MEREDEK ÁREMELKEDÉSRE SZÁMÍTHATUNK A MEMÓRIAPIACON?

Úgy tűnik, megint drágulni fognak a memóriamodulok, az SSD-k, illetve minden más is, ami köréjük épül.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. júl. 22. 20:10
Meredek áremelkedésre számíthatunk a memóriapiacon?

A memóriapiacon az elmúlt hónapok során egész komoly árcsökkenés ment végbe mind a NAND Flash, mind pedig a DRAM szegmensben, így manapság egész kedvező áron juthatunk memóriamodulokhoz, illetve SSD meghajtókhoz is. A háttérben az áll, hogy a korábbi időszakhoz képest változtak a vásárlói igények, azaz kevesebb memórialapkára volt szüksége a piacnak, mint amennyit a gyártók termelnek, így idővel túltermelés alakult ki, ami az árak letöréséhez vezetett. Hogy meddig tart még ez a helyzet, ami a vásárlók szemszögéből nézve mindenképpen üdvözlendő? Az elmúlt időszak eseményei alapján már nem sokáig, ugyanis két olyan dolog is történt, amelyek mindenképpen hatást gyakorolnak majd az árakra.

Az egyik probléma az, hogy a Toshiba egyik üzemében áramszünet miatt rengeteg NAND Flash lapka ment tönkre, így jelentős kapacitás esik ki a negyedéves termelésből, ami a raktárkészletek gyorsabb apadását okozza, vagyis idővel megint hiányállapot alakulhat ki a piacon. A helyzetet az is rontja, hogy Japán szigorú exportszabályozást vezetett be Dél-Koreával szemben, amelynek eredményeként bizonyos vegyianyagokat csak kormányzati engedéllyel lehet elindítani a dél-koreai nagyvállalatok felé, az engedélyek kiadása pedig akár 3 hónapot is igénybe vehet. A dél-koreai gyártók jellemzően csak maximum 1-2 hónapos tartalékokkal dolgoznak, vagyis a három hónapos várakozási idő mindenképpen kedvezőtlenül érintheti őket, hiszen alapanyagok hiányában nem folytathatják a munkát. És mivel a dél-koreai cégek jelentős piaci részesedéssel rendelkeznek a memóriapiacon, idővel mindenképpen hiányállapot alakulhat ki, ami az árak gyors emelkedését eredményezheti.

A DRAMeXchange elemzői szerint már látszanak is a drágulás jelei, ugyanis a 8 Gb-es DDR4-es memórialapkák esetében folyamatosan emelkedik az azonnali kereskedelmi ár, márpedig ezeket a lapkákat veszik alapul, amennyiben a piaci folyamatokat előre szeretnék jelezni, hiszen ezekből fogy a legtöbb. Múlt hét pénteken a 8 Gb-es DDR4-es memórialapkák kereskedése 3,74 dolláros áron zárt, azaz egy hét alatt 14,6%-kal, július 5-e óta pedig összesen 23%-kal emelkedett, ami nem egy jó jel. Amennyiben a Japán által bevezetett export-szigorítások elkezdik kifejteni hatásukat, az árak még nagyobb mértékben emelkedhetnek majd, de hogy pontosan mennyire és meddig, azt egyelőre nehéz megjósolni.

Egyszóval úgy tűnik, hamarosan véget ér az olcsó memóriamodulok és SSD-k időszaka…. És ezzel együtt nem csak a memóriamodulok és az SSD-k, hanem a velük felszerelt eszközök ára is elindulhat felfelé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Sadenal
Sadenal
2019. júl. 23. 22:20
#12

Ki várja, hogy felépüljenek a kínia memóriagyárak? És a per eredményeit? A kurva kártelles anyátoka! :/

Yodamest
Yodamest
2019. júl. 23. 16:38
#11

Csak az ilyenek szívják meg mint én, akik majd idén szeretnének gépetújítani... Végülis majdnem mindegy, mert így az én tartozékaim is többért tudnak elmenni. Most csak emiatt nem fogom előbbrehozni a vásárlást és panicbuyolni az is biztos. Lesz ami lesz, még úgyis várom a b450 Maxos MSI lapokat, lassan jársz... jobb géped lesz, mondják jobb helyeken. :)

csabi02
csabi02
2019. júl. 23. 19:49

@Yodamest Csak Ne túl lassan,mert végül nem jobb géped lesz,hanem elavult :-D

tomchee
tomchee
2019. júl. 23. 14:22
#10

"hamarosan véget ér az olcsó memóriamodulok "

mikor kezdődött el ? x"D

Szabina2019
Szabina2019
2019. júl. 23. 12:41
#9

Szerencse hogy bevasaroltam, ereztem hogy jon valami "katasztrofa" ami miatt arat kell emelni.

Mark29
Mark29
2019. júl. 23. 12:53

@Szabina2019 Én is számítottam rá hogy nem szeretik olcson adni az alkatrészeket ezért valaki lecsapja a biztositékot pár órára egy gyárban vagy valami hasonló , szerencsére be is vásároltam pont amikor a legolcsobbak voltak mind az ssd-k mind a ramok.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. júl. 23. 7:20
#8

Normál esetben az ilyen sorozatos hibás gazdasági döntések után szokott repülni a fél igazgatóság. Persze itt műbalhéról van szó, jönnek az új Ryzenes lapok, már sokan gondolkoznak új rendszeren, kiváló alkalom egy kis emelésre.

...tőlem egy garast sem látnak, az fix... ikább letöltöm a ramot :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. júl. 22. 22:46
#7

És még mindíg nem zárták börtönbe az egész vezetőségét az összes memória gyártó cégnél...

Igazán közbeléphetne valamelyik ország a NÉP nevében, és elkobozhatná a technologiájukat "jóvátétel" néven.

pdx006
pdx006
2019. júl. 22. 21:25
#6

Ismerjük ezt a minden évben előjövő sztorit. Spekuláció, átverés, áremelkedés, hattyú halála színjáték. Negyedéves jelentésekben pedig nyálverés a rekord nyereségre. De nagy memóriagyártó lett hirtelen a Toshiba is, amúgy meg 33-ik senkik már a piacon.

fox
fox
2019. júl. 22. 21:08
#5

Kíváncsi volnék 32 GB RAM ekőállítási költségére - valaki?

axe
axe
2019. júl. 22. 22:03

@fox  tippelek, 100forint

Scorpio850
Scorpio850
2019. júl. 22. 21:01
#4

Hála a jóistennek!     Nem tervezek mostanában újítani! Teljesen elvagyok 16 gb ddr4 -el.     Majd ddr6 környékén esetleg!

axe
axe
2019. júl. 22. 22:03

@Scorpio850  gondolom a benzinár emelkedés sem érint téged, hiszenm mindig 2000-ért tankolsz

axe
axe
2019. júl. 22. 20:44
#3

nem baj majd elérkezik az a pont is, amikor inkább mindenki megtartja a legutolsó cuccait, ezek meg basszáik meg aztán rohadjon rájuk a gyár

girhes89
girhes89
2019. júl. 22. 20:38
#2

Nagyon jo... Eddig sem az volt a kerdes, hogy kitalalnak-e valamit az emeleshez, hanem hogy mikor.
Az meg mar csak az en osszeeskuves elmeletem, hogy valakit csunyan megkentek japanban ezek a tetvek, hogy beharangozzak az exportos faszkodast, majd szepen azt mondjak, hogy nem kaptak annyi nyersanyagot ( de, kaptak ) ami ki tudta volna szolgalni az igenyeiket, ezert lassitottak a termelest.

De ne legyen igazam...
Amugy meg elmehettek a budos picsaba!  // Nem ti, hanem ezek a fostartalyok :)

Chavalier
Chavalier
2019. júl. 22. 20:38
#1

No, végre itt az kötelező évenkénti memóriadrágulás. Év elején megvolt a kb 30-(40%?)-os esés, volt ideje az embereknek bevásárolni, most aztán jön a drágulás és a kutya sem fogja venni, aztán majd a jön a hiszti, utána meg az újabb "baleset". Igazából minden évben lefutjuk ezeket a köröket, nem újdonság.

Vissza az oldal tetejére