Shop menü

MILLIÓS SAMSUNG TÉVÉK KAPTAK HANGZATOS TANÚSÍTVÁNYT

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Milliós Samsung tévék kaptak hangzatos tanúsítványt

A Samsung korábban indította el a The Terrace televíziócsaládot, ami olyan készülékeke foglal magában, melyek kifejezetten szabadtéri használatra lettek optimalizálva. Itt a Labdarúgó-Európa-bajnokság, és minden bizonnyal ezt az alkalmat szeretné a legjobban kihasználni a Samsung, hogy erre a készülékre felhívja a figyelmet, mivel valószínűleg a nagy melegben sokan szeretnék a szabad ég alatt nézni a mérkőzéseket esténként, vagy akár nap közben is.

Arra nem minden televízió alkalmas, hogy nap közben kint használják, ugyanis a napsütés ereje a készülékek fényerejét könnyen képes „túlharsogni” ezzel tönkretéve a rajongói élményt. A The Terrace névre hallgató tévéket viszont a Samsung éppen ezzel a céllal alkotta meg. És most egy független biztonságtudományi szervezet is megerősítette azt, hogy ezek a berendezések alkalmasak erre.

Galéria megnyitása

Az Underwriters Laboratories elvileg alaposan megvizsgálta a Samsung szóban forgó tévéit, és arra a megállapításra jutott, hogy ezek méltók az úgynevezett Kültéri Láthatóság tanúsítvány megszerzésére. Ma már lassan mindenre lesz egy megfelelő tanúsítvány, és az amerikaiak úgy gondolták, hogy erre is szükség van. Hogy mi kell ahhoz, hogy valami ezt elérje? Nos, a recept borzasztó egyszerű: hatalmas fényerő.

Galéria megnyitása

A panel csúcsfényének el kell érnie a 3000 és 4000 nit közötti értéket, amire igencsak kevés televízió képes, a The Terrace széria viszont a jelek szerint teljesíti ezt az elvárást. A Samsung elmondása szerint a tanúsítványhoz tudni kell még 1000:1-nél magasabb kontrasztot, de erre ma már a legtöbb tévé képes. Ami még érdekes, hogy 10 000 luxos környezeti fény mellett kell biztosítani legalább 80 százalékos színmegjelenítést.

Galéria megnyitása

A gyártó szerint a The Terrace tévék mindegyike képes lesz gyönyörű képet nyújtani még szikrázó napsütés alatt is. Itt a QLED technológia került felhasználásra nem meglepő módon, és kapott fényvisszaverődés elleni bevonatot is a jobb láthatóság érdekében. A megjelenítés minőségét több szenzort használva, gépi tanulással hangolja a szerkezet menet közben. IP55 védelem is van itt, szóval az időjárás sem fog a készülékekben kárt okozni. Bővebben egy korábbi hírünkben olvashatnak a termékcsaládról azok, akiknek felkeltette az érdeklődését.

Persze mindennek azért ára van. Az 55, 65 és 75 colos méretben kapható eszközök 1,3 millió forint felett indítanak itthon, és korlátozottan hozzáférhetőek. Ezek mellett a Samsung OH55A kültéri kijelző is megkapta ezt a Kültéri Láthatóság tanúsítványt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére