Valószínűleg a Paradoxnál senki nem készít több DLC-t a játékaihoz. A 2013-ban megjelent Europa Universalis 4-hez összesen 32 kiegészítő és tartalmi csomag érkezett öt év alatt, a 2016-os Hearts of Iron 4-hez pedig éppen a múlt hónapban jött egy új DLC.

Valaki ezt úgy értelmezi, hogy a Paradox hosszú ideig kitart a játékai mellett, és ez értékelendő. Mások viszont azt mondják, hogy a kiadó túl hosszú ideig feji meg a játékait olyan kiegészítőkkel, amiket a rajongótábor "kötelezőnek érez" megvenni.

Shams Jorjani, a Paradox üzletvezetési fejlesztője azt mondja, hogy lehetne még javítani azon, ahogy a "kiegészítőket prezentálják", azonban hangsúlyozta, hogy a vásárlók már az alapjátékkal is nagyon sok tartalmat kapnak. Szerinte sokan azért panaszkodnak, már más játékoktól azt szokták meg, hogy ha nem veszik meg a DLC-ket, akkor valami nagy dologból maradnak ki.

A Paradox volt vezérigazgatója, jelenleg az igazgatótanács elnöke, Frederik Wester szerint a legfontosabb az, hogy a megjelenések utáni kiegészítőkből tudják megteremteni az anyagi forrást ahhoz, hogy utána még tovább fejlesszék a játékot, és ezzel végső soron mindenki jól jár, hiszen minden kiegészítő mellé érkezik egy-egy nagy frissítés is, teljesen ingyenesen.

Ezen kívül többjátékos módban mindig a legtöbb DLC-vel rendelkező felhasználó az alap, így az általa birtokolt tartalmakhoz ilyenkor mindenki hozzáfér. A Paradox alapelve ugyanis, hogy ne szakítsák szét a játékostábort.

Wester elismerte, lehet hogy a Paradox hozzállása nem tökéletes, és hogy az újoncokat elijesztheti a valószínűtlenül sok megjelenés utáni tartalom, ugyanakkor szerinte a játékosok nem vennék meg ezeket, ha nem gondolnák azt, hogy megéri.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
macman507
macman507
2019. júl. 7. 7:04
#4
  • Laughs in Sims *
kean
kean
2019. júl. 7. 0:13
#3

Nem kötelező megvenni a DLCket és egy új játékonak nem is ajánlatos. A DLCk ugyanakkor fejlesztéseket is hoznak a játékba, azoknak is akik nem veszik meg a DLCt. Ha már választani lehet, inkább DLCk tömkelege, mint microtransaction

hcsa
hcsa
2019. júl. 6. 22:19
#2

Nekem csak az Europa Universalis játékkal volt tapasztalatom, mégpedig eléggé rossz. Borzasztó gyenge darab.

SyRew
SyRew
2019. júl. 6. 17:25
#1

Aki ténylegesen játszik a játékkal, annak a legtöbb dlc megéri.Probléma az új,semmiről indduló játékosok beugróköltségével és gyűjtőkkel van, akiknek csak a különféle Gold/Ultimate kell mindennel,olcsón.

Avisto
Avisto
2019. júl. 6. 23:59

@SyRew Ja nagyjából egyetértek.  Elhiszem hogy akinek teszem azt a Crusader Kings 2 a kedvenc játéka annak jó hogy sokáig frissül,  de engem pl hiába érdekelne valamelyest egynémely játékuk eléggé eltántorít azt látni hogy mindenestül 100-150€ lenne még így a steam sale alatt is.

Vissza az oldal tetejére