MEIZU E3 – ERŐS VETÉLYTÁRS A REDMI NOTE 5 PRÓNAK

A Meizu mindig próbálja tartani a lépést a Xiaomi ajánlataival, és ezúttal sem okoz csalódást a vállalat. Az E3 kiváló vétel lesz a 300 dollár körüli mezőnyben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. márc. 23. 12:01
Meizu E3 – Erős vetélytárs a Redmi Note 5 Prónak

A Meizu ritkán okoz csalódást az okostelefonjaival, és szerencsére az E-széria legfrissebb tagjára sem lehet panasz. A középkategóriában rajthoz álló mobil remek kamerarendszerrel, jó kijelzővel és kellően izmos hardverrel lett felszerelve, és mindehhez még korrekt árazás is társul.

Galéria megnyitása

Egy 6 hüvelykes kijelzőt kapott az eszköz, amit vékony káva ölel körül. A panel 2160 x 1080 képpontos felbontású – tehát 18:9-es (2:1) a képaránya –, LTPS In-Cell technológiás és a Meizu elmondása alapján képes lefedni az NTSC színtér 83%-át. A kijelző védelméről 2.5D kialakítású üveg gondoskodik. A készülék bekapcsolását követően a Flyme OS 6.3 grafikus felhasználói felület rajzolódik ki az érdeklődők ujjai alatt. Ez a legfrissebb Flyme OS kiadás olyan újításokkal, mint a One Mind intelligens rendszer. Ez tudja, hogy mikor alszik a felhasználó, és ilyenkor különböző rendszerkarbantartásokat végez, nap közben pedig a szokásoknak megfelelően optimalizálja az applikációk futtatását, és egyéb képességei is vannak. A Flyme OS három különböző belépési módot tesz lehetővé (normál, vendég, privát), van gyerekeknek szóló felülete, és fejlett biztonsági lehetőségeket is hordoz. Üröm az örömben, hogy még az Android 7.1.2 (Nougat) adja az alapot mindehhez, nem pedig valamelyik Oreo.

Galéria megnyitása

Duálkamerával a fedélzetén jön a Meizu E3. Az elsődleges képalkotó szerepét a 12 MPixeles Sony IMX362 szenzor tölti be egy F/1.9-es optikával, erről érdemes kiemelni, hogy 1,4 mikronos pixelmérettel dolgozik és támogatja a Dual Pixel AF eljárást, aminek köszönhetően villámgyorsan állítja az élességet, és jeleskedik még a fókuszkövetésben is. A segédkamera a Sony IMX350 érzékelőre épül, ennek megfelelően 20 megapixeles, a feladata pedig a mélységélesség előállítása, és elvileg a képminőség romlása nélkül tud biztosítani 2,5-szeres zoomolási lehetőséget. A kameramodul zafír kristályüveg oltalma alatt áll, így remélhetőleg nem fogja gyűjteni a karcokat, alá pedig egy kéttónusú LED-es villanó került, ami rossz fényviszonyok mellett jön majd jól. Az előlapon egy 8 MPixeles képalkotó bukkant fel F/2.0-s lencserendszerrel. A kameraszoftver rendelkezik beépített arcszépítő/retusáló funkcióval (ArcSoft) a szelfik alkalmára. A videocsevegéseknél Full HD támogatással lehet számolni.

Galéria megnyitása

A Qualcomm nyolcmagos Snapdragon 636 platformja került bevetésre az okostelefonban. Ez a 14 nm-es központi chip kiváló hatékonysággal végzi majd a munkáját miközben megfelelő teljesítménnyel fog szolgálni az 1,8 és 1,6 GHz-es frekvencián dolgozó Kryo 260 processzormagok révén, illetve az Adreno 509 IGP-nek köszönhetően. A Meizu E3 rendszermemóriája 6 GB-os méretet öltött, így gondtalanul lehet párhuzamosan futtatni egy sor applikációt, nem kell újratöltéssel számolni. A háttértárral is bőkezűen bánt a vállalat, elérhető lesz 64 vagy 128 GB-tal felvértezve is a mobil, és még a bővítési lehetőségről sem kell lemondani. Mi a helyzet a kapcsolati lehetőségek terén? Nos, ilyen tekintetben már kevésbé brillírozik a vas, 4G LTE-vel, 802.11ac Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 modullal és A-GPS vevővel lehet számolni, extrák nincsenek. Nem meglepő módon Dual-SIM-es a szerkezet, az pedig borítékolható, hogy csak DSDS módon üzemel.

Galéria megnyitása

Unibody fém házba lett csomagolva a Meizu E3, ez 7,6 milliméterre emelkedik ki a síkból – ami a gépezet tömegét illeti, 160 grammal kell számolni. Fekete, pezsgőarany és kék, ez a három szín alkotja majd a Meizu E3 palettáját. Érdekesség, hogy első ránézésre egyáltalán nem látni az ujjlenyomat-olvasót, ebből valószínűleg sokan arra tippelnének, hogy a kijelzőbe lett rejtve az érzékelő, de nem ez történt, hanem a mobil oldalára került – ez egy elég ritka megoldás, főleg a Sonynál lehetett ilyennel találkozni korábban. A Super mBack fantázianévre hallgató egység 0,2 másodperc alatt tudja azonosítani az illetékeseket, és mindig hozzáférhető, ráadásul nyomásérzékeny is, és több gyorseléréses funkciót be lehet rá állítani. Említést érdemel, hogy már C-típusú USB aljzat került a készülék aljára, és van rajta 3,5 milliméteres audio csatlakozó is. A tervezők egy 3360 milliamperes akkumulátorral vértezték fel az okostelefont, szóval ilyen téren nem voltak bőkezűek. Sajnos aligha fog kiemelkedő üzemidővel szolgálni a masina, de legalább van egy kiváló gyorstöltési eljárása. Az mCharge 20 wattos teljesítményű és 30 perc alatt 53%-ra tölti a teljesen lemerült mobil úgy, hogy ez alatt szinte alig melegedik a vas (feltételezhetően hasonlóan működik, mint a VOOC és a Dash).

Galéria megnyitása

A Meizu E3 nagyon jól sikerült, ezt egyértelműen ki lehet jelenteni, viszont az operációs rendszer mindenképpen lehetne frissebb – mentségére szóljon, hogy ilyen téren a rivális Xiaominak is vannak hiányosságai. A 6 gigányi memóriával és 64 GB-os tárkapacitással szolgáló masina 280 dollárnak megfelelő összegbe kerül, míg a Redmi Note 5 Próért ugyanilyen kiszerelésben 255 dollárt kell leszurkolni, szóval némi árelőnye van a Xiaomi megoldásának, viszont itt a kamerarendszer egyértelműen ígéretesebbnek tűnik. A 128 GB-os tárhelyet kínáló Meizu E3 310 dollárba fog kerülni. A Redmi forgalmazása március 28-án indul, a Meizu E3 pedig március 31-étől érhető el Kínában, tehát azt sem lehet mondani, hogy le lenne maradva. És ezzel még nincs vége.

Galéria megnyitása

A gyártó készül egy speciális kiadással is Meizu E3 J-20 néven, ami az új generációs kínai J-20 lopakodó harci repülőgép előtt tiszteleg. Ez a csaknem 400 (395) dolláros csomag több különlegességet is tartogat. Az okostelefon J-20 feliratos hátlapot kapott és a doboza repülő mintájával lett ellátva, ez tartalmaz még egy J-20-as SIM-fiók nyitó eszközt, egy plasztikkártyát és egy egyedi tokot is.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
expander
expander
2018. márc. 23. 16:02
#1

Hardverben lehet de kinézetben messze nem. Ma már nem szép a kocka kijelző, legyen egy kis kerekítés mint a Redmi 5-ön...

Balucsek
Balucsek
2018. márc. 23. 17:20

Picit kerekített ez is. A feketéről készült képeken nem látszik de a féhérnél jobban kivehető

https://cdn2.gsmarena.com/vv/pics/meizu/meizu-e3-4.jpg

Bár nem tudom mi értelme a kerekített kijelzőnek azon kívül, hogy nem mutat rosszul, abszolút nem praktikus...

Viszont igazán lehetne benne egy 4000-es aksi mint a konkurenciában.

Vissza az oldal tetejére