lesz ilyen módon korlátozni a megjelölési lehetőséget és az említést is. A bejegyzéseket viszont kedvelheti bárki, aki számára látható. Természetesen igény esetén ezt is lehet a közeli ismerősökre korlátozni.
A képek mellett az Instagramon egy ideje már lehet például rövid szöveges jegyzeteket is megosztani a profilban. Ezt a funkciót most alaposan megtoldják extra lehetőségekkel. Már lehetősége lesz az embereknek arra, hogy kérdést tegyenek fel, amire jegyzetekben válaszolhatnak a követők, és a válaszok egy új felületen fognak megjelenni. Kedvelni is tudják a továbbiakban a felhasználók a Jegyzeteket, és azt is egy új felületen lehet majd látni, hogy kik voltak, akik reagáltak a bejegyzésre valamilyen formában.
A közösségi élmény tovább fokozása érdekében a Jegyzetek már megjelölésre is lehetőséget fog biztosítani. Szokás szerint a „@” jelet használva tudják majd az ismerőseiket megjelölni a felhasználók. Így lehetőség lesz már olyan Jegyzeteket is kipakolni, melyekben közös élményekről, tervekről írnak a felhasználók.
Ezeken felül pedig még az Instagram fejlesztéseivel együtt emlékezett meg a Meta arról is, hogy a Threads webes felülete változáson ment keresztül. Az Instagram a Threads alatt üzemel lényegében, így kapcsolódnak egymáshoz a közösségi óriás égisze alatt. A mikroblogot használók egy TweetDeck-szerű felületet kapnak majd a frissítéssel, ami nagyon sok testre szabási lehetőséget is nyújtani fog.
A Threads folyamatosan próbálja az X-ből kiábránduló emberek figyelmét megfogni, és lecsapni az elszivárgó közönségre. Valószínűleg ezért is döntöttek úgy, hogy a webes felületen is éppen itt az ideje megtolni funkcionalitásban, mert az eddig eléggé fapados volt.