Az Epic bejelentette, hogy megvásárolta az eddig független Psyonix nevű stúdiót, a Rocket League fejlesztőjét. Ez azért nagy szám, mert így a Fortnite mellett napjaink másik rendkívül népszerű online játéka is az Epichez került, a maga 57 millió regisztrált felhasználójával és 10,5 milliós eladott példányszámával.

A Psyonix rövid közleménye szerin rövid távon semmi nem fog változni, ugyanúgy támogatják majd a játékot minden platformon, és érkeznek majd a frissítések és új tartalmak. A hosszabb távon pedig abban reménykedik a stúdió, hogy az Epic támogatásának hála olyan dolgokat tudnak majd megvalósítani, amire korábban, önállóan nem lett volna lehetőségük. Kiemelik, hogy az eSport területére is nagyon ráerősítenek majd.

Az viszont már kétséges, hogy a Rocket League meddig maradhat fenn Steamen. Az biztos, hogy 2019 végéig meg lehet majd venni a játékot a Valve üzletében, de persze felkerül az Epic Store-ba is. Azt ezt követő időszakról azonban már homályosabban fogalmaz az Epic, és azt mondják, hogy "a játék ezt követően is támogatott lesz a Steamen", ami legalábbis arra utal, hogy a már megvásárolt játékok továbbra is kapják majd a frissítéseket, de az új vásárlóknak már az Epic Store-ba kell majd menniük.

De még ezt is igyekszik homályosítani az Epic azzal, hogy a Steammel kapcsolatos hosszabb távú terveiket "egy későbbi időpontban" jelentik majd be.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Coreplayer
Coreplayer
2019. máj. 3. 22:43
#4

Már jópár éve gobdolkozom azon: vajon az UT-ből hogyhogy nem csináltak eddig e-sportot? Pl. a CTF részében hatalmas potenciált látok... kedvem támadt elővenni a 2003-at... úttörő volt számomra :)

Busterftw
Busterftw
2019. máj. 2. 20:15
#3

Aztan hamarosan jon megegy tweet Tim Sweeney-tol amikor leszedik Steamrol a jatekot, hogy hat mi nem ezt akartuk, valojaban errol a Steam tehet.

88/12

tomm27
tomm27
2019. máj. 2. 17:12
#2

F

robbiemarko
robbiemarko
2019. máj. 2. 13:31
#1

OMG!
What a save!
What a save!
What a save!

Vissza az oldal tetejére