Minden, amit eddig tudunk az új Mortal Kombat-filmről

Itt vannak az első képek, és persze spoilerek is előfordulhatnak.

Minden, amit eddig tudunk az új Mortal Kombat-filmről

Az első Mortal Kombat-film még 1995-ben jelent meg, és ha megengedtek egy személyes kommentárt így az elején, nekem a mai napig a kedvenc videojáték-adaptációm a maga rendkívül hangulatos kis butaságával. Persze, az "igazi kritikusoknál" nyilván nem aratott hatalmas sikert, azonban bőven elég pénzt hozott ahhoz, hogy elkészüljön a folytatás, ami viszont már nem csak az újságíróknál, hanem a mozipénztáraknál is hatalmasat bukott, így a tervezett harmadik film végül sosem készülhetett el.

Közben a játéksorozatnak is volt egy nagy hullámvölgye, amiből szerencsére az utóbbi években nem csak, hogy sikeresen mászott ki, de mára minden korábbinál népszerűbb a Mortal Kombat, napjaink legtöbbet játszott verekedős anyaga.

Menet közben többször is terítékre került, hogy ismét készüljön egy film, azonban ezt egészen két évvel ezelőttig végül mindig elvetették.

Végül azonban a nagyjából elsőfilmes Simon McQuoid kapott lehetőséget a rendezésre, a produceri feladatokat pedig James Wan (Aquaman, Conjuring) vállalta magára. Nem tűnt tehát teljesen reménytelen a dolog.

Galéria megnyitása

A forgatás tavaly kezdődött Ausztráliában, azonban menet közben a koronavírus-járvány ott is akadályozta a dolgokat. Ezzel együtt McQuoid rendező egy olyan tartományban készítette a filmet, ahol örülnek minden extra bevételnek, így nagyon szívesen fogadták őket, és az elmondása szerint a vírust leszámítva nagyon simán mentek a dolgok. A megjelenésre most már csak pár hónapot kell várni, feltehetően az utómunka van még hátra.

Egészen pontosan április 16-ra tervezik a premiert, és a film rögtön az HBO Maxra érkezik, de amellett mozikban is megtekinthető lesz, ha addig kinyitnak.

Ami a szereplőgárdát illeti, nagyjából mindenki felvonul, egy furcsa kivétellel, de erről egy picit később. A lényeg, hogy itt lesz Scorpion (Hiroyuki Sanada), Sub-Zero (Joe Taslim), Sonya Blade (Jessica McNamee), Kano (Josh Lawson), Raiden (Tadanobu Asano), Liu Kang (Ludi Lin), Kung lao (Max Huang), and Jax Briggs (Mehcad Brooks) és Shang Tsung (Chin Han) is.

Galéria megnyitása

Viszont eddig nagyon úgy tűnik, hogy kimarad Johnny Cage, legalábbis a szereplők listájában eddig sehol nem tűnt fel és képek sem érkeztek róla. A másik fontos dolog, hogy a főszereplő Lewis Tan lesz, aki egy Cole Young néven futó, teljesen új karaktert alakít majd.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a történet a klasszikus Mortal Kombat-elemeket követi majd.

Két világ harcáról van szó, ahol az Otherworld meg akarja hódítani a Földet. A földi harcosokat szokás szerint Raiden nagyúr vezeti majd, azonban az Otherworld élén az eddigi információk alapján Shang Tsung lesz, aki maga az uralkodó, így nem szolgál már semmilyen felsőbb hatalmat - nincs tehát Shao Kahn.

Galéria megnyitása

Ezen kívül úgy tudni, hogy Sub-Zero és Scorpion rivalizálása ebben a történetben az ókori Japánból ered, azonban a filmben Sub-Zero már egyfajta feltámasztott lényként tér vissza, akit Shang Tsung hozott vissza az életbe. A főszereplő Cole Young karaktere egyelőre szintén nagyon misztikus: úgy látszik, hogy egyfajta rejtett, titkos ereje lesz, és több szálon kapcsolódik a múltból a legfontosabb karakterekhez.

Akárhogy is, az első igazi trailerre még várnunk kell, amik alapján valószínűleg többet is lehet majd sejteni a filmekből, de hivatalos promó képek azért addig is akadnak. Egyelőre tehát ebből még bármi is lehet, habár erősen kérdéses, hogy egy olyan cheesy akciófilm, ami az 1990-es években még működött és nagy rajongással fogadtuk, vajon életképes lehet-e 2021-ben?

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap