A Steam publikus adatokat szolgáltat a platformon futó termékekről, ezeket bárki láthatja és használhatja. A SteamDB azonban professzionális módon gyűjtötte össze az elmúlt több, mint egy évtizedben ezeket az adatokat, 2013-as alakulása óta a nyilvános statisztikák főoldalává vált. Rengeteg játékos és újságíró gyűjti be a mai napig a játékokkal kapcsolatos információkat erről az oldalról, mivel tényleg sok minden megtalálható itt, ami a PC-s tájékozódáshoz szükséges.
A mostani hír pedig nem más, minthogy a Nexus Mods megvásárolta a SteamDB-t.
A SteamDB fejlesztője régóta egyedül viszi a hátán a projektet. A kezdetben hobbi projekt idővel végtelen mennyiségű munkát jelentett, és bár xPaw büszke arra, amit véghez vitt, ennyi évvel és munkával a háta mögött kiégett. Bár próbált maga mellé csapatot verbuválni, nem bízott meg bennük annyira, hogy átadja a projektet, így egyedül folytatta a munkát. A Valve viszont folyamatosan új funkciókat pakolt a Steambe, amit viszont ő már nem tudott lekövetni, így olyan partnert keresett maga mellé, aki át tudja venni a projektet. Így találta meg xPaw a Nexus Mods-ot, akik több, mint két évtizede szolgálják a közösséget.
Olyan csapatot keresett, akikről tudja, hogy megbízhatóak és fontos számukra a közösségi szellem.
Victor Folmann, a Nexus Mods vezérigazgatója és alapítója szerint a SteamDB remekül illik a portfóliójukba. Bár nem tervezik megváltoztatni a platfomot, meg kell találniuk azt a fajta üzleti lehetőséget, ami képes további növekedést és fejlődést biztosítani a platformnak.
Ez mind gyönyörűen hangzik, de a SteamDB-t használó közösség máris a platform halálát emlegeti, nem véletlenül. A Nexus Mods az elmúlt években nem éppen a legpozitívabb vállalat képét alkotta meg magáról a közösség szemében. Fizetés nélkül szinte használhatatlan az oldaluk, reklámokkal van tele, a kliensük instabil, számtalan biztonsági incidensben vizsgázott rosszul, megbízhatatlan; a cenzúra és erőltetett politikai nézet pedig rányomja a bélyegét a modokra is.
Sokak szerint a SteamDB-n egyenesen hamis számok fognak megjelenni annak érdekében, hogy a Nexus Mods narratívájának kedvező játékok népszerűnek tűnjenek.
A Nexus Mods egyelőre azt próbálja hangsúlyozni, hogy nem lesz jelentős változás, minden marad úgy, ahogy régen volt, ám az ilyen felvásárlások rengeteg esetben azzal végződnek, hogy a nagy cég rátelepszik a kicsire és kapzsiságában tönkre teszi azt.