Az első Watch Dogs anyagi sikert aratott, még ha a játékosok és kritikusok nem is voltak feltétlenül elégedettek vele. Több, mint 8 millió példányt értékesített belőle a Ubisoft, és a vezérigazgató Yves Guillemot már hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy innentől a Watch Dogs egy fontos részét képezi majd a kiadó felhozatalának. Nem csoda hát, hogy a játék kreatív igazgatója, Jonathan Morin viszonylag nyíltan beszél arról, hogy ezerrel készül a folytatás.
Az első Watch Dogs majdnem hat évig készült, így nem csoda, ha menet közben a fejlesztők már nem látták annyira az esetleges hibáit, játékmenetbeli hiányosságait, mint amennyire esetleg kellett volna. "Miután leadtuk a játékot és mindenki elment szabadságra, majd visszatérve leült játszani vele, és meghallgatta a vásárlók visszajelzéseit, sok dolog azonnal letisztult. Sokkal egyértelműbbé vált, hogy merre kell elvinni a franchise-t, és most már támaszkodhatunk arra is, hogy a rajongók mit szeretnének látni" - mondta Morin.
A kreatív igazgató szerint a Watch Dogs 2 egyik fontos eleme lesz, hogy visszavesznek majd az írók által előre lefektetett narratívából, és helyette még több lehetőséget adnak a játékos kezébe, hogy megalkossa saját történetét. Ebben számos procedurális rendszer segít majd, mint például az első rész profilozója, ami a játékvilágban kószáló NPC-khez alakított ki háttérsztorit. Morin elmondta, a játékosok imádták, hogy az online rendszeren keresztül más játékosok behatolhattak az ő világukba, és felfordulást okozhattak - ezek a helyzetek számos, nem strukturált módon kialakult emlékezetes pillanatot okoztak.
"Most már tudjuk, hogy a játékosok szerették, amikor egy másik játékos alternatív valóságot hoz létre a játkukban, így erre már tudunk építeni" - folytatta. Szerinte a lényeg, hogy a Watch Dogs eredeti célját és fókuszát más szempontok szerint kell megközelíteni, ami egyúttal lehetőséget ad arra, hogy olyan dolgokat tegyenek be a folytatásba, amiről az első rész esetében még úgy gondolták, hogy nem illik a játékba.
































